LETTER OF POLISH AND HUNGARIAN MUNICIPALITIES TO THE EUROPEAN INSTITUTIONS

Tisztelt von der Leyen Elnök Asszony!

Magyarország és Lengyelország kormánya ismét megmutatta, hogy semmibe veszi uniónk központi értékeit. Elutasította a jogállami feltételrendszert, és ezáltal blokkolta az EU következő többéves költségvetését, benne a létfontosságú COVID-19 helyreállítási segélyt. E két kormány a migráció-ellenes ideológia és a nacionalista retorika leple alatt egy olyan politikai rendszert próbál védeni, amely osztatlan hatalomra, jogosulatlan kiváltságokra és teljesen manipulált nyilvánosságra alapul.

Mi, lengyel és magyar helyi vezetők elítéljük Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki miniszterelnökök e lépéseit. Több millió magyar és lengyel állampolgár képviseletében támogatjuk a jogállami biztosítékok bevezetését, valamint az az EU-s források felhasználásának alapos ellenőrzését, hogy ezek a források valóban a köz javát, és ne antidemokratikus és korrupt érdekeket szolgáljanak.

Azt reméljük, hogy kormányaink végül elfogadják az eredeti költségvetési javaslatot és alávetik magukat a jogállami mechanizmusnak. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy immár valós alternatíva egy Magyarország és Lengyelország nélkül tető alá hozott kormányközi megállapodás az Új Generációs EU helyreállítási eszközről. Erre a nem kívánatos esetre hadd ajánljunk egy lehetséges megoldást, amely nem csak országaink számára biztosítaná a létfontosságú EU-s támogatást, de hatékony ellenszer lehetne arra a kihívásra is, amit egyre autoriterebb irányba mozduló kormányaink jelentenek.

Egy Magyarország és Lengyelország nélküli kormányközi megállapodás esetén azt javasoljuk, hogy az Európai Unió az Új Generációs EU eszközben e két országnak biztosított forrásokból hozzon létre egy Helyreállítási és Rezilienciaépítési Alapot a magyar és lengyel önkormányzatok számára. Ez megteremtené a lehetőségét annak, hogy ezek az önkormányzatok fenntartható és szociálisan igazságos újjáépítést folytathassanak.

A mostani krízis fájdalmasan rámutatott Európa évtizedes kezeletlen betegségére: a demokrácia leépítésére és az autoritarizmusra egyes tagállamokban. Európa nem hagyhatja, hogy ezek az egyre autoriterebb kormányok túszul ejtsék a jövőnket. Most, többféle egyidejű válság idején, Európának védenie kell polgárai jólétét, és élére kell állnia a fenntartható gazdasági újjáépítésnek. Mi, magyar és lengyel önkormányzatok, készen állunk arra, hogy ebben konstruktív szerepet játsszunk.

Üdvözlettel:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere

Schwartz Béla, Ajka polgármestere

 

Fazekas László, Albertirsa polgármestere

 

Nyirati Klára, Baja polgármestere

 

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

 

Naszályi V. Márta, Budapest I.ker. polgármestere

 

Örsi Gergely, Budapest II.ker. polgármestere

 

Kiss László, Budapest III.ker. polgármestere

 

Déri Tibor, Budapest IV.ker. polgármestere

 

Soproni Tamás, Budapest VI.ker. polgármestere

 

Niedermüller Péter, Budapest VII.ker. polgármestere

 

Pikó András, Budapest VIII.ker. polgármestere

 

Baranyi Krisztina, Budapest IX.ker. polgármestere

 

László Imre, Budapest XI.ker. polgármestere

 

Tóth József, Budapest XIII.ker. polgármestere

 

Horváth Csaba, Budapest XIV.ker. polgármestere

 

Cserdiné Németh Angéla, Budapest XV.ker. polgármestere

 

Szaniszló Sándor, Budapest XVIII.ker. polgármestere

 

Gajda Péter, Budapest XIX.ker. polgármestere

 

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

 

Csőzik László, Érd polgármestere

 

Gémesi György, Gödöllő polgármestere

 

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere

 

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere

 

Márky-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

 

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

 

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

 

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere

 

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

 

Tóth József, Polgár polgármestere

 

Leidinger István, Pomáz polgármestere

 

Vécsi István, Ricse polgármestere

 

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

 

Botka László, Szeged polgármestere

 

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

 

Nemény András, Szombathely polgármestere

 

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

 

Piotr Całbecki, Marshal of the Kujawsko-Pomorskie Voivodeship

 

Elżbieta Polak, Marshal of the Lubuskie Voivodeship

 

