Élő közvetítés, közgyűlési videóarchívum
|
A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítménye nem a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon, hanem a hullámtérben, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén valósuljon meg úgy, hogy a pontos nyomvonal kijelöléséről később döntenek – határozott rendkívüli ülésen a Fővárosi Közgyűlés.
Maradt a parti nyomvonal a Nánási út-Királyok útjával ellentétben, tanulmányterv készül a parton egy telekhatárokon belüli, magánterületeken történő építés realitásának vizsgálatáról.
Nyílt pályázatot hirdetnek a Bálna értékesítéséről, 11 milliárd forintos minimálárral. A közgyűlés úgy döntött: megerősíti korábbi döntését a Római-partról, amely szerint a part menti nyomvonalon épülhet meg a védmű.
A legfontosabb döntések: tovább működhet a téli hajléktalan-krízisférőhely a Rimaszombati úton, 240 milliós összetámogatást kapnak idén a kiemelt budapesti sportegyesületek, modernizálnak hétezer elavult közvilágítási lámpatestet.
Testvérvárosi együttműködési megállapodást kötöttek Budapest és Beregszász között. Indulhat a csillaghegyi árvízvédelmi mű engedélyeztetése. 2019 végéig megújulhat a Blaha Lujza tér, továbbépülhet a csepeli gerincút. Döntöttek a margitszigeti zenélő szökőkút multimédiás bővítéséről is.
Budapest testvérvárosi együttműködést köt Krakkóval. Racionalizálják a Fővárosi Közbeszerzési Kft. működését. Júniusban dönthet a közgyűlés arról, hogy egyes nyári hétvégéken lezárják az autósok elől a Szabadság hidat. Határoztak arról, hogy mintegy egy tucat eddig névtelen közterület kap új elnevezést.
Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját. Döntöttek arról, hogy a part menti nyomvonalon épülhet meg a csillaghegyi öblözet védműve. Felújítják a Lánchidat és a Váralagutat, a munka nyáron indul, és 2019 végén fejeződhet be. Zárt ülésen nyolc új budapesti díszpolgárt választottak.
Rendkívüli ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2024-es olimpiai pályázatának visszavonásáról. A testület felkérte a főpolgármestert: folytasson tárgyalásokat a kormánnyal az olimpiai pályázattal kapcsolatos beruházások további sorsáról.
Elfogadták Budapest 2017. évi költségvetését 381,4 milliárdos főösszeggel. A közgyűlés felhatalmazta a főpolgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a BOM-mal és a kormánnyal a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról, „a megszűnt nemzeti konszenzusra tekintettel”.
A közgyűlés döntött az olimpiai helyszínkiválasztási javaslat véglegesítéséről. Tudomásul vették az Alstom metrókocsik beszerzését vizsgáló bizottság jelentését, amelyet eljuttatnak a Legfőbb Ügyészségre. Zárt ülésen döntöttek az idei Csengery-díjasokról.
Budapest együttműködési megállapodást köt Quitóval és Minszkkel. Módosították a helyi iparűzési adóról szóló rendeletet, 2017-től a háziorvos, védőnő vállalkozókat adómentesség illeti meg, ha vállalkozási szintű iparűzési adóalapjuk nem haladja meg a 20 millió forintot.
Az M3-as metró felújításakor szükséges buszpótlást nem szolgáltatásvásárlással oldják meg, hanem átcsoportosításokkal, korábbi járműbeszerzési szerződések opcióival, valamint használt járművek vásárlásával. A közgyűlés a római-parti változtatási tilalomról is döntött.
Együttműködési megállapodást köt Budapest Szarajevóval. Módosították a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot. Határoztak új P+R parkolók építéséről. Zárt ülésen döntöttek a Pro Urbe Budapest, a Budapestért díj, valamint más fővárosi kitüntető címekről.
Novembertől kiválik a HÉV-ágazat a BKV-ból, megújul a Pók utcai felüljáró, módosult a hajléktalanrendelet. Döntöttek arról, hogy folytathatja munkáját a Madách és az Újszínház vezetője, Szirtes Tamás és Dörner György, a Thália igazgatója Kálomista Gábor lett.
Döntöttek az M3-as metró felújítása miatti járműpótlásról: ha a kormány július 5-ig támogató döntést hoz és biztosítja a teljes többletköltséget, akkor szolgáltatást vásárol a Főváros, ellenkező esetben Solaris buszokat. Létrejött az Alstom-vizsgálóbizottság, a Főkertet bízták meg a Római-parti partrendezés tervezésével.
Háromtagú vizsgálóbizottság alakul az Alstom metrókocsik ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására. Döntött a közgyűlés a Budapesti Ösztöndíj Program keretében az idei ösztöndíjasokról. Az M3-as metró felújítása miatt szükséges járműpótlásról a következő ülésre halasztották a döntést.
Döntöttek az M3-as metró felújításának támogatási szerződéséről, eszerint a 139,5 milliárdos projekt ősszel indulhat és 2019. szeptember végére fejeződhet be. Elfogadták a csillaghegyi öblözet védelmének támogatási szerződését is.
Nyolc új díszpolgárt választottak, döntöttek arról, hogy Budapest is elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. Göncz Árpád volt köztársasági elnök nevét városközpont veszi fel a XIII. kerületben, módosult a parkolási rendelet, visszakerült a jogszabályba az ötperces türelmi idő.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, 313 milliárdos kiadási és bevételi főösszeggel. Döntöttek a 2017-es vizes vb-hez kapcsolódó fejlesztésekről, köztük a Margit-sziget csatornázásáról. Szigorították a szmogriadó-rendeletet. Döntöttek a Csengery-díj adományozásáról és fürdőfejlesztési hitelről.
Elfogadták a 2024. évi, tervezett budapesti olimpia mestertervét, amely a világverseny helyszíneit is meghatározza. Határozatban mondta ki a közgyűlés, hogy a továbbiakban nem tudja biztosítani államtól átvett feladatként az agglomerációs közösségi közlekedést, mivel az állam nem ad forrást a feladatra.
|
|