A szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el - jelentette be Fürjes Balázs kormánybiztos. Tarlós István főpolgármester beszédében az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést, a világbajnokságot pedig a valaha volt legnagyobb magyarországi sporteseménynek, amely igazi kihívás, ugyanakkor "a mai nap is bizonyítja, hogy sikeresen fel tudunk készülni".
Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól - jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a keddi ünnepélyes eseményen. Mindenki kivette belőle a részét, az új Duna Aréna felépítése megmutatta, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk - mondta Fürjes Balázs, aki szerint az adott szó megtartása ezekben a napokban kicsit felértékelődik Budapesten. "Mire vagyunk képesek, ha igazán összefogunk, ha kitartunk az adott szavunk mellett, ha nem szegjük meg ígéreteinket, ha nem áruljuk el az összefogást..." - fogalmazott.
Tarlós István főpolgármester az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést
A Duna Aréna rekordidő alatt, világszínvonalon, költségkereten belüli felépülése megmutatta, hogy a magyarok összefogása, párosulva a magyar tehetséggel, igenis csodákra képes - mondta Fürjes Balázs, hozzátéve, hogy a XXI. század első budapesti, olimpiai versenyekre is alkalmas létesítménye, a 15 évvel ezelőtt felépült Papp László Sportaréna tervezésében még angol és amerikai cégek segédkeztek, míg a kivitelezésben a legnagyobb francia építőipari vállalat vett részt, ugyanakkor a 15 ezres Duna Aréna már száz százalékig magyar sportlétesítmény. A mai nap arról is szólt, hogy teljesítettük, amit vállaltunk, de ehhez kellett az összefogás, az összefogásban való kitartás. E teljesítményre csak együtt voltunk képesek, de együtt képesek voltunk rá" - fogalmazott Fürjes Balázs.
Tarlós István elmondta: Budapest célja, hogy számokban felülmúlja az elmúlt két vizes világbajnokság eredményeit: 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban háromezer sportoló vett részt, százezer néző szurkolt a helyszíneken, a televízió-közvetítésekkel pedig közel négymilliárd nézőt értek el. Ezt szeretné most túlszárnyalni a magyar főváros, melynek célja, hogy legalább ötmilliárd emberhez jussanak el a közvetítések. Budapest a világbajnokság alatt a legszebb arcát mutathatja, ha el nem rontjuk ezt a saját össze-vissza kommunikációnkkal - jegyezte meg Tarlós István, utalva az óriás-toronyugró versenyre is, amelynek közvetítései során a Parlament lesz majd látható a háttérben. A főpolgármester hangsúlyozta, ez a beruházás egy komplex városfejlesztési program része, amely a főváros egészének gyarapodását hivatott szolgálni.
Az ünnepi eseményen rész vett Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke, valamint Cornel Marculescu, a szervezet román ügyvezető igazgatója is. "Fantasztikus létesítmény, amelybe ha belépek, sokkal inkább az az érzésem, mintha egy stadionban lennék, olyan tágas" - mondta Cornel Marculescu, aki szerint elképesztő, hogy a magyarok milyen gyorsan, idő előtt vitték véghez az általuk vállaltakat. "Bízunk benne, hogy a mostani minden idők legsikeresebb világbajnoksága lesz, ehhez minden adott itt Magyarországon" - mondta Marculescu.
A Duna Aréna jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt hamarosan birtokba veheti az uszodát. "Ez a mai nap ünnep számunkra, mondhatom az úszók nevében, hogy nagyon örülünk, hogy elkészült a Duna Aréna. A vízfelületi problémáink egyből meg fognak oldódni. Amikor belépünk ebbe a létesítménybe, egyből érzem azt, hogy milyen nagyszerű lesz majd nyáron hazai környezetben versenyezni. Most rajtunk a sor, hogy úgy készüljünk fel, hogy a magyar szurkolók jól érezzék magukat a világbajnokságon" - mondta Hosszú Katinka.
A beszédek után a jelenlévők körbejárták a létesítményt, majd a junior-, felnőtt- és paraúszó-válogatott tagjai felavatták az 50 méteres melegítő medencét: az első két hosszt Bernek Péter, Papp Márk, Novoszáth Tamás, Novoszáth Noel, Papp Bianka, Lavotha Oszkár, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel, Cseh László és Hosszú Katinka úszta le a Duna Arénában.
MTI