Adam Struzik, Marshal of the Mazowieckie Voivodeship

 

Andrzej Bula, Marshal of the Opolskie Voivodeship

 

Mieczysław Struk, Marshal of the Pomorskie Voivodeship

 

Marcin Kuchciński, Deputy Marshal of the Warmińsko-Mazurskiego Voivodeship

 

Marek Woźniak, Marshal of the Wielkopolskie Voivodeship

 

Olgierd Geblewicz, Marshal of the Zachodniopomorskie Voivodeship

 

Beata Sokołowska, Mayor of Biała Piska

 

Emilia Bury, Mayor of Białogard

 

Tadeusz Truskolaski, Mayor of Białystok

 

Jarosław Borowski, Mayor of Bielsk Podlaski

 

Jarosław Klimaszewski, Mayor of Bielsko-Biała

 

Arkadiusz Dobek, Head of the Biskupiec Commune

 

Małgorzata Dąbrowska, Head of the Bończa Village

 

Paweł Pirek, Mayor of Brzeg Dolny

 

Jerzy Adamowicz, Head of the Brzeźnica Commune

 

Józef Markiewicz, Head of the Budry Commune

 

Paweł Adam, Mayor of Buk

 

Rafał Bruski, Mayor of Bydgoszcz

 

Mariusz Wołosz, Mayor of Bytom

 

Mariusz Chojnacki, Head of the Ceków Kolonia Commune

 

Arseniusz Finster , Mayor of Chojnice

 

Andrzej Saternus, Mayor of Chełmek

 

Andrzej Kotala, Mayor of Chorzów

 

Jacek Gursz, Mayor of Chodzież

 

Ignacy Miecznikowski, Head of the Cieszków Commune

 

Zbigniew Szaleniec, Mayor of Czeladź

 

Marcin Wojtkowiak, Head of the Czerwonak Commune

 

 Bartłomiej Sabat, Deputy Mayor of Częstochowa

 

 Radosław Głażewski, Head of the Darłowo Commune

 

 Arkadiusz Klimowicz, Mayor of Darłowo

 

 Wojciech Błoński, Head of the Długołęka Commune

 

 Teresa Dera, Head of the Dobra Commune 

 

 Jerzy Ulbin, Head of the Dobromierz Commune

 

 Grzegorz Brochocki, Head of the Dolice Commune

 

 Paweł Cieśliński, Head of the Działdowski Poviat

 

 Grzegorz Kosowski, Head of Dzierżoniowski Poviat

 

 Dariusz Kucharski, Mayor of Dzierżoniów

 

 Witold Wróblewski, Mayor of Elbląg

 

 Marek Chojnowski, Head of the Ełcki Poviat

 

 Tomasz Andrukiewicz, Mayor of Ełk

 

 Zbigniew Pietkiewicz, Mayor of Frombork

 

 Aleksandra Dulkiewicz, Mayor of Gdańsk 

 

 Mirosław Drzażdżewski, Head of the Giżycki Poviat

 

 Jarosław Dudkowiak, Head of the Głogowski Poviat

 

 Roman Głód, Mayor of Głuszyca

 

 Piotr Gruszczyński, Head of the Gnieźnieński Poviat

 

 Tomasz Budasz, Mayor of Gniezno

 

 Robert Krupowicz, Mayor of Goleniów

 

 Arkadiusz Strzyżewski, Mayor of Góra Kalwaria

 

 Bożena Olszewska-Świtaj, Head of the Górowo Iławeckie Commune

 

 Jacek Kostka, Mayor of Górowo Iławeckie

 

Olgierd Poniźnik, Mayor of Gryfów Śląski

 

Jerzy Sirak, Mayor of Hajnówka

 

Bartosz Bielawski, Head of the Iławski Poviat

 

Krzysztof Harmaciński, Head of the Iława Commune

 

Jan Chwiędacz, Mayor of Imielin

 

Dorota Zmarzlak, Head of the Izabelin Commune

 

Emilian Bera, Mayor of Jawor

 

Leszek Orpel, Mayor of Jedlin-Zdrój

 

Jerzy Łużniak, Mayor of Jelenia Góra

 

Andrzej Żygadło, Mayof of the Kańczuga City and Commune

 

Waldemar Miśko, Mayor of Karlino

 

Grzegorz Gołuński, Mayor of Kartuzy

 

Marcin Krupa, Mayor of Katowice

 

Sabina Nowosielska, Mayor of Kędzierzyn-Kożle

 

Rafał Ryszczuk, Mayor of Kisielice

 

Wiesław Tkaczuk, Head of the Kiwity Commune

 

