Átadták a budapesti díszpolgári címeket

Csoportkép az új díszpolgárokkal

​Átadták Budapest díszpolgári címeit a Fővárosi Közgyűlés ünnepi, a szabadság napja alkalmából tartott ülésén. Az elismerő címmel a kulturális, a tudományos és a sportélet nyolc kiemelkedő képviselőjét tüntették ki.

Díszpolgári címet kapott Bogányi Gergely zongoraművész, Dózsa László színművész, rendező, Freund Tamás neurobiológus, agykutató, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, valamint Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója. Az elismerésben posztumusz részesült Szabó Miklós operaénekes és Török Bódog kézilabdaedző, volt szövetségi kapitány.  A Szabó Miklósnak járó elismerést unokája, Szabó Erik, a Török Bódognak járót pedig felesége, Török Bódogné Molnár Edit vette át.

​​

A főpolgármester azt mondta: egészséges lelkű és valódi példaképekre van szükség, akiket lehet és érdemes követni, mert értékteremtő tevékenységükkel és erkölcsi normáikkal taníthatják, összetarthatják a közösséget, a nemzetet, a várost.

A kitüntetések átadása előtt Tarlós István főpolgármester azt mondta: ma egyszerre ünnepeljük szabadságunkat, városunkat és annak legkiemelkedőbb alakjait. "Mi, magyarok tudjuk, hogy milyen nehéz küzdelemmel jár a szabadság megszerzése és megtartása. A rendszerváltást követő zavaros évtizedekben azt is megtanultuk, hogy a szabadság nem önmagáért van, hanem felelősséggel kell társulnia" - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve:  a szabadság nem egyenlő a zavart ultraliberalizmus hirdetésével, az anarchiával és a káosszal, azzal, hogy bárki bárhol azt tesz, amit csak akar. "Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz" - idézte Széchenyi Istvánt a főpolgármester.

Tarlós István emlékeztetett rá: a 2010-ben hivatalba lépett, elődeitől jelentősen eltérően gondolkodó jobboldali városvezetésnek az volt egyik legfőbb feladata, hogy helyreállítsa a rendet két évtizednyi rendetlenség, átláthatatlanság, szervezetlenség és pazarlás után. Arra volt szükség, hogy biztonságot teremtsünk a működésben, a pénzügyekben, az intézményekben és a köztereken - mondta Tarlós István, majd hozzátette: mindezt azért, hogy Budapest élhetőbb, biztonságosabb, kényelmesebb, kellemesebb várossá váljék. Kiemelte, hogy az elmúlt hat évben számos területen jelentős előrelépést sikerült elérni, „több olyan fejlesztés, beruházás is elkészült, amelyet elődeink évekig, évtizedekig csak ígérgettek”. Ezek között említette a 4-es metró átadását, a 3-as vonal felújítását, a budai fonódó villamost, a megszépült Széll Kálmán teret, a fürdőfelújításokat és a Margit-sziget fejlesztését.

Közölte: a rend megteremtésének nemcsak pénzügyi háttér, józan gondolkodás és tisztességes kommunikáció a feltétele, szükség van a közösségnek irányt mutató, erőt, biztonságot adó és értékes, áldozatos munkát végző példaképekre. Ma különösen, amikor a tradicionális értékek megkérdőjeleződnek, az összetartó kötelékek lazulnak, értelmezhetetlen felfogások értékelődnek fel, városunkat, nemzetünket és kontinensünket olyan kihívások érik, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak - tette hozzá.

A főpolgármester azt mondta: egészséges lelkű és valódi példaképekre van szükség, akiket lehet és érdemes követni, mert értékteremtő tevékenységükkel és erkölcsi normáikkal taníthatják, összetarthatják a közösséget, a nemzetet, a várost. Budapest mindig úgy fejlődhetett, hogy kimagasló egyéniségek, hazafias elkötelezettségű emberek a közösség javára alkottak, munkálkodtak – tette hozzá.

Tarlós István kiemelte: a ma kitüntetettek hosszú éveken, évtizedek át kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítettek szakmailag, erkölcsileg és emberileg maradandót alkotva. (A főpolgármester teljes ünnepi beszéde itt tölthető le.)

Dózsa László a díjátadást követően mondott beszédében halott 1956-os bajtársaira emlékezett, és - mint mondta - velük osztja meg a kitüntetést, azokkal, "akik Budapestért áldozták drága életüket".

Hírek

RSS megtekintés