Testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere Beregszászon

Testvérvárosi megállapodást írt alá ünnepélyes keretek közt Budapest főpolgármestere és Beregszász polgármestere, Tarlós István és Babják Zoltán pénteken a kárpátaljai városban, a beregszászi városnapok nyitórendezvényén.

A Beregszász fennállásának 954. és megyei jogú várossá nyilvánításának 16. évfordulója alkalmából tartott háromnapos ünnepi rendezvénysorozat megnyitóján mondott beszédében Tarlós István Budapest lakosságának üdvözletét tolmácsolva hangsúlyozta: nem számít, hogy milyen méretű Budapest és mekkora Beregszász, ennél sokkal fontosabb a két város közötti erős lelki kötődés. Budapest város vezetésének koncepciója, hogy a határon túli magyarlakta területek egy-egy településével, a "spirituális kötődést" kifejezendő, testvérvárosi megállapodást köt - tette hozzá, megjegyezve, hogy ebbe a sorba tartozik a jelentős számú magyar lakossággal rendelkező Beregszász is.

Budapest főpolgármestere kiemelte: "a szándékunk kettős, mert egyfelől fontosnak érezzük és fontos is, hogy az itt élő lakosság őrizhesse nyelvét, kultúráját, hagyományait. S mivel mindezt az ukrán törvények messzemenő tiszteletben tartásával képzeljük el, egyben ez a testvérvárosi kapcsolat arra is jó, hogy kifejezzük jó szándékunkat és jó kapcsolatok létesítésére irányuló akaratunkat az ukrán nemzet irányában is, bizonyítva, hogy a magyarok lehetnek jó állampolgárok ott, ahol megőrizhetik lelki identitásukat, és megmaradhatnak magyaroknak Ukrajnában". Magyarországnak és fővárosának fontos, hogy szívén viselje a Beregszászon élő magyarok sorsát - emelte ki, hozzáfűzve, hogy "az együttműködésünk elsősorban és kiemelten a kultúra területére fókuszál, de szeretnénk, ha a budapesti lakosok képviselői, legyenek azok kulturális szervezetek munkatársai vagy vállalkozók, állandó és élő kapcsolatot létesítenének az itt élőkkel".

Tarlós István köszönetet mondott az ünnepségen részt vevő Hennagyij Moszkalnak, Kárpátalja megye kormányzójának azért, hogy támogatta a testvérvárosi megállapodás megkötését.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Beregszász az utóbbi években sokat fejlődött, szebb és élhetőbb hely lett. Utalta arra, hogy a város lakossága soknemzetiségű és nagyon fontosnak mondta a nemzetiségek közötti béke megőrzését. Ennek kapcsán felszólította hallgatóságát, hogy senki ne dőljön be provokációknak.

A nyitóünnepség zárásaként a város Kossuth Lajosról elnevezett főterén felállított színpadon Tarlós István és Babják Zoltán több száz fős közönség előtt aláírta a Budapest és Beregszász testvérvárosi kapcsolatairól szóló megállapodást. Ezt követően a közelben közösen felavatták a felújított Hősök terét.​

 

MTI