2016 utolsó napjain az iskolaszünet idején érvényes menetrend lesz érvényben egészen szilveszter éjjelig: ekkor jelentősen sűrített, illetve a megszokottnál nagyobb befogadóképességű éjszakai buszok biztosítják, hogy mindenki eljuthasson úti céljához. Január 1-jén az ünnepnapi menetrend szerint lehet utazni a közösségi közlekedési járatokkal. Január 2-án reggel 8 óráig továbbra is díjmentesen lehet parkolni Budapest közterületi várakozási övezeteiben. A BKK minden ügyfelének boldog új évet kíván.
Közlekedés december 29-én és 30-án: az év végi menetrend szerint
December 29-én (csütörtökön) és 30-án (pénteken) az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. Néhány vonalon – ahol ezt a menetrendben is feltüntették – az ebben az időszakban jellemző utazási szokásokhoz igazodó év végi menetrend lesz érvényben.
December 29-én és 30-án az ezeken a napokon jellemző alacsony kihasználtság miatt nem közlekedik a D11-es hajó, valamint a 100-as, a 142-es és 261E autóbusz.
A december 29-éről 30-ára virradó éjjel az éjszakai járatok munkanapi menetrendjük szerint indulnak. December 30-áról 31-ére virradóra a pénteki menetrendet kell figyelni.
Közlekedés december 31-én napközben: a szombati menetrend szerint
December 31-én (szombaton) napközben a szombati menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. A bevásárlóközpontokat is érintő járatok többsége jellemzően 17-18 óra után már nem érinti bevásárlóközponti megállóját. A nappali üzemzárás után a szokásosnál lényegesen sűrűbb éjszakai járatokkal lehet utazni. A D2-es átkelőhajó ezen a napon nem közlekedik.
Közlekedés szilveszter éjjel: sűrített éjszakai járatokkal
December 31-én, szilveszter éjjelén lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. Egész éjjel közlekedik
- a 4-es és a 6-os villamos, az éjszakai üzemkezdettől hajnali 2 óráig közösen 3-4 perces járatsűrűséget biztosítva,
- a 60-as villamos, azaz a Fogaskerekű. Városmajor felől a Széchenyi-hegy felé 0.15 és 4.15 között minden óra 15 perckor, a Széchenyi-hegy felől a Városmajor felé 0:40 és 4:40 között minden óra 40 perckor indulva, 60 percenként jár.
Az éjszakai vonalakon – néhány kivétellel – egész éjszaka sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű buszok közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.
- A szokásosnál háromszor sűrűbben jár majd a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 922-es, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es éjszakai busz, továbbá
- a szokásosnál kétszer sűrűbben jár majd a 914A, a 923-as, az egész éjszaka közlekedő 934-es és a 941-es éjszakai busz.
- Meghosszabbított üzemidővel jár a 916-os és a 940- es éjszakai autóbusz,
- a 901-es, a 918-as és a 960-as éjszakai busz vonalán pedig a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal lehet majd utazni.
Az éjszakai járatok közötti, az egyébként szokásos menetrend szerinti csatlakozások ezen az éjszakán is biztosítottak, a menetrendbe beiktatott pluszindulásoknál azonban nem.
A közösségi közlekedési járatok december 31-ről január 1-re virradó éjszaka érvényes menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is.
Közlekedés január 1-jén: vasárnapi menetrend szerint
2017. január 1-jén (vasárnap) a járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek. A D2-es állomáspótló hajójárat ezen a napon nem jár.
Közlekedés január 2-ától
2017. január 2-án (hétfőn) az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. 2017. január 3-tól a járatok a tanítási időszakban érvényes menetrendek szerint közlekednek.
Parkolás
Budapest területén a közterületi várakozási övezetekben 2017. január 2-án (hétfőn) reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni. Ez alól kivételt jelentenek az alábbi várakozóhelyek, ahol ebben az időszakban is a szokásos rend szerint kell fizetni:
- az I. kerület, Várban lévő és a Citadella alatti,
- a III. kerület, Flórián üzletközpont melletti,
- a XIII. kerület, Margitsziget északi részén található parkoló,
- valamint az őrzött, fizetős P+R parkolók és garázsok, amelyek
- a II. kerület, Hűvösvölgy végállomásnál,
- a VIII. kerület, Rákóczi tér alatti mélygarázsban,
- a XIII. kerület, Újpest-Városkapu metróállomásnál,
- a XIX. kerület, Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti, valamint a KÖKI Terminálnál találhatók.
- a X. kerület, Pillangó utcai metró állomás mellett.
A BKK minden ügyfelének boldog új évet kíván.
Budapesti Közlekedési Központ