Elkészült a XI. kerületben a Kaptató sétány északi végén fekvő Gazdagréti tér. A megújult közterületet december 9-én adta át Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás polgármester, a projekt Budapest Főváros Támogatásával a TÉR-KÖZ pályázat keretében valósult meg.
A Gazdagréti tér komplex megújításához 140 millió forintot nyert el a 2016-ban meghirdetett fővárosi TÉR-KÖZ pályázaton Újbuda Önkormányzata, a beruházás összesen 268,5 millió forintba került.
A program sikerét Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes abban látja, hogy az önkormányzatok, valamint a rehabilitációt előremozdító civil szervezetek sajátjuknak érzik a megújuló köztereket, és maguk döntik el, milyen felújításra pályáznak.
Hoffmann Tamás polgármester az átadón elmondta: az 1980-as évek óta nem történt nagyobb átalakítás a gazdagréti lakótelepen. Most egy olyan terület kialakítása volt a cél, amely megtelik élettel, ahol anyukák sétálhatnak gyermekükkel, szomszédok ülhetnek le beszélgetni, a helybeliek mindennapjai élhetőbbé válhatnak.
A beruházás során csaknem négyezer négyzetméternyi régi burkolatot bontottak el, zömmel aszfaltot. A növénytelepítés során közel 2500 díszcserjével és több mint 2700 évelővel számoltak. A burkolatokat úgy alakították ki, hogy az összegyűlt csapadékvizet a megnövelt zöldfelületek felé vezessék el. Az újratervezett parkoló hétvégi gazdapiac helyszíneként is szolgálhat: a termelők gépjárműveikből tudnak árusítani, de a térre más vásárok is kitelepülhetnek, illetve egyéb rendezvények is helyet kaphatnak.