A Siketvakok Országos Egyesületének javára gyűjtöttek adományokat a „magyar oroszlánok” a Lions Day elnevezésű jótékonysági rendezvényen, amelynek fővédnöke Tarlós István főpolgármester volt. A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége által a Vörösmarty téren szervezett eseményen beszédet mondott Hutiray Gyula városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.
A fiatalok önfeledten táncoltak, az új Bojtorján, valamint a Storyville Dixiland Band zenekar játszott, és fiatal vak művészek is bemutatkoztak a Vörösmarty téren azért, hogy a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének szervezésében minél több adomány gyűljön össze a Siketvakok Országos Egyesülete számára. A cél az, hogy a siketvak gyermekek idén is elmehessenek nyári táborba, miután ennek megvalósítása forráshiány miatt akadályokba ütközött.
Az eseményen Hutiray Gyula városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes beszédében a társadalmi felelősségvállalás fontosság hangsúlyozta: „ Az egyik legfontosabb kérdés mindig az, hogy a társadalom tagjai, milyen módon viszonyulnak egymáshoz közösségépítés szempontjából. Mivel felelősséget viselnek egymásért, legyen szó akár személyekről, civil szerveződésről, mint Lions Club vagy politikai testületről, mint például a fővárosi önkormányzat. Minden szereplőnek megvan a maga felelőssége és ez akkor jó, ha úgy gyakorolja, hogy a társadalom épülését szolgálja vele. Budapest szívesen támogatja azokat a jótékony rendezvényeket, amelyek valós segítséget képesek nyújtani, ma például a siketvak gyerekek számára. Ezért városunk főpolgármestere és a vezetőség, de a hivatal dolgozói is segítségükről biztosították az adománygyűjtési akciót. Elsősorban a rendezvény szervezésében és lebonyolításában, a technikai feltételek megteremtésében vettünk részt, hogy Budapest legszebb terén mindez megvalósulhasson”. Hutiray Gyula végül békét, reménységet kívánt mindenkinek, ahogy a Lions Club himnuszában is szerepel.
Németh István, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója beszédében elmondta: „Nagyra becsüljük azokat a konduktorokat, akik megpróbálják teljessé tenni a hátrányos helyzetűek életét, illetve kitartóan foglalkoznak azokkal az embertársainkkal, akiket megfosztott a sors a látás és a hallás élményétől. Remélhetőleg a mostani jótékonysági délutánnal sikerül elhárítani a táboroztatás problémáit, így újra élvezheti majd a siketvak ifjúság konduktoraikkal együtt is a közelgő nyarat.”
A kiállított standokon az érdeklődők olyan eszközöket, berendezéseket próbálhattak ki, amelyek siketvak embertársaink speciális képzését szolgálják, vagy napi használati tárgyként funkcionálnak. Akadt olyan pult is, ahol sérült gyermekek által formázott mézeskalács süteményt lehetett fogyasztani. A kancellár a Budapest.hu kérdésére reagálva hozzá tette: „Szeretnénk azt megmutatni az egészséges társadalomnak, hogy mire is van szükségük a siketvakoknak, hogy hogyan is élnek ők - például tájékozódnak vagy írnak - nap, mint nap. Így talán empatikusabbaká lesznek embertársaikkal és hamarabb találnak megértésre általában véve a segítséget kérő szavak”.
Mint ismeretes, a Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége a világ egyik legnagyobb és legtevékenyebb jószolgálati közössége. Jelenleg 206 országban, 46 000 klubban mintegy 1,35 millió tagja van. Hazánkban, közel 50 klubban 1000 tag végez humanitárius tevékenységet. A club minden esetben az összegyűjtött adományok teljes összegét, azaz 100 százalékát juttatja el a rászorulókhoz. Az elmúlt évben több, mint 200 millió forint pénztámogatással segítették a hátrányos helyzetben lévőket.