Lakossági fórum október 11-én a fővárosi településrendezési eszközök partnerségi egyeztetéséről (Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program megvalósításához szükséges egyes helyszínek)

Időpont: 2018. október 11. (csütörtök) 16 óra

Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal, díszterem (Budapest, V. kerület, Városház utca 9-11., II. kapu)

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. § (2) bekezdése és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) alapján Budapest Főváros Önkormányzata megindította az alábbi tervek véleményezési szakaszát:

1. napirend: Budapest főváros településszerkezeti terve és a Fővárosi rendezési szabályzat eseti módosítása a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program megvalósításához szükséges egyes helyszínek vonatkozásában (Korm. rendelet 42. § szerinti tárgyalásos eljárás).

A dokumentációk a http://budapest.hu/telepulesrendezesitervek/Lapok/default.aspx linken és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán megtekinthetők.

A tervek egyeztetése a 185/2017. (II.22.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően történik, amelynek alapján észrevételt, javaslatot adhat a

• 2018. október 11-én 16.00 órától tartandó lakossági fórumon vagy
• a napirendhez 2018. október 19-ig elektronikusan a varosrendezes@budapest.hu e-mail címre, írásban a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának megküldve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) vagy személyesen az Ügyfélszolgálaton (Budapest V. kerület, Bárczy István utca 1-3.).

A lakossági fórumon való részvételi szándékát kérjük a fenti e-mail címen vagy az Ügyfélszolgálaton szíveskedjen jelezni.

Városépítési Főosztály