Excellenciák,
Hölgyeim és Uraim
Kedves Barátaim
Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat és együtt lehetünk ma ezen a különleges helyszínen.
Meg kell jegyeznem, hogy a Széchényi Fürdőben ritka látvány ennyi ember – felöltözve.
Mikor legutóbb ilyen körben találkoztunk, azt ígértem Önöknek, hogy ezekből a találkozásainkból hagyományt teremtünk.
Azóta eltelt három év.
Ennyi idő kellett, hogy végre úgy tudjunk együtt lenni, hogy nem vírussal, legfeljebb gondolatainkkal fertőzzük egymást.
Abból mindig könnyebb kigyógyulni.
Az elmaradt találkozásokat most egy különleges ünnepi alkalommal igyekszünk pótolni.
Arra hívjuk Önöket ebben az évben, hogy közösen éljük meg a 150 éve egyesített Budapest nyitottságát, sokszínűségét, nemzetköziségét.
Hiszen Budapestet ezek az értékek tették modern nagyvárossá.
A német kultúrájú város 1848 szabadságharca nyomán vált magyar lelkületű várossá, amit 150 éve, a városegyesítést követően szlovák és délszláv munkások erőfeszítései, német és zsidó kereskedők, cigány építőmunkások és azok a bátor vállalkozók formáltak, akik Európa minden országából érkeztek Norvégiától Franciaországig.
Mi, mai budapestiek az ő leszármazottaik vagyunk.
Három éve, amikor ebben a formában utoljára találkoztunk, azt mondtam Önöknek:
„Én abban hiszek, hogy a nagyvárosok lehetnek azok a hídfőállások, ahonnan kiindulva a demokrácia jelenkori válságfolyamatait vissza lehet fordítani. Hiszem, hogy ez az ambíció nem túlzás ma."
Ma sem tudok, és nem is akarok mást mondani kiindulásként.
Ez az az értékalap, amely újraformálta Budapest nemzetközi kapcsolatrendszerét,
amely új barátokat és sok szövetségest szerzett Budapestnek az elmúlt 3 évben is.
Budapest elindítója volt a szabad városok kezdeményezésének.
Varsó, Pozsony és Prága főpolgármesterével erős szövetséget hoztunk létre a szabadság és demokrácia védelmében. Ehhez a koalícióhoz ma már több mint harminc nagyváros polgármestere csatlakozott, legutóbb alig egy hete München polgármestere is.
Elindítottuk a Budapest Fórum eseményt, ahol a városokat foglalkoztató kérdések széles körét, a jogállamiságot és szabadságot, a klímavédelmet és jóllétünket érintő kérdéseket nemzetközi kutatókkal, politikai aktorokkal vitatunk meg.
Idén ősszel is lesz Budapest Fórum, várjuk önöket is.
Látjuk, tapasztaljuk, hogy mennyire fontos ügyünk képviseletét szakemberekre bízni. A Budapest Városdiplomáciai Akadémia harmadik éve indította útjára képzési programját, több nagykövetség már találkozott dákjainkkal, segítette tudásuk bővítését, köszönet érte.
Fontos érdekérvényesítési feladatokat lát el Budapest brüsszeli képviselete, amely már több milliárd forint fejlesztési forráshoz segítette hozzá a várost. Szeretnénk elérni, hogy minél több figyelem jusson és minél több európai forrás állhasson rendelkezésre a városoknak.
Szóval, továbbra is hiszem, ambícióinkból nincs okunk engedni.
Már csak azért sem, mert éppen ez, vagyis az ambíció kell hogy hajtsa, táplálja a nemzetközi kapcsolatokat nagyvárosi, de nemzeti szinten is.
Nekünk, magyaroknak évtizedekig volt ilyen ambíciónk, amit akkor politikai és társadalmi konszenzus övezett:
ez volt Magyarország euroatlanti integrációja, csatlakozásunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.
A csatlakozás megtörtént, az ambíció pedig elveszni, de legalábbis halványulni látszik, és ennek súlyos következményei szembetűnőek.
Elég kinézni az ablakon a budapesti utcákra, a plakátrengetegre.
Láthatjuk az otromba uszítást az Európai Unió, annak intézményei, időnként egyes vezetői ellen.
Kiindulópontja ennek a propagandának az a hazugság, mintha az Európai Unió valamiféle rajtunk kívül álló entitás lenne,
miközben a csatlakozás legfontosabb értelme éppen az, hogy Európa, az Európa Unió mi vagyunk, mi is vagyunk, magyarok.
Ha a régi ambíció elveszni látszik, illó komolyan venni, ha valami új kerül az asztalra.
A magyar kormány új ambíciója, ha jól értem, hogy ki szeretne maradni a világban ma valóban zajló blokkosodásból, Kelet és Nyugat között kíván valamiféle hídszerepet betölteni.
Ez kétségkívül jobban hangzik, mintha ugyanezt pávatáncnak, netán hintapolitikának neveznénk.
