Három kategóriában összesen 25-en kapták meg idén a fővárosi „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat. A napokban rendezett ünnepélyes díjkiosztón Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: e fiatalok kiemelkedő példaképek, akik nagyszerű hozzáállásukkal bebizonyították, hogy a rengeteg edzés és verseny mellett is lehet nagyszerű eredményt elérni az iskolában. Imre Géza olimpia ezüstérmes párbajtőröző, az esemény díszvendége úgy fogalmazott: a kitüntetés motivációt jelent azoknak, akik a hétköznapokon hősiesen végzik feladataikat, akár az iskolában, akár az edzőteremben, versenyeken. A díjátadón a közönség soraiban részt vett többek között Fábián László öttusázó, Szabó Bence kardvívó és Kozmann György kenus.
A főváros 1969 óta díjazza az átlagosnál jobb tanulmányi és sporteredményeket elérő diákokat. A kitüntetés célja az, hogy ösztönözze a fővárosi tanulóifjúságot a szellemi és fizikai képességeik folyamatos fejlesztésére, a sport és a tanulás helyes arányainak kialakítására, valamint az, hogy erősítse a kapcsolatot az oktatási intézmények és a sportegyesületek között. Az elismerő címet azok a fiatalok kapják, akik a pályázati feltételeknek megfeleltek és azon belül is kiemelkedő tanulmányi és sporteredményt értek el. A díjazottak díszoklevelet és pénzjutalmat kaptak.
Az idei díjazottak névsora itt olvasható.