Vagyonnyilatkozatok
|
Döntöttek arról, hogy ollimpiai együttműködési megállapodást kötnek a kormánnyal. A Főváros saját forrásból 2 milliárd forintot biztosít a 3-as metró infrastruktúrájának rekonstrukciójához szükséges kiviteli tervek elkészítésére. Együttműködési megállapodás született Budapest és Szentpétervár között, szétválhat a központi régió.
Rendkívüli ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés a BKV buszbeszerzéseiről, a közlekedési társaság korábban kötött, úgynevezett rendelkezésre tartási szerződéseiről.
Közterületet neveznek el a nemrégiben elhunyt Göncz Árpádról, a köztársaság rendszerváltás utáni első elnökéről a fővárosban. Központi közneszerző szervezetet hoz létre a Főváros, miután a közgyűlés elfogadta ennek koncepcióját. Döntöttek a közösségi közlekedés átmeneti finanszírozásáról is.
Határoztak arról, hogy barátsági és együttműködési megállapodást kötnek a vietnámi Ho Si Minh várossal. Együttműködési szándéknyilatkozatot kötött Budapest és Mongólia fővárosa, Ulánbátor. Döntöttek a BKK feladatainak átszervezéséről, utcabútor-szerződésekről, valamint több kitüntető díj adományozásáról.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés az ideiglenes, szociális ellátóhelyek kialakításával és működésével összefüggésben megtett intézkedésekről szóló tájékoztatót. Az ideiglenes szociális ellátóhelyek kialakítása és működtetése akár 400 millió Ft-ba is kerülhet.
Budapest megpályázza a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Pályázatot írnak ki négy fővárosi színház vezetésére, jóváhagyták a 2017-es vizes vb-hez kiadandó fővárosi garancialevelet, főpolgármesteri hatáskörbe kerültek a 3-as metró felújításával kapcsolatos ügyek.
Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére egyhangúlag elfogadták, hogy a Főváros csatlakozzon a klímaváltozás elleni, világméretű kezdeményezéshez. Elfogadták a 3-as metró szerelvényeinek felújításához kapcsolódó megállapodást. Módosították a fővárosi hajléktalanrendeletet is.
|
|