Indul a tavaszi nagytakarítás Budapesten

Megkezdte az FKF Budapesten a tavaszi nagytakarítást; április végéig lemossák a hidakat, kijavítják a téli fagy okozta úthibákat, kitakarítják az aluljárókat, fertőtlenítik a szemeteseket.
 
Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Budapesten; az időjárás enyhültével a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait - mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni közlése szerint a társaság megkezdte a hidak lemosását, a fagy miatt keletkezett úthibák kijavítását, az aluljárók takarítását, a lakótelepek környezetének rendbetételét.
 
Az FKF Zrt. kiemelten kezeli az uniós soros elnökség rendezvényeinek helyszíneit, az odavezető útvonalakat, továbbá az idegenforgalmi szempontból frekventált városrészeket, így például a Budai Várat, a Duna korzót, a Hősök terét, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek helyszíneit. A szóvivő hozzátette, hogy a város kiemelt körzeteinek "faltól-falig" való takarítását a hétvégén kezdik meg.
 
Szűcs Panni elmondta, hogy a gyalogos aluljárók falait vegyszerrel mossák le, fertőtlenítik az utcai szemeteseket és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek tartályait. A közúti gyorskarbantartó igazgatóság dolgozói öntött és hengerelt aszfalttal állítják helyre a társaság üzemeltetésében lévő több mint ezer kilométer hosszúságú úthálózatot, ezen belül a közösségi közlekedési útvonalakat.
 
A szóvivő közlése szerint a főváros tavaszi nagytakarítását a tervek szerint április végén fejezik be.
 
MTI