A Lánchíd látható a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logójában

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke (b3), Csányi Sándor, az MLSZ elnöke (b4), Tarlós István főpolgármester (b2), valamint Juhász Roland (b) és Dunai Antal (j) egykori válogatott labdarúgók a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logójának bemutatóján

Ünnepélyes keretek között bemutatták szerdán a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logóját, amelyben a Lánchíd látható. Az eseményen részt vett Tarlós István főpolgármester, Alexander Ceferin, az UEFA elnöke és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. 


 
„Budapest mindig a futball városa volt, magam is elkötelezett vagyok a futball iránt. Nagyon elégedett lennék, ha a magyar válogatott meg tudná ismételni az 1964-es Eb-n bemutatott eredményét" – mondta Tarlós István főpolgármester. Hangsúlyozta, hogy Budapestnek nagyon sokat jelent ez az Eb, a Főváros minden tőle telhető támogatást megad a rendezéshez.

A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy az utóbbi években Budapest több, sikerrel lebonyolított világverseny otthona tudott lenni, jövőre rendezi a vizes világbajnokságot, valamint megpályázza a 2024-es olimpia rendezését, ami – mutatott rá – a főváros számára egyértelműen kedvező lenne. Tarlós István úgy fogalmazott: vizsgaelőadások is ezek, egyáltalán nem mindegy – a futball szeretetén túl –, hogy a 2020-as Eb Budapesten rendezendő meccsei milyen sikert aratnak a nemzetközi közvélemény előtt.

Tarlós István kitért rá, hogy az Eb kiváló lehetőség Budapestnek, hogy bemutatkozzon a nemzetközi közvélemény előtt, a kontinensviadal a turizmus fejlődését is segítheti.

A főpolgármester hangsúlyozta: a szükséges fejlesztéseket a kormány segítségével időben meg fogja valósítani a főváros. „Budapest és a Főváros vezetése szívvel-lélekkel az Eb mellett áll" – emelte ki. Kitért rá, hogy Budapesten épül az infrastruktúra, épül a Puskás Ferenc Stadion, elkészült a Groupama Aréna és nemrégiben az MTK exkluzív stadionja is.

Tarlós István kitért rá, hogy az Eb kiváló lehetőség Budapestnek, hogy bemutatkozzon a nemzetközi közvélemény előtt, a kontinensviadal a turizmus fejlődését is segítheti. „Az a célunk, hogy a fővárosunkat minél több külföldi turista, sportoló megismerje, szívesen jöjjön vissza, és vigye jó hírünket " – fogalmazott.

Az eseményen részt vett Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség szlovén elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta, ahogyan a másik 12 rendező városba, így Budapestre utaznia is óriási megtiszteltetés. A sportvezető - akinek, mint elmondta, távoli felmenői között van magyar is - hozzátette, bízik benne, hogy az új rendszerrel sikerült összekapcsolniuk az országokat, kultúrákat. 

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint egy világverseny megrendezése minden városnak és az adott sportágnak is nagy lökést ad, a nézők, s azon belül a fiatalok érdeklődése is megnő. "Reális esélyünk lehet rá, hogy olyan erős csapatunk legyen, amely fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal" - nyilatkozta Csányi Sándor, aki hozzátette, egy prezentációban számoltak be az UEFA elnökének arról, hogy 2010 óta mekkora fejlődésen ment keresztül a hazai labdarúgás. Megjegyezte, ahhoz, hogy ez a fejlődés töretlen legyen, nagy szükség lenne rá, hogy a kluboknál is felgyorsuljon a folyamat. "Ez alapvető feltétele a válogatott sikerének" - jelentette ki.

Ezt követően egy rövidfilmben bemutatták a budapesti logót, amely az összekapcsolódás jegyében született: az Európa-bajnokság hivatalos jelképe így a Lánchíddal egészült ki. A film után két korábbi válogatott, az 1972-ben Eb-résztvevő Dunai Antal, majd a nemzeti csapatban kedden 95. alkalommal, egyben utoljára pályára lépett Juhász Roland elevenítette fel Európa-bajnoki emlékeit.

A 2020-as kontinensviadalon Budapest mellett Amszterdam, Baku, Bilbao, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München, Róma és Szentpétervár lesz házigazda.

Hírek

RSS megtekintés