Májusi kavalkád a Pesti úti Idősek Otthonában

A Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthona „Májusi kavalkád” címmel csütörtökön rendezte meg hagyományos szabadtéri rendezvényét, amelyen az intézmények lakói lehetőséget kaptak saját produkcióik előadására.
 
Szentes Tamás egészségügyi és szociálpolitikai főpolgármester-helyettes az eseményen mondott köszöntőjében az emberek életében lévő fejlődésről és folyamatosságról beszélt. Mint mondta, a folyamatosság a mai világban felértékelődött, az emberek életében egyre inkább fontosak azok a stabil pontok, amelyekhez kötni tudják az életüket. Hozzátette: a tavaszi kavalkád egy ilyen pont lett az idősek életében, olyan értéket hordoz, amelyet a jövőben is meg akarnak őrizni.
 
A főpolgármester-helyettes köszönetet mondott a szociális intézmények vezetőinek és dolgozóinak, akik lehetővé tették az esemény megrendezését.
 
A rendezvényen fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar 7 tagja, produkciót láthattak nagyvenyimi táncegyüttestől, karcagi citeraegyüttestől, Nógrád megyei asszonykórustól, kőbányai zeneiskola növendékeitől a megjelentek, valamint Magyar Róbert operaénekes, ír sztepptáncshow-előadók és Inotay György zongoraművész is műsort adott.

Hírek

RSS megtekintés