Budapest Design-képletek címmel nyílt kiállítás a belvárosi Budapest Projekt Galériában. A fiatal alkotók által megálmodott tárlat Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésében valósult meg.
2017. február 3-án, péntek délután Budapest Design-képletek címmel mutatták be a MOME hallgatóinak négy tervezési projektjét, amelyek különböző irányokból, de ugyanazt célozták: mindegyikben Budapest arculatának, fejlesztésének és a köztér használatának friss megközelítéseivel találkozhattak az érdeklődők. Gyermekbarát városkoncepciók, tervezőgrafikai javaslatok, városi mobilalkalmazások és közhelyektől elrugaszkodó ajándéktárgyak mutatkoztak be a Budapest Projekt Galéria három szintjén. Akik ellátogattak a megnyitóra, a MOME hallgatóinak és oktatóinak olyan designfelvetéseivel találkozhattak, amelyeket korántsem tekinthetünk befejezettnek, hiszen izgalmasságuk éppen abban áll, hogy szabad teret engednek a továbbgondolásnak. Felvetések és ötletek, melyek alapján majd létrejöhet valami igazán egyedi és budapesti.
A kiállítást Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora és Schneider Ákos kurátor nyitotta meg.
„A design eszközét hívtuk segítségül Budapest jobb megértéséhez. A MOME és a főváros, illetve városarculati cége, a BVA arra vállalkozott, hogy kihasználva az egyetem és az önkormányzat közti együttműködés adta lehetőségeket, Budapestet teszi meg több egyetemi kurzus témájává. … Ha meg tudjuk szólítani a fiatalokat, akkor sokat teszünk a városért is, mert ezek az emberek, akiknek például a gondolataiból, ötleteiből ez a kiállítás nyílik, a jövőben is elkötelezett budapestiek lesznek, akik nem csak gondolkodnak a városról, hanem tesznek is érte" – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki megnyitó beszédében azt is kihangsúlyozta, hogy Budapest ereje a közösségben rejlik.
Fülöp József rektor szerint a fiatal alkotók úgy gondolják, hogy a város élő szövet, mely folyamatosan alakulóban van. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a változás egy folyamat, nem csupán újrakezdések és elszakadások sorozata, hanem szerves fejlődés. Egy város akkor képes adekvát módon felelni kortárs helyzetekre, ha mindeközben megőrzi arcát és jelentését. A kiállításon szereplő munkák éppen ezért nem csak előre, de vissza is tekintenek, és próbálnak válaszokat találni arra, hogy mit is jelenthet Budapest öröksége ma.
Schneider Ákos kurátor is pozitívan vélekedett köszöntőjében a kiállításról: "Örülök annak, hogy megmutathatjuk, a design nem műfaji lehatárolásokban gondolkodik, és a design világa egy kitűzőtől, egy egyszerű ötlettől vagy formai átirattól, egészen a komplex közösségalakító felvetésekig terjedhet. Úgy gondolom, a Design-képletek című tárlat bizonyítja, hogy erről a városvezetés is hasonlóképpen gondolkodik, és nagyon ígéretes a most létrejött párbeszédes helyzet a Fővárosi Önkormányzat és a fiatal tervezőgeneráció között."
A kiállítás Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésében valósul meg.
Kurátor: Schneider Ákos
Arculat: Vári János Hunor
Projektvezetők: Fehér Bori, Fogarasy Tamás, Orlai Balázs, Vargha Balázs
Budapest Projekt Galéria (1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.)
A kiállítás 2017. február 25-ig látogatható. Nyitva tartás: kedd-szombat / 14.00-20.00 óra