Karácsony Gergely budapesti, Matúš Vallo pozsonyi, Rafał Trzaskowski varsói és Zdeněk Hřib prágai főpolgármester aláírta hétfőn a Szabad Város Szövetségének megállapodását. A ceremóniának a CEU épülete adott otthont.
Az alábbiak olvasható Karácsony Gergely főpolgármester köszöntő beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Prágának, Pozsonynak, Varsónak és Budapestnek egy a hangja! Egy szabad és közép-európai hang. Egy hang, amelyet többé nem lehet elnyomni.. Se otthon, se Európában.
Mert ha az egyikünket el akarják némítani, akkor a többiek emelik fel érte és helyette a szavukat. Ahogy az történt a héten is, amikor a magyar kormány bejelentette, hogy Budapest autonómiájának egy újabb darabját csonkítja meg: elveszi a színházaink, a kulturális intézményeink maradék függetlenségét is.
Prága szolidaritásból zöld fénnyel festette be a Nemzeti Színház falát és kiállt a budapestiekért, fölerősítette Európában és a világban Budapest hangját.
A budapestieknek akkor megígértem, hogy amikor Zdeněk Hřib itt jár nálunk, személyesen köszönöm ezt meg neki, illetve a prágaiaknak.
Most megteszem.
Děkuji, Zdeněk. Děkuji, Praha!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Európában a 12. és a 15. század között sorra alakultak a városok között, szabadságuk, jogaik, vagy épp kereskedelmi érdekeik védelmében megkötött szövetségek. A városok közötti szövetség intézményének mind a négy visegrádi ország történelmében fellelhetők a hagyományai. Sokszor a császári hatalommal szemben, vagy a városi polgárság védelmében a földbirtokos nemességgel szemben.
Ma pedig, kedves Barátaim, a régió demokráciáit gúzsba kötő nacionalista populizmussal szemben kötünk szövetséget. Harminc évvel ezelőtt, amikor országaink lerázták magukról a kommunista diktatúrát, abban bíztunk, hogy Európa népei számára talán végérvényesen eljött a szabadság, a békesség, a racionalitás és az együttműködés kora.
Egy olyan világ, amelyben természetes, hogy különbözőképpen gondolkodó emberek élnek együtt, méltányos intézményekre épülő köztársaságokban, amelyeket nem lehet kisajátítani.
Ahol a sajtó szabad, sokszínű és független.
A gazdaságban a szabályozott piacion elért teljesítmény, nem pedig az oligarchikus elitbe való beágyazottság lesz a siker kulcsa.
Az iskoláinkban a szellem szabadsága uralkodik, és a gyerekeinkbe semmilyen hatalom nem próbálja a saját ideológiáját beleverni.
A kultúrát senki nem próbálja kézzel irányítani, a felsőoktatás és a tudományos kutatás a saját törvényei szerint, szabadon virágzik.
És részei leszünk nemzetközi együttműködéseknek, amelyek segítenek abban, hogy az emberiség olyan létkérdései, mint a klímaváltozás megfékezése ne vesszenek el a rövidlátó önzés mocsarában.
Országainkban ma ezeket az eszméket a városok őrzik, szigetként egy olyan politikai közegben, amely ismét a hatalom teljes központosítására törekszik, és politikai sikerét a valósághajlítás mellett, a frusztrációra, a félelemre, az önzésre és a bezárkózásra alapozza.
A városok sokszor fallal vették magukat körül, hogy polgáraik jogait meg tudják védeni, belül azonban egyáltalán nem a bezárkózás, hanem a világra való nyitottság tereit alakították ki. Ma minden modern nagyvárosban jelen van az egész világ.
Ahogy soha nem fog egyetlen gasztronómiai kultúra vagy egyféle zenei irányzat uralkodni egy nagyvárosban, az eszmék és gondolatok egymással való érintkezésének, szóba állásának sem lehet gátat szabni, és legyen világos: a hegemóniára törekvő populizmusnak sincs esélye maga alá gyűrni a nagyvárosokat.
A nagyvárosok lehetnek azok a hídfőállások, ahonnan kiindulva a demokrácia jelenkori válságfolyamatait vissza lehet fordítani, és azokat az eszméket, amelyek Varsót, Prágát, Pozsonyt és Budapestet lelkesítették három évtizeddel ezelőtt, újra győzelemre lehet vinni.
