Iskolakapun kívüli programok jövő tavaszig a főváros szervezésében

Tarlós István főpolgármester ismerteti az Iskolakapun kívüli program elnevezésű programfüzetet Pölöskei Anna főosztályvezetővel
Iskolakapun kívüli program címmel egy éven át tartó programsorozatot szervez a Fővárosi Önkormányzat. A jórészt ingyenesen vagy minimális támogatás fejében igénybe vehető rendezvényeket 200 millió forinttal támogatja a főváros, a programokon összesen több mint 20 ezer gyerek, főként középiskolás vehet részt. A 2014 tavaszáig tartó programsorozat több mint negyven projektelemből áll – jelentette be keddi tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Emlékeztetett rá, hogy a főváros korábban az egyik legnagyobb intézményfenntartónak számított, mintegy 120 iskola tartozott a kezelésébe. Ezen intézmények idéntől állami gondoskodásba kerültek, a főváros azonban a továbbiakban is szeretné támogatni őket azzal, hogy a városházához tartozó sport- vagy kulturális intézmények bevonásával a szabadidő hasznos eltöltéséhez kínál alternatívákat – mondta.

Az Iskolakapun kívüli programok között táborozás, művészeti programok, ünnepségek, megemlékezések, sportrendezvények, városismereti és diákjogi programok vannak – ismertette Pölöskei Anna, a Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya vezetője. Hangsúlyozta, olyan programokat kínálnak, amelyek összekötik a kultúrát, a sportot és az oktatást. A rendezvényekkel főként a középiskolásokat akarják megcélozni.

A városháza tulajdonában három jelentős táborozóhely van, a pedagógusok az általuk kitalált programokkal pályázhatnak a fővároshoz, hogy a létesítményekben adott számban és turnusokban a gyerekek napi ezer forintért táborozási lehetőséghez jussanak, az árban a szállás és az utazás mellett napi négyszeri étkezés is benne van. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kezdeményezésére olvasótáborokat is szerveznek, a táborozási időszak alatt két héten át, kortárs írók, költők, könyvtárpedagógusok bevonásával.

A művészeti programok között különlegességként említette a főosztályvezető a Miénk itt a tér! elnevezésű rendezvényt, amelynek keretében a Városháza téren felállított pódiumon tehetséges fiatalok kapnának lehetőséget a bemutatkozásra. Művészeti iskolás lányok saját tervezésű ruháikat fogják divatbemutató keretében megmutatni a közönségnek, valamint fel fognak lépni a főváros által szervezett diák tehetségkutató verseny, a Diákra hangolva tavalyi díjazottjai. A fellépők között lesz a vakok iskolájának zenekara, a Szarkaláb zenekar, a Gyöngyvirág néptánccsoport, valamint kerekesszékes táncegyüttes is.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából hét elcsatolt területről érkeznek gyerekek a főváros meghívására vendégségbe és az ünnepi megemlékezésre; látogatást tesznek a Bazilikában, a Városháza épületében, a Sándor-palotában és a Parlamentben, a megemlékezés a József Attila Színházban zárul. Buszos kirándulást is szerveznek Recskre budapesti gyerekeknek, „hogy a kimozduljanak, és lássák, tapasztalják meg azt, amit szerencsére csak a történelemkönyvekből ismerhetnek”.

A programok között fotópályázat is szerepel, amelyet fiatal művészeknek hirdetnek, azzal a felhívással, hogy ők miként látják Budapestet. A győztes munkák a főváros hivatalos honlapján, a budapest.hu-n is megtekinthetők lesznek.  Sportos vakációt is szerveznek a városban, az egykori Szünidödö programokhoz hasonlóan; sportfoglalkozások lesznek a város különböző pontjain, ahol ingyen foglalkoznak a gyerekekkel. Több mint húsz sportszövetség és -egyesület már be is jelentkezett, a programok között megtalálható lesz óbudai evezőtábor, balett-táncóra, cserkészprogramok, dzsúdó és aerobik, a legtöbb esetben ingyenesen. Szintén ingyen, 65 alkalommal múzeumlátogatásra is lehetőség lesz a Budapesti Történeti Múzeumban.

Pölöskei Anna jelezte: a már zajló szervezés alapján a programok iránt nagy az érdeklődés és a nyitottság, sok egyesület és klub is szeretne azokhoz csatlakozni. A cél az, hogy a gyerekeknek minél több tartalmas, értelmes, jó szórakozást kínáljanak. A rendezvények főként a középiskolásoknak szólnak, de több programon, mint a sportfoglalkozásokon vagy a kézműves programokon általános iskolások vagy akár óvodások is részt vehetnek.

A programfüzet megtalálható a budapest.hu-n, a rendezvényekről emellett szórólapokon, a Facebook-on és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 50 telephelyén és a budapesti művelődési házakban is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.

A sajtótájékoztató videón

Hírek

RSS megtekintés