Közel 1,9 milliárd forint becsült értékű közbeszerzési eljárást bonyolított le nyolc fővárosi cég alkalmi beszerzési közössége a BVK Holding Zrt. vezetésével. Az elektronikus árlejtés 173 milliós megtakarítást eredményezett.
A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. földgázenergia-beszerzési közbeszerzési eljárása a következő, 2014/2015-ös gázévre szól. A közbeszerzési eljáráshoz az együttes fellépésből származó előnyök és alacsonyabb ár reményében a BVK Zrt. tagvállalataihoz a Fővárosi Vízművek Zrt. és BKV Zrt csatlakozott.
A közbeszerzési eljárásra, amelynek becsült értéke nettó 1,87 milliárd forint volt, öt földgázkereskedő nyújtott be ajánlatot. Az eljárás részeként lebonyolított elektronikus árlejtés a jelenlegi kereskedelmi szerződések átlagárához viszonyítva várhatóan - az elmúlt évi mintegy 220 millió forintos megtakarításhoz képest további – 10 százalékos, 173 millió forint megtakarítást eredményez a BVK Holding Zrt. és a csatlakozott résztvevők számára.