A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, így kapcsolat jött létre a Haller utca felől a 2-es villamos belvárosi szakasza felé.
Karácsony Gergely főpolgármester a pénteki átadáson elmondta, a budai fonódó villamoshálózathoz hasonlót szeretnének a pesti oldalon is megvalósítani, továbbfejlesztve ezzel az átszállásmentes közlekedést. Ebben a most csaknem kétmilliárd forintból megvalósított projekt egy apró, de nagyon fontos lépés - közölte.
A főpolgármester beszélt arról is, hogy az elkövetkezendő években a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt valószínűleg szűkülni fognak a budapesti fejlesztési források.
![](/Kpek2020/20201106haller3.jpg)
"Éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan típusú beruházásokat csináljunk, amelyek nem a látványterveken néznek ki jól, hanem a valóságban" jelentenek érdemi segítséget a budapestieknek - fogalmazott. Karácsony Gergely közölte, a fejlesztés nagy segítséget jelent majd a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása alatt, hiszen a Nagyvárad térről a belváros felé lehet majd utazni a villamossal. Hosszú távon pedig nemcsak Ferencváros, hanem akár Pesterzsébet közvetlen villamoskapcsolatát is lehetővé teszi majd - mutatott rá.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója az év egyik, a villamosközlekedést érintő legjelentősebb fejlesztésének nevezte a Haller delta projektet. A beruházás, amelyre a fővárosi önkormányzat 1,8 milliárd forintot biztosított, tavasszal kezdődött és határidőre befejeződött - emelte ki.
![](/Kpek2020/20201106haller2.jpg)
Elmondta, hogy több mint 1,2 kilométernyi vágány épült, 770 méternyi távközlési és 750 méternyi közvilágítási kábelt fektettek le. Az építkezés miatt kilenc fát ki kellett vágni, de ötvenegy újat ültettek - mondta. Az új vágánypáron szombaton indul meg a közlekedés - közölte Bolla Tibor, hozzátéve, hogy ez egy alternatív útvonal lehet a 3-as metróvonal középső szakaszának szombaton kezdődő felújítása alatt.
A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ közleményben tudatta, hogy szombattól a 2M villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül lesz elérhető a belváros. Az új villamosjárat a Keleti pályaudvartól indulva a 24-es vonalán éri el a Nagyvárad teret, majd a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva a 2-es villamos útvonalán a pesti rakparton keresztül a Jászai Mari térig jár, kiszolgálva a belváros számos csomópontját.
Közölték azt is, hogy a fejlesztés során 227 méter ivóvíznyomócsövet és 29 felsővezeték-tartó oszlopot is kicseréltek, és energiatakarékos led lámpatestek telepítésével megújult a közvilágítás. A kereszteződés megállói is megújultak, korszerű, akadálymentes kialakítást kaptak.
A projekt összetettsége miatt a villamosforgalmat nem érintő munkálatok várhatóan még év végéig zajlanak - olvasható a közleményben.