A városok ezért szúrják a populista hatalom szemét, és vannak eszközeik, hogy minél kisebbre szorítsák azt a teret, amin belül szabadon működhetünk. Ennek egyik eszköze a nemzeti törvényhozás – tudnánk erről sokat mesélni, mi magyarok, éppen ezekben a napokban is.
A másik eszköz a fejlesztési források feletti állami kontroll, amelyek közül az utóbbi időszakban az uniós fejlesztési forrásoknak lényegesen nagyobb szerep jutott a hazai költségvetési forrásoknál.
Az elmúlt évtizedben az Uniós források jelentős részben a hatalomközeli oligarchák cégeinél landoltak.
Európában egyre többeket felháborít, hogy az európai fejlesztési pénzek a régióban a korrupciót és az autokráciák bebetonozását finanszírozzák.
Nem szeretnénk, ha ennek városaink látnák a kárát.
Ezért többek között arra teszünk közös erőfeszítéseket, hogy az európai döntéshozókat meggyőzzük arról, hogy helyes az önkormányzati és más autonóm szereplők számára az eddigieknél lényegesen több forrást hozzáférhetővé tenni közvetlenül.
Budapest ezért döntött brüsszeli képviseletének fejlesztéséről, és felajánlja, hogy a képviselet a szövetség többi városának érdekeit is képviselni fogja.
Kedves Barátaim!
Egy talán meglepő vallomással tartozom nektek. Egyetértek Orbán Viktorral. Na, persze elég kevés dologban, de egy nagyon fontos kérdésben feltétlenül. Abban, hogy Visegrádi 4-eket, a közép-európai együttműködést erősíteni kell.
Ezen a ponton aztán véget is ér az egyetértés. Mert szerintem a V4-eket, és általában a kelet-közép-európai együttműködést nem azért kell új szintre emelni: hogy aztán együtt retteghessünk a fejlődéstől és a világ sokszínűségétől, és nem azért, hogy együtt verhessük szét az Európai Uniót, hogy együtt bonthassuk le a demokratikus fékek és egyensúlyok rendszerét.
Nem: szerintem – szerintünk – a regionális együttműködésre, a közép-európai szabad városok sokkal szorosabb összefogására azért van szükség, hogy megvédhessük és érvényesíthessük azt, ami az európaiságban jó.
Ami vívmány. A szabadságot. A nyitottságot. A sokszínűséget. Szerintünk összefogni nemcsak valami ellen, hanem valamiért is lehet. A mai nap tehát egy új fejezet kezdete. Politikai hidakat kezdünk verni Európa fővárosai és szabad nagyvárosai közé. Méghozzá azért, hogy ezeket a politikai, szakpolitikai hidakat nagyon is valóságos, a hétköznapokban is bejárható hidak kövessék.
Épüljenek köztünk hidak az utazás és a vállalkozás terén. Az oktatás és az innováció terén. A kultúra és a tudomány terén. A gasztronómia és a fesztiválozás terén!
És nem utolsó sorban: a klímakatasztrófa elleni védekezés terén.
Hidak kellenek, mint a Károly híd, a Poniatowski híd, az Öreg híd, vagy a mi, éppen a mi felújításra váró Lánchídunk.
Szóval, egy nyelvet beszélünk, barátaim, mégha négyet is:-)
Összefogtunk és nem hagyjuk magunkat! Összefogtunk és az összefogásunkat ki fogjuk terjeszteni másokra is Közép-Európában vagy akár az Európai Unióban.
Mert fővárosa nem kormányoknak van, hanem nemzeteknek és – mint a mi esetünkben – köztársaságoknak. Így aztán felelősséggel sem egy-egy kormánynak, hanem a nemzetnek, a köztársaságnak tartozunk. Megőrizzük és erősítjük az autonómiánkat, és messzire látszó, messzire hallatszó szövetségben védjük meg az érdekeinket. Ha kell Varsóban, Prágában, Pozsonyban vagy Budapesten.
De ha kell Brüsszelben vagy Strasbourgban.
