ISKOLAKAPUN KÍVÜLI PROGRAM
|
A Fővárosi Önkormányzat – együttműködve a Recski Szövetséggel – 2013. szeptember 7-én megemlékezést tartott a főváros diákjai számára az egykor Recsken a kényszermunkatáborban élők és a tábor felszabadulásának évfordulója alkalmából.
A foglalkozásokat Kiss László, a Bozsik-program budapesti irányítójának vezetésével tartják a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár július 1-13 között két turnusban Művelődési Élménytábort szervezett Szabadszálláson.
A Budapest zenélő terei programmal a fővárosi zeneiskolák diákjai, együttesei az 1983-ban Párizsból útjára indított európai rendezvényhez kapcsolódnak, amelyhez Magyarország hivatalosan 18 éve csatlakozott.
Budapest Főváros Önkormányzata az egészséges életmód jegyében ingyenes mozgásos illetve sportprogramokat kínál Budapest különböző helyszínein a vakáció két és fél hónapjában a szünidőt a városban töltő általános és középiskolások számára.
A Károly körúton felállított színpadon ismét gyermek- és diákcsoportok mutatkoznak be a nagyközönségnek, az érdeklődőknek.
Tarlós István főpolgármester fővédnökségével ünnepélyes hangversenyt szervez a fővárosi zene- és művészeti iskolák igazgatói közössége 2013. június 3-án, 17.30 órától a Budapest Music Center nagytermében (IX. kerület, Mátyás utca 8.).
2013. május 24-én, pénteken 15.30-kor a Városháza Parkban (Gerlóczy utca és Károly krt. sarok), első alkalommal rendezik meg a Fővárosi Önkormányzat támogatásával „Az iskolakapun kívüli programok” keretében a Miénk itt a tér! elnevezésű programot.
Iskolakapun kívüli program címmel egy éven át tartó programsorozatot szervez a Fővárosi Önkormányzat. A jórészt ingyenesen vagy minimális támogatás fejében igénybe vehető rendezvényeket 200 millió forinttal támogatja a főváros.
Iskolakapun kívüli program címmel egy éven át tartó programsorozatot szervez a Fővárosi Önkormányzat. A jórészt ingyenesen vagy minimális támogatás fejében igénybe vehető rendezvényeket 200 millió forinttal támogatja a főváros.
A Fővárosi Önkormányzat múzeumlátogatási lehetőséget biztosít az általa működtetett közoktatási intézmények számára, amelyet a Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály koordinál. Múzeumi órák, tárlatvezetés, kreatív műhelymunka foglalkozások igényelhetők maximum 30 fős csoportok részére a Budapesti Történeti Múzeumban és a Budapest Főváros Levéltárban.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezik arról, hogy a középiskolás diákoknak az érettségit megelőzően, három tanéven keresztül, arányosan elosztva 50 óra Közösségi Szolgálatot kell teljesíteni, amely először a 2012/2013. tanévben belépő 9. osztályos tanulókra vonatkozik. A Fővárosi Önkormányzat Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály tevékenységében kiemelt szerepet vállalt a fővárosi diákok közösségi szolgálatának szervezéséhez kapcsolódó feladatok összefogásában és koordinálásában, így folyamatosan keressük a fővárosi diákok számára - együttműködő partnerek révén - azokat az alternatív lehetőségeket, amelyeken keresztül úgy teljesíthetik ezt a feladatot, hogy szemléletükbe beépül az önkéntes tevékenység iránti elkötelezettség.
|
|