Egész napos családi program keretében április 26-án átadták a felújított gellérthegyi Kőcsikós játszóteret. A Tedd Magadért! elnevezésű városszépítő akció során a szervezők közel tizenötezer egynyári virágot ültettek el. A megnyitón beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, a program fővédnöke.
- A család a legrégibb emberi intézmény és közösség. A gyermeknevelés természetes helye, a jövedelemszerzés és az életfenntartáshoz szükséges munkamegosztás elsődleges szervezője. A 2014-es évben húsz éves évfordulóját ünnepli a család első nemzetközi éve – emlékeztetett Tarlós István.
„Az ünnepi év keretében a szép szavakon túl érdemes érzékelhetőbb nyomokat is hagyni. Ahol az erőforrások gyakorta szűkösnek bizonyulnak, ott Budapest Főváros Önkormányzata, a segítő szervezetek és személyek, a profitorientált cégek, valamint a budapesti közművállalatok együtt úgy tudnak segíteni a közösségnek, ha olyan helyeket alakítanak ki, mint amilyen a gellérthegyi Kőcsikós játszótér. A korábban elhanyagolt, játszóeszközök nélküli üres területen a közös munka eredményeként egy, a XXI. század követelményeinek teljes mértékben megfelelő, modern játszótér került kialakításra" – mondta a főpolgármester. Tarlós István üdvözölte a Főkert, a támogató szervezetek és a Tedd Magadért! akció önkénteseinek munkáját.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1994-ben május 15-ét a Családok Nemzetközi Napjává nyilvánította. Az immáron két évtizedes hagyományt az Európai Unió Családszervezeteinek Szövetsége is felkarolta, és kihirdette, hogy a 2014-es évet a család és a munka összehangolásának, a családi gazdálkodás ügyének kívánja szentelni. A FŐKERT Nonprofit Zrt. ebből az alkalomból egész éven át tartó programsorozatot kezdett el. Ennek a programsorozatnak volt az első állomása a Tedd meg MAgadért! elnevezésű, nagyszabású környezetszépítő akció, amelynek keretében a gellérthegyi játszóteret játszóeszközökkel szerelték fel.