Csakhogy nehéz ezt nem úgy olvasni, mint annak a keserű sejtésnek, egyben napi tapasztalatnak a megerősítését: Magyarország ma távolodik az európai szövetségesi rendszertől.
Ezért is szeretném világossá tenni: Budapest nem veszítette el az erkölcs iránytűjét és nagyon is tisztában vagyunk a város gazdasági, fejlesztési, energiapolitikai és klímapolitikai érdekeivel is.
Ezek pedig,
az értékeink éppúgy, mint az érdekeink,
Budapestet Európához, a Nyugathoz, az euroatlanti szövetségesi rendszerhez kötik.
A világban most zajló folyamatok, a megélhetési válság, az energiaválság és a klímaválság egymásra épülő hatásaival való szembesülés elsősorban és legelébb is értékválasztásra kötelez bennünket.
És mi Budapesten ragaszkodunk a saját erkölcsi normáinkhoz.
Ragaszkodunk ahhoz, hogy ennek a városnak a nagyszerűségét a sokszínűsége adja.
Ragaszkodunk ahhoz a hitünkhöz, hogy nekünk, akik hiszünk a liberális demokráciában, az emberségben és a szolidaritásban, nekünk van egy jobb történetünk.
És itt, Budapesten ennek a történetnek a jegyében rendezzük be az életünket és ennek alapján szervezzük, erősítjük városdiplomáciai kapcsolatainkat is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
A világban zajló változások miatt immár nem csak nekünk, magyaroknak elengedhetetlen, hogy az Európai Unió is komolyan vegye a kérdést:
hogyan lehetséges, hogy a magyar demokrácia felépülése az Európai Unión kívül történt, a leépülése viszont az Európai Unión belül?
Véleményem szerint két fő oka van annak, hogy ez bekövetkezett. Az egyik ok az, hogy az Európai Unió képes a jogállamiság egy elvárható szintjét megkövetelni a belépni kívánó országoktól, de nincsenek hatékony eszközei arra, hogy ezt a szintet fenn is tartsa a tagállamokban.
Pedig – látjuk - a történelem nem igazolta Fukuyama jóslatát, a liberális demokrácia kialakulása nem egyirányú utca, vissza is lehet fordulni benne.
Van azonban egy másik ok, ez pedig a pénz, az uniós források.
Ki kell mondanunk: a magyar jogállam lerombolásának költségeit jelentős részben az Európai Unió finanszírozta közvetetten, a szabad sajtó igába hajtását éppúgy, mint azt, hogy a klientúra teljes iparágakat sajátított ki magának.
Keserű a felismerés, tudom, de talán még nem elkésett.
Mert vannak, maradtak még az európai értékeknek szigetei.
Meggyőződésem, hogy nem csak Budapest, de az európai nagyvárosok nagy többsége is jobban teljesít az európai együttműködés, a jogállamiság és a demokrácia szempontjából, mint a központi kormányok.
A városok a jogállamiság szigeteivé váltak. De sajnos ostromlott szigetekké.
Budapest ma abban a helyzetben van, hogy a válság okozta kihívásokat még képes okos lépésekkel kezelni, de a kormányzati megszorítások és az EU-források elmaradása a működőképesség határára sodorta a várost.
Ezért mondom azt, hogy a jogállamiság helyreállítása, az azt számonkérő európai mechanizmus számunkra nem csak elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.
Hiszem, hogy nem csak Budapestnek, de egész Európának is húsbavágó érdeke immár, hogy a partnerségi alapelv megerősítésével,
a programok decentralizálásával
és a városoknak juttatott közvetlen források növelésével a városok stabil oszlopai maradjanak a jogállamiságnak és az európai egységnek.
Kedves Barátaim,
Holnap lesz egy éve a keserű ébredésnek. Amikor egy nemzet jajkiáltása rázta föl a világot és Európát a kényelmes tespedtségből.
Mert bizony az én generációm egy évvel ezelőttig azt hitte, hogy a béke jár nekünk, hogy a vele együtt járó prosperitásért nem kell tennünk semmit, megtették már mások.
Mert bár hiába volt sok figyelmeztető jel, Putyin Ukrajna elleni agressziója döbbentett rá bennünket: mindezek az értékek, az elért eredmények nem maguktól értetődő dolgok.
Hanem olyanok, amelyeket nemcsak megélni kell, hanem ragaszkodni hozzájuk, kiállni értük, megvédeni és megerősíteni újból és újból.
A támadás Ukrajnát érte, de az egész európai biztonsági architektúrát célozta.
A támadás kívülről bombákkal, tankokkal, fegyverekkel zajlik, de zajlik belülről is, dezinformációval, hazug propagandával, megosztással, a jogállam és a demokrácia leépítésével.
Tudják, az én főpolgármesteri dolgozószobám falán bekeretezve egy gyerekrajz függ.