Maciej Awiżeń, Head of the Kłodzki Poviat

 

Michał Piszko, Mayor of Kłodzko

 

Małgorzata Schwarz, Head of the Kołbaskowo Commune

 

Anna Mieczkowska, Mayor of Kołobrzeg

 

Jan Broda, Head of the Komorniki Commune

 

Piotr Kortykowski, Mayor of Konin

 

Mirosław Lech, Head of the Korycin Commune

 

Szymon Matysek, Mayor of Kostrzyn

 

Piotr Jedliński, Mayor of Koszalin

 

Elżbieta Zakrzewska, Mayor of Kowary

 

Stefan Kitela, Mayor of Krajenka

 

Jacek Majchrowski, Mayor of Kraków

 

Marek Cebula, Mayor of Krosno Odrzańskie

 

Andrzej Biały, Head of the Krośnice Commune

 

Grzegorz Garczyński, Head of the Krośnieński Poviat

 

Bartłomiej Kłoczko, Head of the Kruklanki Commune

 

Roman Kaczmarczyk, Mayor of Lądek-Zdrój

 

Maciej Wiśniewski, Deputy of the Leszczyński Poviat

 

Jolanta Batycka Wąsik, Head of the Lesznowola Commune

 

Joanna Klimek-Szymanowicz, Head of the Lewin Kłodzki Commune

 

Jan Harhaj, Head of the Lidzbarski Poviat

 

Fabian Andrukajtis, Head of the Lidzbark Warmiński Commune

 

Jacek Wiśniowski, Mayor of Lidzbark Warmiński

 

Ewa Kocemba, Mayor of Lubawka

 

Krzysztof Żuk, Mayor of Lublin

 

Andrzej Mazur, Head of the Lubomino Commune

 

Mariola Szczęsna, Mayor of Lwówek Śląski

 

Aleksander Wyra, Mayor of Łaziska Górne

 

Hanna Zdanowska, Mayor of Łódź

 

Piotr Frankowski, Head of the Malczyce Commune

 

Radosław Nowakowski, Head of the Malechowo Commune

 

Grzegorz Podlejski, Head of the Mierzęcice Commune

 

Piotr Jakubowski, Mayor of Mikołajki

 

Stanisław Piechula, Mayor of Mikołów

 

Sławomir Strzelecki, Head of the Milicki Poviat

 

Piotr Lech, Mayor of Milicz

 

Andrzej Potyra - Head of the Myśliborski Poviat

 

Roman Ptak, Mayor of Niepołomice

 

Tomasz Waruszewski, Head of the Nowe Miasto Lubawskie Commune

 

Tomasz Klikiński, Mayor of Nowa Ruda

 

Jarosław Burba, Mayor of Nowe Warpno

 

Andrzej Ochlak, Head of the Nowomiejski Poviat

 

Arkadiusz Poprawa, Mayor of Oborniki Śląskie

 

Tomasz Szrama, Mayor of Oborniki Wielkopolskie

 

Marian Janicki, Mayor of Odolanów

 

Joanna Michalska, Deputy of the Olsztyński Poviat

 

Piotr Grzymowicz, Mayor of Olsztyn

 

Arkadiusz Wiśniewski, Mayor of Opole

 

Ireneusz Popiel, Mayor of Orneta

 

Roman Napierała, Mayor of Ostroróg

 

Jarosław Gorczyński, Mayor of Ostrowiec Świętokrzyski

 

Beata Klimek, Mayor of Ostrów Wielkopolski

 

Patryk Jędrowiak, Mayor of Ostrzeszów

 

Marcin Niedziela, Head of the Oświęcimski Poviat

 

Andrzej Chwierut, Mayor of Oświęcim

 

Wiesław Śniecikowski, Mayor of Pasłęk

 

Daniel Putkiewicz, Mayor of Piaseczno

 

Dorota Konieczna-Enozel, Mayor of Pieszyce

 

Piotr Głowski, Mayor of Piła

 

Andrzej Szymborski, Mayor of Pisz

 

Arkadiusz Ptak, Mayor of Pleszew

 

Andrzej Nowakowski, Mayor of Płock

 

Grzegorz Lipski, Mayor of Polanów

 

Władysław Diakun, Mayor of Police

 

Sebastian Witek, Mayor of Połczyn-Zdrój

 

Janusz Bojkowski, Head of the Postomino Commune

 

Dawid Litwin, Head of the Potęgowo Commune

 

Jacek Jaśkowiak, Mayor of Poznań

 

Jan Grabkowski, Head of Poznański Poviat

 

Igor Bandrowicz, Mayor of Prusice

 

Janusz Wróbel, Mayor of Pruszcz Gdański

 

