Vagyonnyilatkozatok

Közgyűlési hírek

A főpolgármester a Párbeszéd Magyarországért képviselői által megkifogásolt valamennyi ellenzéki napirendi javaslatról megszavaztatta a Közgyűlést, és a PM képviselői részt is vettek a közgyűlési munkában, valamennyi előterjesztésről szavaztak.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés mai rendkívüli ülésén, zárt ülésen a német RWE Gas International N.V. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közötti Főgáz-részvény eladásához kapcsolódó megállapodásokat.
Elfogadták a főváros idei, 316,5 milliárd forint főösszegű költségvetését. Döntöttek arról, hogy Eszenyi Enikő marad a Vígszínház igazgatója. Visszamenőlegesen csökkentették a szilárd tüzelésű kémények ellenőrzési díját.
A Fővárosi Közgyűlés üléseit végig élőben közvetítjük, bárki elejétől végéig figyelemmel kísérheti.
Döntöttek a fővárosi cégvezetők prémiumának csökkentéséről, kibővítették a választási plakátok elhelyezésére vonatkozó tilalmakat, határoztak a forrásmegosztásról és az állami adósságátvállalásról.
A szövegbe technikai hiba folytán maradt benne a behajtási díjak bruttó 470 Ft-ra emeléséről szóló rész, amelynek visszavonását a közgyűlés januári ülésén fogja kezdeményezni Tarlós István főpolgármester
Csaknem 120 napirendi pontot tárgyalt meg 2013. december 11-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek a BKK igazgatóságának kibővítéséről és új tagjairól. Határoztak arról is, hogy 17 újabb középület, emlékmű, szobor kaphat díszkivilágítást.