Rendkívüli ülés tartott a Fővárosi Közgyűlés

Az egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról, a fővárosi teherforgalmi behajtási rendszer felülvizsgálatáról, valamint a vidámpark tulajdonosi kölcsönéről döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
 
A napirendi vitában Kaltenbach Jenő, az LMP, valamint Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője a helyszínen kiosztott anyagok terjedelmét kifogásolta, az MSZP-s Szaniszló Sándor pedig az elmaradt, a nemzetgazdasági miniszterrel tervezett találkozó kapcsán kért tájékoztatást. Tarlós István főpolgármester azt válaszolta: minden lehetséges, elfogadható eszközzel küzd a város érdekeiért. Hozzátette: a találkozót a parlament ülésének elhúzódása miatt halasztották el Matolcsy Györggyel, de arra napokon belül sor kerül. A napirendet 18 igen és 3 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
 
A közgyűlés ülését élőben követheti itt.
 
Döntöttek a kórházak állami kézbe adásáról
 
Megszavazták a fővárosi kórházak állami kézbe adásáról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés ülésén, ennek értelmében Tarlós István főpolgármester aláírhatja az átadás-átvételi megállapodást a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettel (GYEMSZI), valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel.
 
Az átadás-átvétel kiterjed az alapellátást meghaladó fekvőbeteg-szakellátással, illetve a fekvő- és a járóbeteg-szakellátással kapcsolatos kötelező fővárosi önkormányzati feladatokra, továbbá az intézmények alapító okiratában meghatározott egyéb tevékenységre, a fővárosi önkormányzat intézményfenntartói jogára, az érintett vagyonelemek tulajdonjogára, valamint a kapcsolódó jogokra és kötelezettségekre.
 
A megállapodás vonatkozik a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetre, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézetre, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetre, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházaira, a Péterfy Sándor Utcai Kórház - Rendelőintézeti és Baleseti Központra, a Nyírő Gyula Kórházra, a Szent Imre Kórházra, a Károlyi Sándor Kórházra, az Uzsoki Utcai Kórházra, a Központi Stomatológiai Intézetre, a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdőre, a Heim Pál Gyermekkórházra, valamint a Segély Helyett Esély Alapítvány által működtetett budafoki pszichiátriára.
 
Az indítványt a Fidesz-KDNP 18 igen, valamint az MSZP és az LMP 11 nem szavazatával, a Jobbik 3 képviselőjének a tartózkodása mellett fogadta el a testület.
 
A kórházátadás előkészítését meghatározó megállapodást szeptember végén hagyta jóvá a testület a Fidesz-KDNP-frakció szavazati többségével. Azon az ülésen arról is döntöttek, hogy az átadás-átvételről szóló végleges megállapodás visszakerül majd a Fővárosi Közgyűlés elé, mielőtt Tarlós István főpolgármester aláírja azt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságával.
 
Százmillió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kap a Vidám Park
 
Döntött a közgyűlés: százmillió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kap a Budapesti Vidám Park Zrt. a jövő évi szezonkezdéshez, az összeget az operatív működéssel kapcsolatos kiadásokra fordíthatja a társaság. Tavaly összesen 479 millió forint tulajdonosi kölcsönt adott a főváros a létesítmény azonnali bezárásának az elkerülése érdekében. 
 
Az előterjesztő Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes beszámolója szerint a Vidám Park Zrt. teljesítette a 2011-es üzleti tervet, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. A látogatószám a tervezett ötszázalékos növekedéssel szemben várhatóan több mint 23 százalékkal emelkedik, elérve a 300 ezer főt. A terv szerinti 3,5 százalékos árbevétel-növekedés helyett pedig 8,3 százalékos bővülés várható.
 
A tervezett 219 millió forintos veszteség helyett év végére 182 millió forintos veszteséggel számolnak. A 2012-es biztonságos szezonkezdéshez a társaság 100 millió forint összegű tulajdonosi kölcsönt tartott szükségesnek, e nélkül a számlavezető bank jogosult lett volna a folyószámla-hitelkeret azonnali felmondására, ami működésképtelenné tette volna a társaságot.
 
Új teherforgalmi rendelet
 
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében átlagosan 4 százalékkal emelik a behajtási díjakat, bevezetik az engedélyek online kiadását, és átalakítják a kedvezményrendszert is.
 
Az új rendelet szerint január elejével bevezetik a teherforgalmi behajtási engedélyek online kiadását, mivel az igények elengedhetetlenné teszik a gyors ügyintézés lehetőségét. Ennek részeként fizikailag megszűnik a behajtási hozzájárulás, a továbbiakban az adatokat elektronikus úton tárolják, a járműveket rendszám alapján azonosítják.
 