Janusz Frąckowiak, Head of the Przemęt Commune

 

Bogusław Świeży, Deputy Mayor of Przemyśl

 

Hanna Pruchniewska, Mayor of Puck

 

Witold Liszkowski, Head of the Puńsk Commune

 

Radosław Witkowski, Mayor of Radom

 

Ireneusz Gliniecki, Mayor of Rajgród

 

Bartosz Derech, Head of the Rokietnica Commune

 

Zbigniew Kudrzycki, Head of the Rozogi Commune

 

Piotr Kuczera, Mayor of Rybnik

 

Marcin Marzec, Mayor of Sandomierz

 

Jacek Kolesiński, Head of the Siedlec Commune

 

Piotr Siniakowicz, Mayor of Siemiatycze

 

Adam Woś, Mayor of Sieniawa City and Commune

 

Zdzisław Banaś, Mayor of Siewierz

 

Rafał Adamczyk, Mayor of Sławkowo

 

Krzysztof Frankenstein, Mayor of Sławno

 

Wojciech Wiśniowski, Head of the Sławieński Poviat

 

Michał Pyrzyk, Mayor of Słupca

 

Jacek Karnowski, Mayor of Sopot

 

Józef Maciejewski, Head of the Sorkwity Commune

 

Arkadiusz Chęciński, Mayor of Sosnowiec

 

Mariusz Marek, Head of the Stara Kamienica Commune

 

Magdalena Szydełko, Head of the Stare Kurowo Commune

 

Andrzej Wyganowski, Mayor of Stepnica

 

Dariusz Chromiec, Mayor of Stronie Śląskie City and Commune 

 

Grzegorz Wojtera, Head of the Suchy Las Commune

 

Krzysztof Pietrzykowski, Mayor of Susz

 

Marian Szkudlarek, Mayor of Swarzędz

 

Beata Hanyżak, Head of the Szamotulski Poviat

 

Daniel Rak, Mayor of Szczecinek

 

Jarosław Matłach, Head of the Szczycieński Poviat

 

Krzysztof Mańkowski, Mayor of Szczytno

 

Mirosław Graf, Mayor of Szklarska Poręba

 

Mirosław Gąsik, Mayor of Szprotawa

 

Ernest Iwańczuk, Head of the Średzki Poviat

 

Adam Lewandowski, Mayor of Śrem

 

Beata Moskal-Słaniewska, Mayor of Świdnica

 

Piotr Fedorowicz, Head of the Świdnicki Poviat

 

Izabela Mazurkiewicz, Deputy of the Świdnica Commune (Lubuskie Voivodeship)

 

Tomasz Sielicki, Mayor of Świebodzin

 

Alicja Kołakowska, Head of the Świętajno Commune

 

Roman Ciepiela, Mayor of Tarnów

 

Mirosław Pobłocki, Mayor of Tczew

 

Izabela Staszak, Head of the Trzebiel Commune

 

Małgorzata Matusiak, Head of Trzebnicki Poviat

 

Romuald Antosik, Mayor of Turek

 

Andrzej Dziuba, Mayor of Tychy

 

Bartosz, Romowicz, Mayor of Ustrzyki Dolne

 

Andrzej Szełemej, Mayor of Wałbrzych

 

Maciej Zebrowski, Mayor of Wałcz

 

Bogdan Wankiewicz, Head of the Wałecki Poviat

 

Elżbieta Jedlecka, Head of the Wądroże Wielkie Commune

 

Jarosław Berendt, Mayor of Wągrowiec

 

Grzegorz Zapadka, Mayor of Wielbark

 

Artur Kozioł, Mayor of Wieliczka

 

Bogusław Szczerba, Head of the Wilczęta Commune

 

Grzegorz Dziubek, Mayor of Włoszczowa

 

Mieczysław Kieca, Mayor of Wodzisław Śląski

 

Tomasz Szczerba, Mayor of Wojkowice

 

Wojciech Lis, Mayor of Wolsztyn

 

Jacek Skrobisz, Head of the Wolsztyński Poviat

 

Elżbieta Radwan, Mayor of Wołomin

 

Dariusz Chmura, Mayor of Wołów

 

Jacek Sutryk, Mayor of Wrocław

 

Dionizy Jaśniewicz, Head of the Wrzesiński Poviat

 

Konrad Antkowiak, Mayor of Wschowa

 

Robert Sidoruk, Head of the Zabór Commune

 

Roman Fester, Head of the Ząbkowicki Poviat

 

Rafał Gronicz, Mayor of Zgorzelec

 

Robert Lewandowski, Mayor of Żmigród