Izgalmas ajándékkal kedveskedik Budapest Főváros Önkormányzata idén Mikulásra Budapest kisiskolásainak: minden első osztályos diáknak és az őket tanító pedagógusoknak egy, a főváros működését bemutató mesekönyvet ajándékoz.
"Egy város jövője a benne felnővő gyermekekben rejlik igazán. Azokban, akik itt születnek, vagy itt cseperednek fel, azokban, akik szülőhelyükként és otthonukként tekintenek a városukra. A Fővárosi Önkormányzat ezért is tesz komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Budapest kiérdemelje a gyermekbarát címet" - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Hangsúlyozta: olyanná kell tenni a várost, a tereket, épületeket és szolgáltatásokat, hogy a gyerekek mindenhol megtalálják a helyüket, és ne szigetelődjenek el a társadalomtól, a közösség többi részétől.
Ezt a fajta, generációkon átívelő gyermekbarát célt hívatott szolgálni a Sürgő-Forgó Budapest című mesekönyv is, amely a játékos tanulás módszertanával segít a gyermekeknek megérteni Budapest működését, képzeletbeli színes játszótérré varázsolva a fővárost a könyv lapjain
A könyv szereplői Bence, Laura és a kedves Bumeráng cica jóvoltából most számos játékos feladatban, izgalmas felfedező ösvényeken kaphat választ a több mint 15.000 kisdiák olyan kérdésekre, mint hogy honnan érkezik a tiszta víz a csapba, ki kapcsolja fel az utcán a lámpákat, hova megy a kukásautó, vagy mennyi munka kell ahhoz, hogy az autóbuszok pontosan közlekedjenek. A rengeteg érdekes foglalkoztató feladat segítségével pedig végül ellenőrizhetik, mit tudtak meg Budapest nem látható életéről és a megszerzett ismeretek által talán még otthonosabban érezhetik magukat lakóhelyükön.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes reményét fejezte ki, hogy a Magnólia Kiadó gondozásában megjelent, Fekete Annamária által írt és Zubály Sándor rajzaival illusztrált mesekönyvet a tanórákon, a közös feladatokon is sikerrel tudják hasznosítani a pedagógusok.