Fővárosi Közgyűlés: Pénzügyi mentőöv a BGYH Zrt-nek

A Fővárosi Közgyűlés 27 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett döntött arról, hogy az általános tartalék terhére 888 millió forintot ad a Budapest Gyórgyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a BGYH az elmúlt években folyamatosan veszteséges volt, ezért akut likviditási problémával küzd.
 
Az új cégvezetés által végzett helyzetfeltárás szerint a lejárt szállítói tartozások az év végére elérik az 560 millió forintot. A két éve fennálló veszteséges működés miatt komoly kockázatot jelent, hogy a társaság két, már megnyert pályázat önrészét, mintegy 400 millió forintot sem tudja előteremteni, ami összességében 1,4 milliárd forint támogatás elvesztését jelentené.
 
A társaság idei közszolgáltatási feladatainak ellentételezésére, szolgáltatási díjként kapja az összeget. A csaknem félmilliárd forintos adóssággal küzdő cég ezzel rendezni tudja a lejárt szállítói tartozásállományát és jut fedezet a már megnyert pályázatok önrészére is.

 

 

Közgyűlési hírek

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítménye nem a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon, hanem a hullámtérben, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén valósuljon meg úgy, hogy a pontos nyomvonal kijelöléséről később döntenek – határozott rendkívüli ülésen a Fővárosi Közgyűlés.
Maradt a parti nyomvonal a Nánási út-Királyok útjával ellentétben, tanulmányterv készül a parton egy telekhatárokon belüli, magánterületeken történő építés realitásának vizsgálatáról.
Nyílt pályázatot hirdetnek a Bálna értékesítéséről, 11 milliárd forintos minimálárral. A közgyűlés úgy döntött: megerősíti korábbi döntését a Római-partról, amely szerint a part menti nyomvonalon épülhet meg a védmű.
A legfontosabb döntések: tovább működhet a téli hajléktalan-krízisférőhely a Rimaszombati úton, 240 milliós összetámogatást kapnak idén a kiemelt budapesti sportegyesületek, modernizálnak hétezer elavult közvilágítási lámpatestet.
Testvérvárosi együttműködési megállapodást kötöttek Budapest és Beregszász között. Indulhat a csillaghegyi árvízvédelmi mű engedélyeztetése. 2019 végéig megújulhat a Blaha Lujza tér, továbbépülhet a csepeli gerincút. Döntöttek a margitszigeti zenélő szökőkút multimédiás bővítéséről is.
Budapest testvérvárosi együttműködést köt Krakkóval. Racionalizálják a Fővárosi Közbeszerzési Kft. működését. Júniusban dönthet a közgyűlés arról, hogy egyes nyári hétvégéken lezárják az autósok elől a Szabadság hidat. Határoztak arról, hogy mintegy egy tucat eddig névtelen közterület kap új elnevezést.
Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját. Döntöttek arról, hogy a part menti nyomvonalon épülhet meg a csillaghegyi öblözet védműve. Felújítják a Lánchidat és a Váralagutat, a munka nyáron indul, és 2019 végén fejeződhet be. Zárt ülésen nyolc új budapesti díszpolgárt választottak.
Rendkívüli ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2024-es olimpiai pályázatának visszavonásáról. A testület felkérte a főpolgármestert: folytasson tárgyalásokat a kormánnyal az olimpiai pályázattal kapcsolatos beruházások további sorsáról.
Elfogadták Budapest 2017. évi költségvetését 381,4 milliárdos főösszeggel. A közgyűlés felhatalmazta a főpolgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a BOM-mal és a kormánnyal a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról, „a megszűnt nemzeti konszenzusra tekintettel”.
A közgyűlés döntött az olimpiai helyszínkiválasztási javaslat véglegesítéséről. Tudomásul vették az Alstom metrókocsik beszerzését vizsgáló bizottság jelentését, amelyet eljuttatnak a Legfőbb Ügyészségre. Zárt ülésen döntöttek az idei Csengery-díjasokról.