Az államfő emlékeztetett, a tragikus sorsú első magyar miniszterelnököt igaztalan vádak alapján, csupán bosszúból ítélték halálra, majd kétszer temették el: először titokban, méltatlanul, rejtekben; másodszor, huszonegy esztendő után, méltóságteljes tömeg kíséretében.
Kiemelte, Batthyány Lajos nemcsak meghalt Magyarországért, hanem élt, dolgozott, küzdött is érte. Politikusi erényei - éleslátása, szilárd hajthatatlansága és vasidegzete - azonban talán sosem vált volna közismertté, ha nem veszi nőül a hazafias szellemben nevelt ifjú Zichy Antóniát, aki szemére vetette, hogy nem tud rendesen magyarul - fejtette ki a köztársasági elnök. Elmondta, az anyanyelv tanulásával az ifjú grófban a hazafiság is életre kelt, Széchenyi István haladó gondolkodásának hatására pedig birtokai fejlesztésébe fogott, majd forgolódni kezdett a közéletben. Hamarosan a reformokat, az önrendelkezést követelő politikai közösség meghatározó alakja lett; aktív részese mindannak, ami 1848 forradalmi eseményeihez és az utána következő szabadságharchoz vezetett - tette hozzá.
Az államfő aláhúzta, 1848-ban a forradalmat és szabadságharcot valami nagyon erős, nagyon tartós, az ország egész további történelmére kiható korszak kötötte össze: a polgári átalakulás ideje. A forradalom és szabadságharc közötti néhány hónapban új törvényekkel új haza született a reformkor vívmányai alapján - jelentette ki. Kitért arra is, hogy ekkor sikerült feltölteni az üres kincstárat, megteremteni a politikai stabilitás feltételeit, és belefogni a szükséges állami fejlesztésekbe. Annak ellenére, hogy ehhez a munkához sem elég időt, sem kellő nyugalmat, sem tartós mozgásteret nem adott a történelem, miközben Batthyány Lajos kormányzása nélkül Magyarországnak soha nem lett volna önálló hadserege sem - sorolta.
A Batthyány-kormány alig néhány hónap alatt az önrendelkezés alapjait rakta le a Béccsel folytatott huzavona közepette - fogalmazott Áder János, megjegyezve, amit szerencsésebb történelmű nemzetek évtizedek, évszázadok alatt értek el, abban Magyarország rövid időn belül alkotott maradandót. Az államfő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az utókor szemében a jó kormányzás ritkán válik hősi erénnyé, helyette azokat emeli magasra, akiknek erényei és érdemei messzire látszanak. Batthyány Lajos nem volt sem sugárzó egyéniség, sem nagyhatású szónok, híján volt azon tulajdonságoknak, amelyekkel könnyű megnyerni a tömegek bizalmát; tettrekészsége, szívós munkabírása és határozottsága mégis hatékony, elismert vezetővé tette, államférfivá érlelte - mondta.
Szólt arról is, ha Batthyány megfogadja Deák Ferenc intelmét, hogy nem számíthat kegyelemre, és megszökik, az emigrációban új politikai közösséget szervezhetett volna, és később talán együtt érik el a kiegyezést. De ő másként gondolkodott: hitt a törvényben, hitt a jogban és a végsőkig bízott abban, hogy tisztességes eljárásban nem ítélhetik halálra - mondta az államfő, majd hozzátette, egy ártatlannak a börtön kevésbé szégyenletes, mint a menekülés. Batthyány Lajos a 170 esztendővel ezelőtti október 6-án örökre osztozott az aradi tizenhármakkal. Míg mások az egyéniségükkel írták be nevüket a történelembe, ő a sorsában vált eggyé a közjóval - mondta az államfő.
Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált. "Elszántság és szembeszegülés, ez a vértanúk életének tanúságtétele" - jelentette ki, hozzátéve: 1849 október 6-a minden magyar ember mély gyászának napja volt.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött. Egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a gyászolók a helyszínre - mondta Tarlós István megjegyezve, hogy ma a fővárosban út és utca is őrzi emléküket, és több vidéki városban is áll emlékművük. Szólt arról is, hogy a véres megtorlások során több száz halálos ítéletet hoztak, és a bosszúhullám csak 1850-től mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar végül menesztette Haynaut.
A kegyetlen megtorlás a magyar nemzetre, de az európai közvéleményre is sokkolóan hatott és előrevetítette az önkényuralom évtizedeit. A politikai győzelem a bigott erőké lett, de a nemzet függetlenségének csorbítása nem tudta visszafordítani a polgári gondolkodás előretörését. A kiegyezés után a magyarság belpolitikai önállóságot kapott, a soknemzetiségű ország területi egysége sértetlen maradt - mondta.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1867 utáni évtizedek Budapestet európai nagyvárossá tették. Megépült a kontinens első földalatti vasútja, az Andrássy úti palotasor és a világ egyik legszebb parlamentje. "A magyarság évezredes történelme bizonyítja, hogy népe jórészt erős és elszánt patriótákból állt, akiknek köszönhető, hogy történetének kezdete óta megőrizte független nemzeti mivoltát, nyelvét és önálló identitását" - fogalmazott Tarlós István hozzátéve, hogy a magyar hagyományokban mélyen gyökerezik az aradi vértanúk emléke.
A beszédeket követően koszorúzással és néma főhajtással tisztelegtek a vértanúhalált halt egykori miniszterelnök és mártírtársai, valamint a forradalom és szabadságharc hősi halált halt áldozatai előtt.
MTI
Tarlós István főpolgármester ünnepi beszéde az alábbiakban olvasható:
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Megjelentek!