Az új rendeletben módosították a díjrendszert is: az elektronikus nyilvántartás bevezetése miatt egyszeri regisztrációs költséget kell fizetni, ez nettó 2 ezer forint. A hozzájárulások kiadásának költsége 2005 óta 1.600 forint, ezt most 2 ezer forintra emelik, és bevezetik a sürgősségi díjat is, amely 3 ezer forint lesz.

 

budapest.hu

VIDEÓ - 2011. 12. 21.

Közgyűlési hírek

Egyhangúlag döntöttek a Budapest, Buda és Pest végződésű doménnevek regisztrálásának szabályairól. 21 igen szavazattal 12 új utcanévről is határoztak. Új elismeréseket alapítottak, a Budapest-márkát és Budapest Borát. Létrehozzák a Város boltját.
Jóváhagyták a 2014-es költségvetési koncepciót. Döntöttek arról, hogy a IX. kerületben a Gyáli út egy szakasza viselheti Albert Flórián nevét. 15 új díszpolgárt is választottak.
​Elfogadta a taxisrendeltetet a Fővárosi Közgyűlés 19 igen, 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás ellenében. Bevezetik a fix tarifát, a taxis alapszíne egységesen sárga lesz, a kocsik legfeljebb 10 évesek lehetnek.
Jóváhagyták a főváros és a kormány közötti, Budapest 21 elnevezésű szerződést. Öt műszaki főiskolával együttműködési megállapodást köt a főváros. Áprilisban hoznak végleges döntést a taxisrendeletről.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés Budapest idei költségvetését, amelynek bevételi és kiadási főösszege 331 milliárd Ft. Hat utca neve változik, Puskás Öcsi tiszteletére szoborcsoport épül Óbudán. Megállapodást kötöttek az idei Sziget Fesztiválról is.
Mintegy hetven előterjesztést tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták az LMP tájékoztatását arról, hogy megszűnt a párt fővárosi frakciója. Döntöttek a római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről is.
A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Az LMP úgy tekint erre a lépésre, hogy ezzel megszűnt az LMP fővárosi frakciója
​18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen a forrásmegosztási rendeletet. Eszerint a kerületeket összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg.
​A 4-es metró független ellenőrző mérnöki feladatairól és a nemzetiségi többcélú köznevelési intézmények fenntartásáról szavaztak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.
Elfogadták a jövő évi költségvetési koncepciót. A főváros hatáskörébe kerülnek az utcaelnevezések. Döntöttek a városatyák a temetkezési, kéményseprési és szippantási díjakról. 280 millió forint önrészt biztosítottak a járműbeszerzési tenderhez.
Jövő szeptemberben szűnik meg a Vidámpark a Városligetben, és több lépésben adja át területét az állatkertnek. 120 milliós támogatást kapnak a fővárosi szociális intézmények. Döntöttek a római-parti ideiglenes árvízvédelmi mű megépítéséről is.
Nem tárgyaltak a Vidámpark bezárásától. Jövőre 350 Ft lesz a vonaljegy, 10500 Ft a teljes árú havibérlet. Az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik. Jóváhagyták a Siemensszel kötött megállapodást.
Azért nem tudtam megszavazni a módosított előterjesztést, mert jelen pillanatban nem látom biztosítottnak a város és a BKV jövő évi finanszírozását – mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése után tartott tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.
Visszavonták a Vidámpark bezárásáról szóló javaslatot, szintén nem tárgyaltak a Budapest név használatát szabályozó rendeletről. Öt új díszpolgára van Budapestnek. 14 közterület kap új elnevezést. Szarvas Ferenc lett a BVK vezérigazgatója.
Fontosabb döntések: ötmilliós támogatást kap a BRFK a falfirkák elleni küzdelemre, távozik Bán Tamás, a BVK vezérigazgatója, ismét emelt szinten működik a közvilágítás. Hitel vehet fel az önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához.
Letette a képviselői esküt, egyúttal lemondott főpolgármester-helyettesi posztjáról Hutiray Gyula, utódja Szeneczey Balázs lett. Birtokba veheti a főváros a CET-et, rendbe hozzák a margitszigeti szökőkutat és rózsakertet, hajójáratokat indít a BKV.
Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Peking, Sanghajjal hároméves megállapodást köt a magyar főváros. Büntetik a tiltott, közösségellenes magatartásokat, jóváhagyták a vízművek részvényeseivel kötött megállapodást.