Az előzetesen tervezett költségek túllépése nélkül, határidőre, vagy még a határidő előtt kész lehet a 2017-es budapesti vizes-világbajnokságnak otthont adó Dagály Úszóaréna - mondta Fürjes Balázs, a beruházásért felelős kormánybiztos hétfőn, a létesítményben megtartott helyszínbejáráson, amelyen Tarlós István főpolgármester és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere is részt vett.
Egy éve tette le Orbán Viktor miniszterelnök, Julio Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke, Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs kormánybiztos a Dagály Úszóaréna alapkövét. „A tervezettnél is gyorsabban halad a Dagály Úszóaréna építése, a már eddig felhasznált anyagok mennyisége is rekordnak számít az építőiparban. Az elmúlt időszakban 15 versenymedencényi betont, 1 Szabadság hídnyi és 2 Lánchídnyi acélt építettek be Magyarország legnagyobb folyamatban lévő beruházásán” – mondta a bejáráson Fürjes Balázs, a beruházásért felelős kormánybiztos.
A 2017-es budapesti olyan vizes világbajnokság lesz, ahol az első világrekord a szárazföldön születik és az építőknek kell ezt elérniük” – hangsúlyozta a kormánybiztos, aki emlékeztetett arra is, hogy 2015 márciusában rendkívüli helyzet állt elő, amikor a mexikói Guadalajara visszalépett a 2017-es vizes világbajnokság rendezésétől. Budapest a FINA segítségére sietett és a magyar kormánnyal közösen vállalta, hogy megrendezi a 2017-es világversenyt. Magyarországnak akkor két év állt a rendelkezésére, hogy felkészüljön a vb-re, felépítse a versenyarénát, elvégezze a kapcsolódó beruházásokat. Minden más rendező országnak hét éve van ugyanerre a feladatra. A FINA pedig megtisztelte Magyarországot azzal, hogy elhitte a magyaroknak – nyilván az úszósport és az ország sikereinek köszönhetően –, hogy fölépítjük azt, amit mások tripla ennyi idő alatt szoktak.
A kormánybiztos a siker legfontosabb zálogának az összefogást tudja be. Elmondása szerint a kormánybiztos nap mint nap szorosan dolgozik együtt Tarlós István főpolgármesterrel és Angyalföld szocialista polgármesterével, munkájukat támogatja, hogy tavaly a Parlament 97 százalékos többséggel fogadta el a beruházást gyorsító Dagály-törvényt.
Fürjes Balázs a beruházás legfontosabb eredményének azt nevezte, hogy az építkezés összességében 5000 embernek ad munkát, 5000 magyar család megélhetését biztosítja, hozzájárul Budapest és Anyagalföld fejlődéséhez, megújulásához A kormánybiztos számba vette, hogy az elmúlt egy évben elkészültek a 28.000 négyzetméternyi, 50 méter magas, 10 db 10 emeletes lakótelepi épülettel megegyező nagyságú épület utolsó négyzetcentiméterig részletes tervei. A FINA elfogadta és hitelesítette azokat, megtörtént a teljes engedélyeztetés, a bontás és romeltakarítás. A robosztus alapozás alkalmával 120.000 ezer köbméter földet mozgattak meg, az épületet mintegy 2400, 13 méter mélyen lefúrt, egyenként 16 tonnás cölöp tartja.
Az épület teljesen szerkezetkész, február közepén rákerült a 2400 tonnás, önmagában egy Szabadság hídnyi tetőszerkezet, továbbá beépítettek 15 versenymedencényi betont és további 2 Lánchídnyi acélt. Az épületbe Budapest-Belgrád távolságnyi elektromos vezeték került.
A jelenleg félidőnél járó építkezés ütemesen halad előre: ha természeti katasztrófa nem történik, vagy nem állnak fenn rendkívüli időjárási körülmények, Fürjes Balázs biztos benne, hogy Magyarország és Budapest a költségkereteken belül, határidőre befejezi a munkát és teljesíti a vállalását. A rekordidő alatt épülő úszóarénát magyarok tervezik és építik.
Ősztől megújul a Dagály strand, amelynek nyitvatartását tavaly ősszel meghosszabbították. Ennek köszönhetően a strand az építkezés teljes ideje alatt nyitva áll, így az előzetes tervekkel ellentétben a 2016-os, idei szezonban is várja a fürdőzőket.
A beruházás több mint uszodaépítés, komplex városfejlesztési program része, amely Budapest és Angyalföld gyarapodását szolgálja. A beruházás keretében megújulnak a környező utak, sor kerül a környezet rendezésére, gyalogossétány épül a Forgách utcai metrómegállótól az úszóarénáig, valamint a Kossuth tér és a Dagály között és fejlesztik, egyszerűsítik a tömegközlekedést is. A területen elkészített új árvízvédelmi gát egy kilométer hosszan védi a város ezen szakaszát az árvizektől, megoldva ezzel az egy évtizede húzódó problémát.
Az épület több mint versenyuszoda, a fejlesztéssel a Dagály területén az ország legkiemelkedőbb sport- és fürdőközpontja jön létre, amely a világbajnokság után is több ezer ember számára nyújt majd élményteli szórakozást. Az uszoda nyitva áll a nagyközönségnek, tanuszodája lesz a gyerekeknek és edzőbázisa a magyar úszó- és vízilabdasportnak, emellett otthont ad majd több tucat hazai és nemzetközi versenynek is.
A beruházás több mint a 2017-es világbajnokság helyszíne, hiszen a Nemzetközi Úszószövetség nemrég örömmel fogadta el mint a 2024-es budapesti olimpia helyszínét.A beruházás több mint egyszeri építkezés: a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság szempontjait kiemelten kezelték, mondta a kormánybiztos. Az úszóaréna több kiemelkedő műszaki megoldással bír; akad köztük olyan is, amelyet időközben találtak ki az építők.
A 12.400 fő befogadására alkalmas ideiglenes lelátók elbontás után 100 százalékban újrahasznosíthatóak lesznek, alkalmasak 2 db P+R parkoló létesítésére. Az ideiglenes lelátók tetőburkolata elbontás után más épületek hő- és vízszigetelésére is alkalmas, így akár a környék óvodáinak, iskoláinak külső szigetelését is szolgálhatja majd. A vizesblokkok kialakításához mobil szaniter konténereket használnak, így elbontás után közterületi mosdók lehetnek belőlük. A fűtési rendszer gazdaságos üzemeltetéséhez és a versenymedencék vizének fűtéséhez a területen található Béke kút termálvizét használják.