Ünnepélyesen leleplezték a Kubala Lászlóról, az 1950-es évek világklasszis labdarúgójáról, az FC Barcelona néhai játékosáról elnevezett park "alapkövét" Budapest XIII. kerületében, a Vasas Sport Club Fáy utcai sporttelepe mögött, a Tahi utca és a Rákos-patak közötti területen csütörtökön. Az ünnepség után a Vasas Fáy utcai sporttelepén megkoszorúzták Kubala László szobrát.
Az alábbiakban olvashatják Tarlós István főpolgármesternek az eseményen elmondott beszédét:
Tisztelt Jelenlévők!
„Ma győzni fogunk!" – jósolta Kubala László bajnoki mérkőzései előtt, és ezzel a kijelentésével ritkán tévedett. Ott állt a kapussal szemben, és oda lőtte a labdát, ahová csak akarta. Rendszerint gól lett belőle.
Úgy bánt a labdával, mintha az testének része lenne. Okosan futballozott, „látott" a pályán, miközben az eszét is használta. Irányító középpályásként és csatárként is állandó veszélyt jelentett az ellenfél kapujára.
Kubala László szenvedélye a futball volt.
„Akarni, tudni, bírni. Egy futballistának kötelessége ennek a három feltételnek megfelelni" - hangoztatta gyakran.
A magyar legenda volt a csapat lelke, esze, irányítója. Ő volt a szív, amely életre keltette a játékot.
A legendás FC Barcelona centenáriumának évében 1999-ben a szurkolók Kubala Lászlót választották meg a valaha élt legjobb Barcelona-futballistának, az évszázad játékosának. Igaz, olyan világklasszisok közt is játszott, mint az egykori magyar Aranycsapat két erőssége, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. Talán ő volt a Barcelona lelke. A szurkolóknál még olyan kiemelkedő egyéniségeket is megelőz, mint Johann Gruyff vagy Diego Maradona.
Hazánkban ma talán méltatlanul kevesen ismerik, de Katalóniában úgy tekintenek rá, mint a „legnagyobb magyarra", egy halhatatlan legendára, egy mítoszra. A Camp Nou stadion publikuma éltette kórusban hétről-hétre, majd milliók búcsúztatták. 2002-ben a legenda távozott, de az emléke a mai napig él. Barcelonában utcát neveztek róla, szobrot avattak a tiszteletére, a mai napig különleges tisztelet övezi egész Spanyolországban.
Eljött az ideje, hogy Magyarországon is méltó emléket állítsunk a világklasszis sportolónak.
Nekünk, itt Budapesten, Kubala László szülővárosában az a feladatunk, hogy emlékét megőrizzük, szellemét pedig tovább vigyük, és emlékeztessünk mindenkit arra, hogy élt Katalóniában egy kiváló magyar sportember, aki évtizedek múltán is öregbíti Barcelona és Magyarország hírnevét egyaránt.
A Főváros TÉR_KÖZ pályázatán nyertes tervek szerint egy és egynegyed kilométer hosszú öntöttgumi-futókör, önálló kerékpárút és a hozzájuk tartozó közvilágítás épül meg itt 2019-ig.
Tisztelt Hallgatóság!
A Kubala László Emlékpark alapkőletétele a kezdete annak a közel két éves fejlesztési folyamatnak, amelyben az itt látható terület egy tömegsportot támogató helyszínné, valódi közösségi térré válik, a XIII. kerületiek nagy örömére.
A Főváros TÉR_KÖZ pályázatán nyertes tervek szerint egy és egynegyed kilométer hosszú öntöttgumi-futókör, önálló kerékpárút és a hozzájuk tartozó közvilágítás épül meg itt 2019-ig.
Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a 21. századi ember életmódjában, városhasználati szokásaiban olyan gyors változások mennek végbe, amelyekre az épített és tárgyi környezet sokkal lassabban tud reagálni.
Szükség van olyan újszerű városépítészeti megoldásokra, amelyek a felgyorsult világunkban megjelenő igényekre képesek rugalmasan válaszolni.
A fő cél, hogy Budapest utcái, terei és parkjai közösségi térként is jól működjenek. A közterek funkciójának újragondolása, a sorra induló építészeti fejlesztések új lehetőségeket teremtenek a minőségi életterek kialakításában.
A Kubala László Emlékpark tervei megfelelnek az új feltételeknek: itt bővülnek a közösségi funkciók, több zöldfelület lesz, fenntartható és komplex fejlesztés jön létre, miközben a program lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak, a politikusoknak és a gazdasági szereplőknek, hogy együttműködhessenek, és meglássák az összefogásban, a közös tervezésben, az alkotásban rejlő erőt.
A Béke utca – Göncöl utca közötti szakasz komplex közparki felújítására a Főváros 100 millió Ft támogatást ítélt meg. Ez a hozzájárulás lehetőséget teremt arra, hogy egy fővárosi, kerületi és állami tulajdonú területeket felölelő komplex közparkmegújítási mintaprogram jöhessen létre.
A Rákos-patak térségének revitalizációja kiemelt feladat. Ez a jól előkészített felújítás a kezdő lépése lehet annak a nagy fejlesztésnek, amely jó példaként szolgálhat a kisvízfolyás egész fővárosi szakaszát érintő jövőbeni beruházásoknak.
„Akarni, tudni, bírni" – mondta Kubala László. A mai ünnepélyes alapkőletétellel kezdetét veszi egy olyan fejlesztési program, amely akarással, tudással és kitartással megvalósul, és ezzel tiszteleg a sport legnagyobbjai előtt.
Köszönetet mondok Tóth József polgármester úrnak, hogy kezdettől aktív támogatója a park létesítésének és Kubala László emléke méltó ápolásának.
Hálával emlékezem Kubala Lászlóra és azokra a társaira is, akik a futballt még világszínvonalon játszották, és akiknek nevével a magyar emberek még büszkélkedtek szerte a világban. Ez az idő messze van már. Eszébe sem jut senkinek, hogy a következő 25-30 évben a Barcelonának vagy a Real Madridnak magyar sztárjátékosa lehetne. De ők, Kubala és több társa azok voltak, és az ő emlékük nagyon sokáig tovább él.
Az 1927. június 10-én, Budapesten született Kubala László pályafutása során háromszor szerepelt a magyar, hatszor a csehszlovák és tizenkilencszer a spanyol válogatottban. Magyarországon a Ferencváros és a Vasas színeiben egyaránt pályára lépett. Játékosként az FC Barcelonával 1950 és 1961 között egyebek mellett négy bajnoki címet és két Vásárvárosok Kupáját nyert, majd klubedzőként az Espanyol, a Málaga, a Murcia és az Elche kispadján is ült a Barcelonáé mellett. Irányításával 1978-ban, tizenkét évnyi szünet után szerepelt ismét világbajnokságon a spanyol válogatott, amelyet 68 mérkőzésen vezérelt. Ez 2014-ig nemzeti rekordnak számított. A 2002. május 17-én elhunyt Kubala Lászlót 1999-ben, az FC Barcelona alapításának 100. évfordulóján a csapat történetének legjobb játékosává választották a szurkolók.