Szeneczey Balázs nyitotta meg az okos városokról szóló Urbania21 szakkonferenciát

Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes nyitotta meg szerdán az Urbania21 szakkonferenciát és kiállítást a Syma Rendezvényközpontban. A kétnapos rendezvényen gyakorlati szempontból mutatják be, milyen fejlesztések révén lesz egy város élhetőbb és „okosabb.”
 
Egy város élhetősége leginkább a várostervezésben, a technológiában, a környezetvédelem és a közlekedés területén mérhető – mondta Szeneczey Balázs. Kiemelte, hogy a közlekedési szolgáltatások hatékonyságát, infrastruktúráját folyamatosan fejleszteni kell.
 
Emlékeztetett rá: Tarlós István 2010-es főpolgármesteri programjának egyik célja volt, hogy a városfejlesztés és a várostervezés rendszerbe ágyazottan, stratégiailag pontról pontra felépítetten, életképesen működjön. Szeneczey úgy fogalmazott: a Főváros az elmúlt négy évben egyfajta tervgyárként működött.
 
 
Kidolgozták a több száz – költséghatékony tervezéssel készült, hatástanulmánnyal rendelkező – projektet tartalmazó, „Budapest 2030” hosszú távú városfejlesztési koncepciót.
 
Elindult a „Tematikus Fejlesztési Programok” projekt, amely a kerületi önkormányzatokkal közösen kidolgozott fejlesztési irányokat jelöl meg a Duna-menti, valamint a barnamezős területek fejlesztése, illetve a szociális városrehabilitáció területén.
 
A kiállításon bemutatkozott a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ is. Előbbivel kapcsolatban a hatékony működést, utóbbit érintően a fővárosi közlekedésfejlesztésben elért jelentős eredményeket említette a főpolgármester-helyettes.
 
A szeptember 17-18. között megrendezett kiállításról és a konferenciáról bővebb információ a www.urbania21.hu oldalon olvasható.

Hírek

RSS megtekintés