A vértanúság olyan hitvallás, amely kegyetlen természete folytán eljut a végsőkig, az igazságnak magával az élettel való tanúsításáig. Istvánt, a Szentlélekkel telt első vértanút azért kövezték meg, mert megvallotta a Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hitét.
Az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált. Elszántság és szembeszegülés. Ez a vértanúk életének tanúságtétele.
Dies irae. (Szó szerint: a harag napja). Borzasztó nap. 1849 október 6-a minden magyar ember mély gyászának a napja volt.
A magyar forradalom és szabadságharc formális végét jelentő kényszerű világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét.
1849. október 6-án, a hajnali órákban az aradi vár sáncárkában agyonlőtték Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyot, Lázár Vilmos ezredest. Néhány órával később a bitófa alá vezették Pöltenberg Ernőt, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Lahner Györgyöt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knézics Károlyt, Török Ignácot, Nagy Sándor Józsefet, gróf Vécsey Károlyt.
A megtorlásnak esett áldozatul ugyanezen a napon Pesten Batthyány Lajos az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke is.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött. Egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a gyászolók a helyszínre.
Ma Budapesten, Csepelen van Aradi vértanúk útja, a belvárosban pedig Október 6. utca őrzi emléküket. Emlékművük áll Pécsett, Győrben, Tatabányán, Kecskeméten, Szegeden, Kiskőrösön, Pusztavacson.
„Reggeli fél hatkor a négy golyóra ítéltet a kirendelt katonaság elé vezették. Következett az ítélet felolvasása, reá pedig a kegyetlen végrehajtás. A parancsnok kardjával jelt adott, melyre a tizenkét fegyver egyszerre durrant. Hárman rögtön élettelenül dőltek el, Kiss Ernő mozdulatlanul térdelve maradt, mert csak vállát fúrta keresztül a golyó. Végül három katona közeli lövése oltotta ki életét"- írta egy szemtanú naplójában.
Ezután került sor a kilenc akasztófára ítélt tábornokra.
Az áldozatok méltósággal viselték sorsukat: Pöltenberg Ernő midőn végignézett a bitófa alá állított társain, azt mondta: „Szép küldöttség megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni." Damjanich Jánosnak végig kellett néznie bajtársai haláltusáját: „Különös, nekem, ki az ellenség irányában mindig első voltam, most, mint utolsónak kell bezárnom bajtársim hősi menetét." Damjanich soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert.
Máté evangéliuma adhatott támaszt a halálba indulóknak:
„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek,
mert övék a mennyek országa"(Mt 5,10)
A végső percekben is egymást erősítették, üldözőiknek megbocsátottak, és felajánlották szenvedéseiket és halálukat szeretteikért, istenükért.
Az aradi tábornokok, akik esküt tettek a magyar koronára és az alkotmányra, életükben és dicső halálukban is hűek maradtak nemzetükhöz.
A véres megtorlás során később még több száz halálos ítéletet hoztak, ezek jó részét végre is hajtották. A bosszúhullám csak 1850- től mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar menesztette Haynau táborszernagyot, a véreskezű hóhért, a bresciai hiénát. Radetzky császári tábornagy, Haynau parancsnoka ezt mondta róla leváltásakor: „Haynau olyan, mint egy borotva: mihelyt elvégezte dolgát, tokba kell tenni."
A kegyetlen retorzió a magyar nemzetre, de az európai közvéleményre is sokkolóan hatott és előrevetítette az önkényuralom hosszú évtizedeit.
A politikai győzelem a bigott erőké lett, de a nemzet függetlenségének csorbítása sem tudta visszafordítani a polgári gondolkodás előretörését.
A Habsburgokkal való kiegyezés után a magyarság belpolitikai önállóságot kapott, a soknemzetiségű ország területi egysége sértetlen maradt.
Az 1867 utáni évtizedek Budapestet európai nagyvárossá tették. Megépült a kontinens első földalatti vasútja, az Andrássy úti palotasor és a világ egyik legszebb parlamentje.
Széchenyi István, Kossuth Lajos, majd Arany János, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Vasvári Pál közéleti megjelenése, az új gondolatok és honfitársaink megacélosodott szabadságszeretete megváltoztatta a magyar nemzet előmenetelének pályáját.
Hazaszeretet az, amikor az egyén nemzetének érdekeit a saját érdekei elé helyezi.
„Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!" – vélekedett Széchenyi.
A magyarság évezredes történelme bizonyítja, hogy népe jórészt erős és elszánt patriótákból állt, akiknek köszönhető, hogy történetének kezdete óta megőrizte független nemzeti mivoltát, nyelvét és önálló identitását.
A magyar hagyományokban mélyen gyökerezik az aradi vértanúk emléke.
Arad és Pest 1849. október 6-a óta a magyarság történetének jeles helyszínei, olyan emlékhelyek, amelyek a hagyomány és a történelem metszéspontjain jöttek létre.
Az emlékezés feladata, hogy a jelen kapcsolatot tartson a múlttal, hogy megszilárduljon az emlékezet, és az elmúlt századok eseményei, tanulságai beépüljenek a közösség történeti tudatába, és meghatározzák cselekedeteit.. A nemzetek akkor bomlanak föl, ha a hazafiság érzése, ereje nem védi meg többé a nagy megpróbáltatások idején. A nemzeti öntudat újraépítése, megerősítése, megóvása időknek egyik nagy feladata. Ebben az építkezésben segítenek ünnepeink.
Széchenyi szavaival: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
Az aradiak hősiessége, példamutatása nem a hírességek kultuszával azonos, hanem minőségileg különbözik attól, sokkal többet jelent annál.
Emlékezzünk rájuk Kossuth Lajos soraival:
„"…Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, Szellemeikben a honszabadság Istenének legjobb áldásaival!"
