Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. § (2) bekezdésére, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (Továbbiakban: Korm. rendelet) 42. §-ára hivatkozással tájékoztatjuk az érintetteket, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megindította a TSZT 2017 és FRSZ módosítását a Népliget területére vonatkozóan.
A 130/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet a Népliget rekreációs és sportolásra hasznosított területeinek rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ezért a módosítás egyeztetése a Korm. rendelet 42. §-ában meghatározott tárgyalásos eljárás szerint történik.
A rendezés alá vont terület a Népliget területe. A rendezés céljának ismertetését a tervdokumentáció tartalmazza. A TSZT 2017 és FRSZ eseti módosítás kizárólag a 38440/52 hrsz.-ú ingatlant érinti, amely az Elek Gyula Aréna telke.
A Fővárosi Önkormányzat a településrendezési eszköz nyilvánosságát a 185/2017. (II. 22.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően folytatja le, amelyek a Budapest Portálon a Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján megtekinthetők.
A tervvel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani
2018. február 26. – 2018. március 14. között
- a 2018. március 6-án 16:00 órakor a Főpolgármesteri Hivatalban (1052 Budapest, Városház utca 9-11. Díszterem) tartandó lakossági fórumon szóban, vagy
- elektronikus levélben a varosrendezes@budapest.hu címre küldve;
- postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve
(1052 Budapest, Városház utca 9-11.); - a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest V. kerület,
Bárczy István utca 1-3.) személyesen lehet.
Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.