Tisztelt Budapesti Lakosok!
A 2016. július 23-án hatályba lépett, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény alapján a Fővárosi Önkormányzat elkészítette a településképi arculati kézikönyve és a településképi rendelete tervezetét, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján megkezdte a Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) X. ütem I. kerületi partszakasz és a XI. ütem V., IX. és XXI. kerületi partszakaszok terveztetését.
Fővárosi településképi arculati kézikönyv
A főváros településképi arculati kézikönyve a szemléletformálást szolgálja. Budapest település fejlődéstörténetének bemutatásán, az épített és természeti értékeinek számbavételén túl rögzítésre kerülnek a településkaraktert meghatározó településképi jellemzők, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészek, arculati jellemzőikkel és értékeikkel együtt.
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet felhatalmazása szerint a fővárosi településképi arculati kézikönyvben kijelölésre kerülnek Budapest településképi szempontból meghatározó területei, amelyek a következők:
- A Duna és közvetlen partjai;
- Világörökségi terület és védelmi zónája;
- Kis- és Nagykörút, belső sugárutak;
- Világörökségi területen kívül eső történelmi belváros;
- Történelmi belvároshoz csatlakozó, modern beépítési területek;
- Jelentős, történeti telepszerű beépítési területek;
- Kortárs építészeti értékkel rendelkező beépítési területek;
- Meghatározó, újonnan beépülő vagy jelentősen átalakuló területek;
- Jelentős zöldterülettel rendelkező területek.
A településképi arculati kézikönyv külön fejezetben foglalkozik a főváros esti látképével, amely egyedülálló értéket képvisel a város lakói és a turisták számára egyaránt.
Mindezeken túl a kézikönyv tartalma kiterjed a településkép minőségi formálására vonatkozó javaslatokra, ajánlásokra és a településképhez illeszkedő, példaértékű építészeti elemek bemutatására is.
Fővárosi településképi rendelet
A főváros településképi rendelete a fővárosi településképi arculati kézikönyv alapján készül.
A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény felhatalmazása alapján a Fővárosi Önkormányzat a településképi rendeletét a helyi építészeti örökség egyedi védelmének megállapítására, illetve a védelem megszüntetésére, valamint az általa közvetlenül igazgatott terület teljes területére (Margitsziget) készíti el.
A településképi rendeleten keresztül biztosítható a településkép védelme a településképi követelmények meghatározásával, az önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer kialakításával, illetve a településkép-érvényesítési eszközök alkalmazásával.
Az elkészült kézikönyv és településképi rendelet tervezet véleményezése, illetve a DÉSZ készítése széleskörű társadalmi bevonással és a nyilvánosság biztosításával történik. A Fővárosi Önkormányzat jogszabályi kötelezettségnek eleget téve a településképi dokumentumok véleményezési szakaszában, illetve a DÉSZ kidolgozást megelőzően lakossági fórumot tart, amelyre ezúton meghívja Önöket.
A fórum időpontja: 2017. július 06. (csütörtök) 16 óra,
helyszíne: Főpolgármesteri Hivatal (1052 Budapest, Városház u. 9-11.), Díszterem
A részvételi szándékot, kérem szíveskedjenek előzetesen jelezni a telepuleskep@budapest.hu vagy a varosrendezes@budapest.hu e-mail címeken, avagy a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3., hétfőn és szerdán 8:00-18:00-ig, kedden és csütörtökön 8:00-16:30-ig, pénteken 8:00-14:00 óráig).
Tisztelettel:
Dr. Szeneczey Balázs
főpolgármester-helyettes