Aláírta a budapesti járműprojekt támogatási szerződését szerdán a Főpolgármesteri Hivatalban Tarlós István főpolgármester, Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
A szerződés alapján 37 új, korszerű, alacsonypadlós villamost és 24 trolibuszt szerez be a főváros, a járművek 2014-től érkeznek – jelentette be Tarlós István főpolgármester. Úgy fogalmazott, „ma egy megvalósítható, nagy értékű és jelentőségű fejlesztésről” kötöttek szerződést, amelyet az elmúlt két évben folyamatos és hatékony tervezés, körültekintő előkészítés előzött meg. A főpolgármester hozzátette: „sokszor hallhattuk a hamis nótát, hogy a főváros vezetése kész tervek sokaságát kapta örökül elődeitől, és azt is, hogy idegenkednénk a fejlesztésektől. A korábbi tervek azonban inkább hangzatos szólamok voltak, tartalom nélkül. Az elmúlt két évben gyakorlatilag alapjaitól kellett újraterveznünk a főváros tömegközlekedési fejlesztésének koncepcióját.”
Tarlós István emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több mint 100 milliárd forint új forrást kapott a főváros a kormánytól a közösségi közlekedés megújítására. A járműbeszerzésről tavaly döntött a Fővárosi Közgyűlés, a kormány pedig novemberben fogadta el kiemelt projektként. A beruházás támogatási összege 42,7 milliárd forint, amelyhez a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén biztosította a mintegy negyedmilliárd forint önrészt. Az új villamosok közül 25 darab 34-36 méter hosszú lesz, ezek a 3-as villamos vonalán, valamint – a budai fonódó villamos projektje keretében – az Óbudáig meghosszabbítandó 19-es és 61-es vonalán áll majd forgalomba. Tizenkét villamos olyan hosszú lesz (54-56 méter), mint a nagykörúti Combinók, e járművek az 1-es vonalán fognak közlekedni. Az üzembe helyezésükkel Budapesten már minden harmadik szerelvény lesz alacsonypadlós. A 24 új, alacsonypadlós és energiatakarékos trolibuszt egyenletesen fogják elosztani a hálózaton.
"Az új trolikat a tervek szerint 2014-ben szállítják le, a villamosok pedig 2014 végétől 2015 őszéig érkeznek meg."
A főpolgármester kiemelte: a járműbeszerzési projekt célja a túlüzemelt, műszakilag is elavult járműpark frissítése, a szolgáltatási színvonal folyamatos emelése. A fővárosi villamosai és trolijai évente 400 millió utast szállítanak, a járművek életkora azonban bőven meghaladta a tervezett élettartamot és az európai átlagot is.
Tarlós István kitért arra is, hogy a főváros a teljes projekt keretében 96 villamos és 93 troli beszerzését célozta meg, most az első ütemről szóló támogatási szerződést írták alá. A kocsik érkezésével egy időben átépítik és akadálymentessé teszik a peronokat. Az új trolikat a tervek szerint 2014-ben szállítják le, a villamosok pedig 2014 végétől 2015 őszéig érkeznek meg. Az infrastrukturális fejlesztések kivitelezése 2015 őszére tehető.
Budapest az ország közlekedésének központja, a közösségi közlekedésben az elszállított utasok kétharmada Budapesten és környezetében utazik – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Emlékeztetett rá, hogy tavaly írták alá azt 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztésére irányuló támogatási szerződést, amelynek keretében 37 milliárd forint forráshoz jut a főváros. Az Új Széchenyi Terv keretében 453 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a városi, elővárosi környezetbarát közlekedés támogatására, ebből több mint 300 milliárdot sikerült a fővárosnak elnyernie. Elismerés illeti a fővárost az előkészítésért – hangsúlyozta az államtitkár. Völner Pál kitért rá, hogy a fővárosba vezető közlekedési útvonalak felújítása is folyik, a székesfehérvári vonalon a felújított pályán akár 160 km-es sebességgel is haladhatnak a vonatok, a MÁV ütemes menetrendet vezetett be és a vasútnál is zajlik egy járműfelújítási program.