A Fővárosi Vízművek támogatásával Bakonyi József, a Társaság munkatársa nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy egyedül, egy huzamban evezve megtegye a Budapest – Nagymaros - Baja útvonalat a Dunán. A 252 kilométernyi távot tervei szerint – pár perces pihenőkkel - 24 óra alatt teljesíti majd.
A rendkívüli vállalkozás célja a Duna és a vízisportok szépségeinek népszerűsítése mellett az, hogy ráirányítsa a figyelmet: a folyó rég nem volt ilyen tiszta, vízminősége az utóbbi időben jelentősen javult, amihez nem kis mértékben járult hozzá a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep üzembe helyezése, amire a túra „Tiszta vizet öntünk a Dunába!” elnevezése is utal. A Natura 2000 természetvédelmi területen át vezető útvonalat korábban nem tapasztalt halbőség, a madárfajok és a madarak számának növekedése, az élővilág sokszínűsége jellemzi.
A túra a budapesti Római partról indul, és Nagymaroson át a páratlan természeti szépségű és a Fővárosi Vízművek parti szűrésű kútjainak is otthont adó Szentendrei-sziget megkerülésével folytatódik.
A Fővárosi Vízművek munkatársa egypárevezős hajóban, kísérő motorcsónakkal és egészségügyi felügyelettel vág neki az útnak. Tervei szerint 24 óra elteltével érkezik Bajára.
Indulás: 2014. július 4. 15.00, Külker Evezős Klub stégje, Budapest III., Szent János utca 7.
Érkezés: 2014. július 5. kb. 15.00, EDF-DÉMÁSZ Bajai Spartacus Vízügy SC Baja, Petőfi sziget
Fővárosi Vízművek