Lélegezz fel, Budapest! Tízezer budapestit hív a Főváros közösségi gyűlésre

A levegő minőségének javítása a városvezetés egyik legfontosabb ügye, ezért a Fővárosi Önkormányzat közösségi gyűlést szervez, melynek témája a közlekedésből eredő légszennyező anyagok mennyiségének mérséklése.

Lélegezz fel, Budapest! címmel szervez közösségi gyűlést a Főváros, a folyamat során 50 önkéntes tesz majd javaslatokat arra, miként csökkentenék ők a Főváros – elsősorban a közlekedésből eredő levegőszennyezettségét. Karácsony Gergely főpolgármester tízezer véletlenszerűen kiválasztott budapestinek írt levelet, a jelentkezők közül kerülnek ki az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet tekintve is reprezentatív csoport tagjai. A jelentkezők kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy közösségi közlekedéssel, autóval, biciklivel és gyalog közlekedők is legyenek a csoportban.

Az önkéntesek szakértői előadásokat hallgatnak ​meg, részletesen megvitatják azokat és javaslatokat dolgoznak ki arra, ők miként javítanák Budapest levegőjét. A gyűlés ajánlásait megkapja a főpolgármester és az illetékes szakmai vezetők, a közgyűlésen a szervezők megtartják beszámolóikat, az ajánlásokat pedig nyilvánossá teszi a budapestiek számára a főváros. A Fővárosi Önkormányzat a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat felhasználja, megvizsgálja a forgalmi beavatkozások lehetséges hatásait, és intézkedéseket vezet be a károsanyag-­kibocsátás csökkentésére.


Közösségi gyűléseket többek között Nagy-Britanniában, Franciaországban, Írországban, Belgiumban és Lengyelországban is szerveznek, hogy az adott országban segítsék a kormányok, parlamentek és önkormányzatok munkáját. Budapest eddig két közösségi gyűlést szervezett: 2020-ban a klímavészhelyzetről, 2021 végén pedig Budapest és az Európai Unió kapcsolatáról tanácskozhattak a fővárosiak.

A harmadik közösségi gyűlést a budapesti Városházán két részletben, 2022. szeptember 10-11-én és 2022. szeptember 24-25-én rendezik meg. A gyűlést a SocialFokus – Közösségi Vállalkozásért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat. A résztvevők költségtérítést és szükség esetén segítséget kapnak a részvételhez (gyerekfelügyeletet, otthonápolást a gyűlés idejére).

Bővebb információ: https://kozossegigyules.budapest.hu/

Tervezzük meg együtt Budapest közterületeinek és közlekedésének fenntartható jövőjét!​