Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. § (2) bekezdésére, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (Továbbiakban: Korm. rendelet) 37. §-ára hivatkozással tájékoztatjuk az érintetteket, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megindította a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) VI. ütem és KÉSZ Budapest XXII. kerület, Sörház utca – Duna folyam – Budapest közigazgatási határa – 40-es vasútvonal északi határa által határolt területre területére vonatkozó terv előzetes véleményezési eljárását.
A rendezés alá vont terület lehatárolását, valamint a rendezés céljának és várható hatásának részletes ismertetését a csatolt előzetes tájékoztató és rajzi mellékletei tartalmazza.
A Fővárosi Önkormányzat a készülő településrendezési eszköz nyilvánosságát a 369/2015. (III. 23.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően folytatja le, amelyek a Budapest Portálon a Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján megtekinthetők.
A felülvizsgálattal kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani
2016. július 15. – 2016. augusztus 15. között
elektronikus levélben a varosrendezes@budapest.hu címre küldve;
postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve
(1052 Budapest, Városház utca 9-11.);
a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest V. kerület,
Bárczy István utca 1-3.) személyesen lehet.
Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.