Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása, ezért az előző évek sikerei után idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Program pályázatát a fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, 2019 szeptemberétől vagy 2020 februárjától utolsó tanulmányi évüket megkezdő, osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő hallgatói számára.
A tizedik alkalommal meghirdetésre kerülő Budapest Ösztöndíj Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt 10 hónapon keresztül szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.
A Programban legfeljebb 10 fő nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, utolsó tanulmányi évét megkezdő egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki többek között:
- valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;
- a jelentkezést megelőző két lezárt tanulmányi félévben rendelkezik legalább 4,00-4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal;
- a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a főpolgármester által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból írja;
- a diploma megszerzésének évében 30. életévét még nem tölti be.
A programban résztvevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.
A Budapest Ösztöndíj Program alapvető célja, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak gyakorlati folyamatait, s ezáltal hozzájáruljon a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is.
Jelentkezési határidő: 2019. március 29.
A Budapest Ösztöndíj Program szabályait és leírását tartalmazó rendelet, valamint a pályázati kiírás szövege és kapcsolódó mellékletei az alábbi linkekre kattintva olvashatóak:
Kapcsolattartó: Szőke Brigitta (e-mail: szokeb@budapest.hu, telefon: 327-1579)