Budapest legyen erős és egységes város! - mondta a főpolgármester a DunaFok elnevezésű szabadidő- és sportpark ünnepélyes átadásán Budafok-Tétényben pénteken.
Tarlós István közölte: Budapesten meghatározók a közösségteremtő lokális központok. A városvezetés elkötelezett a természeti és történeti értékek megőrzése és a kerületi önkormányzatok differenciált fejlesztése mellett - tette hozzá. A főváros mintegy 200 millió forinttal támogatta a budafoki Hajó utcában pénteken átadott 23 ezer négyzetméteres parkot, amely közvetlen kapcsolatban áll a Duna-parttal.
A beruházás egyszerre szolgálja a közösségi életet és a természeti értékek védelmét - jelentette ki a főpolgármester. Ezen a területen száz éve virágzó közösségi és sportélet folyt, ennek azonban a 20. század második felére nyoma se maradt. A kerület vezetősége keltette életre a korábban elhanyagolt területet - jelezte.
A Duna 32 kilométer hosszú, átlagosan 400 méter széles budapesti szakasza jelentősen meghatározza a magyar fővárost, a folyó és az ember kapcsolata azonban sok helyen megszakadt - mondta. A Dunával mint természet adta lehetőséggel élni kell; ennek a szabadidőparknak is az az üzenete, hogy ember és természet tud és akar együtt élni - mondta Tarlós István.
Karsai Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere beszédében úgy fogalmazott, hogy 1990 és 2010 között az itt élők másodrendű polgároknak érezhették magukat, hiszen a fejlesztési pénzek a kiváltságos belső kerületeknek jutottak. Azóta viszont fokozatosan újulhatott meg a Stáció lépcső és a budafoki Kálvária, majd a piac, a Szent István téri mesepark, és elkészülhetett a DunaFok szabadidő- és sportpark, amely mérföldkő a környék életében - emelte ki.
MTI