Megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottairól az Újköztemető 301-es parcellájánál. Az eseményen, amin a részt vett az 1956-os Vitézi Lovagrend magyar és német-osztrák tagozata is, beszédet mondott Szentes Tamás főpolgármester-helyettes.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc a XX. századi magyar történelem egyik olyan eseménye, amire büszkék lehetünk és méltósággal emlékezhetünk meg róla. Olyan esemény, ami sarokkövévé vált a magyar történelemnek és kohéziós erő nemzetünk összetartásában. A II. világháború után a kommunista diktatúra elvette az emberektől a hitet, elvette a nemzeti összetartozás lehetőségét, elvette azokat az értékeket, amik az életben utat mutattak számukra, ami korábban apáról fiúra szállt. 1956-ban a magyar nép azt akarta visszakapni, amit elvettek tőle, és oda akart visszatérni, ahol természetes módon élhette életét. 1956-ban néhány napra sikerült visszatalálni az elvett értékeinkhez – mondta Szentes Tamás.
A főpolgármester-helyettes beszédében kitért az 1956-os megtorlás áldozataira. „Emlékezzünk Angyal Istvánra, Iván-Kovács Lászlóra, Dudás Józsefre, Szabó Jánosra és a tizennyolcadik évét éppen csak betöltő Mansfeld Péterre. Őt addig nem végezhettek ki, amíg nem érte el a nagykorúságot, ezért a fegyházban volt kénytelen várni a születésnapjára, ami egyet jelentett számára a halállal. De emlékezzünk az itt nyugvó Tóth Ilonára, aki orvostanhallgatóként segített a sebesülteken a forradalom napjaiban, majd őt is, mint annyi társát hamis vádakkal illették, börtönbe majd bitófára küldték” – idézte fel az 1956. novemberi eseményeket Szentes Tamás.
Az emlékhelyen koszorút helyeztek el a fővárosi iskolák tanulói is, mintegy negyven szakképző intézményből összesen hatszázötvenen vettek részt a megemlékezésen.
