A Budapesten megrendezett EU Duna Régió Stratégia 6. Éves Fóruma kapcsolódó eseményeként október 17-18-án Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében került sor a Duna menti Városok és Régiók 10. Európai Konferenciájára az Újvárosháza dísztermében.
A szervezet soros elnökségét 2017 áprilisa óta betöltő Budapest az éves fórummal összhangban „Közlekedés és energia a Duna Régióban” címmel rendezte meg a nemzetközi tanácskozást, amelynek végrehajtó bizottsági ülésén fogadták el a Budapest Nyilatkozatot. Ez ajánlásokat fogalmaz meg az EU Duna Régió Stratégia végrehajtásával kapcsolatban a nemzeti és uniós intézmények számára, különösen az energiabiztonság, a közlekedési infrastruktúrafejlesztés és a környezetvédelem terén, figyelemmel a fenntartható városfejlesztésre. A konferencián a résztvevők egyhangúlag döntöttek arról is, hogy a tanács elnökségét a következő félévben is Budapest tölti be, a soron lévő végrehajtó bizottsági ülésen pedig megvitathatják a szervezeti átalakítással kapcsolatos javaslatokat.
A Duna menti Városok és Régiók Tanácsát 2009-ben alapították Budapesten. A kilenc ország (Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Bulgária, Románia és Ukrajna) Duna menti városai és régiói részvételével működő együttműködési rendszer a városok és polgáraik több évszázados történelmi-társadalmi, kulturális és kereskedelmi kapcsolataira épít, melyek egyúttal a 2011-ben a magyar soros EU-elnökség idején elfogadott EU Duna Stratégiájának is fő pillérei.