A Fővárosi Közgyűlés 2010. október 27-i ülése

Letette esküjét Hanzély Ákos, az LMP új képviselője. Hanzély Ákos azt követően kapott képviselői mandátumot, hogy Jávor Benedek - aki pártja főpolgármester-jelöltje volt - lemondott tisztségéről. Ugyancsak letették esküjüket a bizottságok nem képviselő tagjai.
 
Átalakult Budapest közszolgáltatási rendszere
 
A Fővárosi Közgyűlés szerdán Budapest teljes városüzemeltetési struktúráját átalakította - jelentette ki Tarlós István a döntést követő sajtótájékoztatóján. A főpolgármester elmondta: a testület létrehozta a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t, megalakították a két új intézmény igazgató tanácsát és felügyelő bizottságát. Az igazgató tanácsokat kinyitották az ellenzék felé, a felügyelő bizottságokban pedig ellenzéki dominancia jött létre - tette hozzá.
 
A közgyűlés ezen kívül lecserélte a közszolgáltató vállalatok vezetőit. "Közismert, hogy a közszolgáltató cégeknél mi történt az elmúlt években. Akik fájlalják a vezetői változásokat, azok a korábban történteket pártolják" - jelentette ki Tarlós István. "Éveken át tendenciózusan ugyanazok a bűncselekmények, vagy azzal határos tevékenységek zajlottak; ha egy cégnél ilyen folyamatok vannak, azért a cégvezetésnek felelősséget kell vállalnia" - indokolta a főpolgármester a személyi változásokat.
 
Az egyetlen kivétel a BKV, ott ugyanis a visszaélések még az előző vezetés, és nem Kocsis István vezérigazgatósága idején történtek. Ugyancsak nem történtek személyi változások a három közös tulajdonú vállalatnál, a Fővárosi Gázművek Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezetői helyükön maradtak. Tarlós István ugyanakkor jelezte: e három cég privatizációs szerződését a közeljövőben felül fogják vizsgálni.
 
A jövőben a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-t Pető György, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t Vitézy Dávid, a Parking Kft.-t Devecz Miklós, a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t László György, az Enviroduna Kft.-t Wertán Zsolt Zoltán, az FKF Zrt.-t Tölgyesi Balázs, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t Szőke László, A Főkert Nonprofit Zrt.-t Szabó József, a FŐKÉTÜSZ Kft.-t Lángfy Pál, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-t pedig Horváth József vezetheti
 
A FŐTÁV Zrt. élére Fekete Csabát, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. vezetői pozíciójába Wohner Zsoltot, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. élére Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetőjének pedig Komáromi Endre nevezték ki.  
 
Újságírói kérdésre Tarlós István kifejtette: arra, hogy a jövőben ne történhessenek a korábbihoz hasonló visszaélések, a garanciát a megrendelői, a végrehajtói és az ellenőrzési funkciók egyértelmű szétválasztása jelenti. Ugyancsak a sajtó érdeklődésére a főpolgármester közölte: a Fellegi Tamás nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyaláson négy alternatíva vetődött fel a BKV átalakításával kapcsolatban. Mint mondta: a városvezetés azt szeretné, ha az állam tulajdonosként szállna be a BKK Zrt.-be.
 
A főpolgármester álláspontja szerint a BKV-t át kell alakítani, buszágazatot le kell választani a BKV-ról, amely a jövőben a kötött pályás közlekedést vinné tovább. Hangsúlyozta: a buszközlekedés egy részének kiszervezése nem jelent privatizációt
 
Új közlekedési központ alakul Budapesten
A közgyűlés egyhangú szavazással megalapította a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t. A társaság alaptőkéje 50 millió forint lesz, A BKK ügyvezető szerveként 5 fős Igazgatóságot hoznak létre, amelynek megbízatása határozatlan időre szól. Az új intézmény vezetője várhatóan Vitézy Dávid lesz. Ugyancsak döntött a közgyűlés a főváros közlekedési intézmény-rendszerének átalakításáról. Az átalakítás célja a rendszer hatékonyságának javítása, a fejlesztés szervezettebbé alakítása, a színvonal javítása.
Új vezető a közterület-felügyelet élén
A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen döntött arról, hogy visszavonja a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetőjének, Szabó Mihály Józsefnek a megbízatását. Az igazgatói feladatokkal 2010. október 28-i hatállyal Pető Györgyöt bízta meg a testület.
 
Létrehozták a BVK Zrt.-t
A Fővárosi Közgyűlés megalapította a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t, amely a jövőben a főváros közszolgáltató vállalatait felügyelő ernyőszervezetként működik majd. Az új intézményt a főpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint az új városüzemeltetési modellnek megfelelően hozta létre a testület. A BVK feladata a főváros működési zavarainak kiküszöbölése, az üzemszerű működés szervezése és irányítása, a közszolgáltatásokat végző vállalatok tulajdonosi irányítása és ellenőrzése lesz. Az egyes közüzemi vállalatok önállóságának megőrzése mellett a BVK feladata lesz továbbá, hogy optimálissá tegye a tagvállalatok működését, érvényesítse a csoport nagyságából adódó piaci előnyöket, illetve javítsa a tagvállalatok működésének hatékonyságát.
 
Az új ernyőszervezet alá tartozik a jövőben az FKF Zrt., a FŐTÁV Zrt., a Budapest Gyógyfürdői Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a FŐKERT Zrt, a FŐKÉTÜSZ Kft. és a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. A BVK a jövőben ellátja a tulajdonosi képviseletet a vegyes tulajdonú, illetve a vállalatcsoporthoz nem tartozó, de az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló cégeinél. Ilyenek a FŐGÁZ Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a Budapest Dísz- és Közvilágítási Kft., a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft., a Nagybani Piac Zrt. és az Enviroduna Kft.
 
Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője azt kérte a városvezetéstől, hogy az újonnan létrehozott központ havonta vagy kéthavonta számoljon be a tevékenységéről. Tarlós István az ellenzék javaslatát elfogadta, ugyanakkor jelezte: álláspontja szerint elegendő lesz ennél ritkább, például félévenkénti beszámoló is.
 
A főpolgármester dönt a közművezetők kinevezéséről
A Fővárosi Közgyűlés módosította az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát. A testület ezzel a főpolgármesterre ruházta át a főváros egyszemélyi tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetőinek kinevezési jogát. Ezt a feladatot eddig a közgyűlés látta el.
A közszolgáltató vállalatok új vezetői
Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.: Pető György
 
Budapesti Közlekedési Központ Zrt.: Vitézy Dávid
 
Parking Kft.: Devecz Miklós
 
Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.: László György
 
Enviroduna Kft.: Wertán Zsolt Zoltán
 
FKF Zrt.: Tölgyesi Balázs
 
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.: Szőke László
 
Főkert Nonprofit Zrt.: Szabó József
 
FŐKÉTÜSZ Kft.: Lángfy Pál
 
Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.: Horváth József
 
FŐTÁV Zrt.: Fekete Csaba
 
Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. : Wohner Zsolt
 
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.: Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal
 
Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft.: Komáromi Endre
 
BTH Budapesti Turisztika Kht.: Molnár József
 
A BKV Zrt., a Fővárosi Gázművek Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezetői helyükön maradtak.
 
budapest.hu

Közgyűlési hírek

Egyhangúlag döntöttek a Budapest, Buda és Pest végződésű doménnevek regisztrálásának szabályairól. 21 igen szavazattal 12 új utcanévről is határoztak. Új elismeréseket alapítottak, a Budapest-márkát és Budapest Borát. Létrehozzák a Város boltját.
Jóváhagyták a 2014-es költségvetési koncepciót. Döntöttek arról, hogy a IX. kerületben a Gyáli út egy szakasza viselheti Albert Flórián nevét. 15 új díszpolgárt is választottak.
​Elfogadta a taxisrendeltetet a Fővárosi Közgyűlés 19 igen, 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás ellenében. Bevezetik a fix tarifát, a taxis alapszíne egységesen sárga lesz, a kocsik legfeljebb 10 évesek lehetnek.
Jóváhagyták a főváros és a kormány közötti, Budapest 21 elnevezésű szerződést. Öt műszaki főiskolával együttműködési megállapodást köt a főváros. Áprilisban hoznak végleges döntést a taxisrendeletről.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés Budapest idei költségvetését, amelynek bevételi és kiadási főösszege 331 milliárd Ft. Hat utca neve változik, Puskás Öcsi tiszteletére szoborcsoport épül Óbudán. Megállapodást kötöttek az idei Sziget Fesztiválról is.
Mintegy hetven előterjesztést tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták az LMP tájékoztatását arról, hogy megszűnt a párt fővárosi frakciója. Döntöttek a római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről is.
A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Az LMP úgy tekint erre a lépésre, hogy ezzel megszűnt az LMP fővárosi frakciója
​18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen a forrásmegosztási rendeletet. Eszerint a kerületeket összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg.
​A 4-es metró független ellenőrző mérnöki feladatairól és a nemzetiségi többcélú köznevelési intézmények fenntartásáról szavaztak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.
Elfogadták a jövő évi költségvetési koncepciót. A főváros hatáskörébe kerülnek az utcaelnevezések. Döntöttek a városatyák a temetkezési, kéményseprési és szippantási díjakról. 280 millió forint önrészt biztosítottak a járműbeszerzési tenderhez.
Jövő szeptemberben szűnik meg a Vidámpark a Városligetben, és több lépésben adja át területét az állatkertnek. 120 milliós támogatást kapnak a fővárosi szociális intézmények. Döntöttek a római-parti ideiglenes árvízvédelmi mű megépítéséről is.
Nem tárgyaltak a Vidámpark bezárásától. Jövőre 350 Ft lesz a vonaljegy, 10500 Ft a teljes árú havibérlet. Az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik. Jóváhagyták a Siemensszel kötött megállapodást.
Azért nem tudtam megszavazni a módosított előterjesztést, mert jelen pillanatban nem látom biztosítottnak a város és a BKV jövő évi finanszírozását – mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése után tartott tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.
Visszavonták a Vidámpark bezárásáról szóló javaslatot, szintén nem tárgyaltak a Budapest név használatát szabályozó rendeletről. Öt új díszpolgára van Budapestnek. 14 közterület kap új elnevezést. Szarvas Ferenc lett a BVK vezérigazgatója.
Fontosabb döntések: ötmilliós támogatást kap a BRFK a falfirkák elleni küzdelemre, távozik Bán Tamás, a BVK vezérigazgatója, ismét emelt szinten működik a közvilágítás. Hitel vehet fel az önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához.
Letette a képviselői esküt, egyúttal lemondott főpolgármester-helyettesi posztjáról Hutiray Gyula, utódja Szeneczey Balázs lett. Birtokba veheti a főváros a CET-et, rendbe hozzák a margitszigeti szökőkutat és rózsakertet, hajójáratokat indít a BKV.
Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Peking, Sanghajjal hároméves megállapodást köt a magyar főváros. Büntetik a tiltott, közösségellenes magatartásokat, jóváhagyták a vízművek részvényeseivel kötött megállapodást.