Egy ukrán kisfiútól kaptam, akit befogadott Budapest. A rajz a budapesti nevezetességeket ábrázolja.
Eltettem ezt a rajzot, de elsősorban azért, hogy mihamarabb visszaadhassam.
Hogy amikor az a kisfiú visszatér a hazájába, a szabad és független Ukrajnába, akkor számára legyen egy emlék.
Emlék egy meghaladott szörnyű időszakról, ami nem jöhet vissza többé, és egy városról, ami befogadta őt, Budapestről.
Ukrajna mellett állni számomra nem mérlegelés kérdése, hanem meggyőződés és kötelesség.
És hiszem, mi vagyunk többen.
Nem csak Európában, de Budapesten, és Magyarországon is.
Mi, akik tanultunk a történelemből, akik nem keverik össze az áldozatot az agresszorral, mi, akik a támadóval szemben a megtámadott oldalára állunk, és segítünk, ahol tudunk, szolidaritással, emberséggel.
Budapest így tesz, és sok magyar is így tesz.
Erre építhetek, amikor Kijevben, amikor Bucsában, amikor Beregszászon, amikor az európai nagyvárosok sorában újra és újra kénytelen vagyok elmondani a nyilvánvalót:
Magyarország nem egyenlő a kormányával.
Meg kell ezt tennem, mert mindannyiunknak dolga van azzal, hogy elkerüljük, ne ismételhesse magát a történelem.
Mi magyarok tudjuk, az milyen: ráment 40 évünk, ráment a szabadságunk és a jólétünk.
És dolgunk van azzal, hogy Magyarország ne kerüljön megint a történelem rossz oldalára.
Hogy ne következhessen be Lányi András minapi jóslata, hogy bár a háború végét ma nem látjuk, de azt igen, hogy Magyarország ennek vesztese lesz.
Vesztese lesz, ha elveszíti erkölcsi iránytűjét, és ezért elveszíti szövetségeseit is.
Hogy ezt elkerüljük, Magyarországnak is, Európának is tanulnia kell a keserű tapasztalatokból.
Két dolgot legalább.
Az egyik az, hogy a háborúk szavakkal kezdődnek.
Ez a háború is a Nyugat szapulásával, az EU és a NATO démonizálásával kezdődött.
Ez folyt az orosz propagandából, nem vehetjük tehát félvállról, ha ma ez folyik a magyar propagandából is.
A másik tapasztalat, hogy a modern idők háborúi valahogy mindig kapcsolatban álltak a gázzal és az olajjal.
A megújuló energia miatt még sose tört ki háború, napelem termelte energiából még senki nem vett tankot.
Ezért sem alapozhatjuk többé a gazdaságunkat és a jólétünket olyan energiahordozókra, amelyek ökológia katasztrófába sodornak minket, és amit fegyverként használhatnak a zsarnokok, akik a sajátjaiként tekintenek a föld kincseire.
Budapest minden városdiplomáciai lépését a magyar érdek vezérli.
Nincs magyar érdek a közpénzen hízlalt oligarchák mentegetésében, sem a piaci árnál drágább orosz gáznak való kiszolgáltatottságban.
Magyar érdek annak a békének a megteremtésében van, amit Ukrajna nemzeti szuverenitásának és területi integritásának biztosítása hoz el,
ennek pedig ma az euroatlanti együttműködés és szolidaritás erősítése az alapvető feltétele.
Budapest a béke mellett áll, Budapest Ukrajna mellett áll, Budapest az euroatlanti együttműködés és szolidaritás mellett áll, és ebből nem enged.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
A városok régen fallal vették körül magukat, hogy megvédjék értékeiket és elveiket.
Ma úgy védjük meg Budapesten elveinket és értékeinket, hogy lebontjuk ezeket a falakat és inkább hidakat építünk – vagy újítunk fel – helyettük.
Hidat a budapesti városrészek között, hidakat az európai városok között, hidakat az emberek között, átvitt értelemben és nagyon is konkrétan.
Budapest egyesítésének 150-edik évfordulóját a csodálatos Lánchíd megszépítésével, Budapest és Magyarország szimbólumának megújításával tesszük emlékezetessé.
A Lánchíddal, amelynek építését nagyrészt egy a mai Szerbiában született, görög származású bécsi bankár finanszírozta, angol mérnök tervezte, a kivitelezést skót mérnök irányította, az építkezésen angol munkások, olasz és német kőfaragók dolgoztak, a híd faanyaga Csehországból, a gránit a mai Ausztriából érkezett, az építéshez szükséges búvárruhákat Angliából szállították ide.
Szimbóluma tehát ez a híd Budapest nyitottságának és nemzetköziségének is.
Arról mesél, hogy békét és biztonságot nem a falak, vagyis a bezárkózás és az elzárkózás, végképp nem a bűnbakkeresés hozott,
hanem a hidak, vagyis a több találkozás, a több együttműködés.
Én ezt kínálom Önöknek, én erre kérem Önöket.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
