Tisztelt Gazdasági Szereplők!
Budapest Főváros Önkormányzata, mint Ajánlatkérő közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást indít „Épületenergetikai szakértői, mérnökfelügyeleti és tanácsadási feladatok ellátása a Fővárosi Önkormányzat részére" tárgyban a mellékelt dokumentumoknak megfelelően.
Ajánlatkérőnek a Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatáról szóló 48/2016. (VI.30.) együttes főpolgármesteri és főjegyzői utasítása szerint az európai uniós forrásból megvalósuló beszerzések esetében legalább három ajánlatot kell beszerezni. Ha nem érkezett be legalább három ajánlat, addig kell új ajánlatokat kérni, míg nem áll rendelkezésre legalább három ajánlat. A fentiek alapján Ajánlatkérő további ajánlatot köteles bekérni, ezért folytatnia kell a beszerzési eljárást.
Ajánlatkérő tájékoztatja Tisztelt Gazdasági Szereplőket, hogy a korábbi eljárásban a határidőben (2022. május 25. 16:00 óra) benyújtott ajánlat – amennyiben azt Ajánlattevő nem vonja vissza vagy helyette nem nyújt be másikat – a megismételt eljárásban érvényes.
Azok az Ajánlattevők, akik 2022. május 25. 16:00 óráig nem nyújtottak be ajánlatot, és részt kívánnak venni a megismételt eljárásban, kérem, hogy ajánlatukat az ajánlattételi határidő lejártáig [2022. június 7. (kedd) 24:00 óra] szíveskedjenek benyújtani.
Nyertes Ajánlattevő, azaz Vállalkozó feladata a műszaki leírásban és a szerződés-tervezetben meghatározott feladatok ellátása: Épületenergetikai szakértői, mérnökfelügyeleti és tanácsadási feladatok ellátása a Fővárosi Önkormányzat részére.
A Szerződés a Felek általi kölcsönös aláírás napján lép hatályba. Felek a szerződést 2022. december 31-ig terjedő határozott időtartamra, illetve ezen határozott időtartamon belül legfeljebb a rendelkezésre álló, a szerződés-tervezet 2.2. pont szerinti szerződéses keretösszeg kimerítéséig kötik. Megrendelő egyoldalú nyilatkozatával – melyet legfeljebb kettő alkalommal gyakorolhat – a szerződés hatályát 2023. március 31-ig meghosszabbíthatja a keretösszeg módosítása nélkül.
Az ajánlatok értékelése a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok alapján az alábbiak szerint történik:
| Értékelési részszempontok | Súlyszám |
1. | Nettó vállalkozói díj / óra (Ft.) | 8 |
2. | Megrendelő módosítás-, javítás-, kiegészítés-, átdolgozás kérését követő teljesítési határidő (legalább 2, legfeljebb 6 munkanap) | 1 |
3. | Szerződésben meghatározott kötelezettség késedelmes teljesítése után fizetendő kötbér (legalább 12.000, - Ft, legfeljebb 32.000, - Ft. naponta) | 1 |
Alkalmassági minimumkövetelmény:M/1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlatkérés megküldésétől visszafelé számított 3 évben legalább 3 darab, együttesen legalább 2000 m2 fűtött alapterületű épületen végzett, a beszerzés tárgya szerinti (épületenergetikai szakértői, mérnökfelügyeleti és ezzel kapcsolatos tanácsadási feladatok) szolgáltatás teljesítéséről szóló referenciával.
Ajánlattételi határidő: 2022. június 7. (kedd). 24:00 óra
Amennyiben tárgyi beszerzési eljárásban Tisztelt Gazdasági Szereplőknek ajánlattételi szándékuk fennáll, ajánlatukat elektronikusan kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig a következő e-mail címre:
onkormanyzatibeszerzesek@budapest.hu
Az ajánlat akkor tekinthető benyújtottnak, ha az ajánlattételi határidő lejártáig a tárgyi e-mailcímre megérkezett. Az ajánlatot a cégjegyzésre jogosult/ak cégszerű aláírásával, nem szerkeszthető pdf. formátumban kell benyújtani, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok listáját az Ajánlatkérés tartalmazza.
Felhívjuk Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az Ajánlatkéréssel és annak mellékleteiként csatolt dokumentumokkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű határidőben – de legkésőbb 48 órával előtte – írásban elektronikus úton az
onkormanyzatibeszerzesek@budapest.hu e-mail címen kiegészítő tájékoztatást kérhetnek Ajánlatkérőtől.