Budapest egyesítésének 143. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata Budapest Főváros Levéltárának közreműködésével az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek" elnevezésű programsorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára. A vetélkedő célja Budapest közlekedéstörténetének megismerése.
A verseny menete:
A verseny két fordulóból és egy döntőből áll. Az első forduló aktivitásra épülő tájékozódási séta, ahol több pontot felkeresve helyszíni feladatokat kell megoldani.
A második fordulóba jutott csapatoknak az elsősorban Budapest Főváros Levéltára irataira épülő feladatsort kell elektronikusan kitölteniük. A csapatban végzett kutatómunkát a levéltár munkatársai levéltár-látogatással segítik.
A második forduló kiértékelését követően 6 csapat jut tovább a döntőbe, ahol az első és második forduló során szerzett ismeretekről, tapasztalatokról kell számot adni.
A versenyen való eredményes részvételhez Budapest közlekedéstörténetének ismerete ugyanúgy szükséges, mint a jó megfigyelőkészség, az ötletes megoldások és a helyes helyzetfelismerés.
Ajánlott irodalom:
A vetélkedőhöz szükséges olvasmányokat folyamatosan töltjük fel a http://varostorteneti.bparchiv.hu/ linkre.
Kutatási helyszín: Budapest Főváros Levéltára (1139 Budapest, Teve utca 3–5.)
A fordulók időpontjai, helyszínek:
1. forduló: 2016. október 4. (kedd) 14.00 óra, menetidő kb. 120 perc.
2. forduló feladatainak leadási határideje: 2016. november 4. (péntek)
Döntő: 2016. november 17. (csütörtök) 14.00 óra, helyszín: Budapest Főváros Levéltára.
Jelentkezés:
A nevezési lap kitöltésével, melyet az ifjusag@budapest.hu címre kérünk megküldeni. Kérjük, hogy a levél tárgyában tüntessétek fel „Városismereti Verseny 2016". A nevezési lapot a köznevelési intézmények számára elektronikusan megküldjük, mely letölthető Budapest Főváros Önkormányzatának hivatalos honlapjáról, a www.budapest.hu weboldalról, valamint az Iskolakapun Kívüli Tevékenységek programsorozat hivatalos Facebook-oldaláról is.
Érdeklődni a 06-20/466 8332 telefonszámon Németberta Sándornál lehet.
A jelentkezés elfogadásáról e-mailben értesítést küldünk.
Nevezési határidő: 2016. szeptember 28. (szerda) 24 óra
A versenyre budapesti középiskolásokból álló (9–13. évfolyam), négyfős csapatok jelentkezését várjuk, valamint lehetőséget biztosítunk a részvételre, ugyanezen intézmények határon túli magyar tanítási nyelvű testvériskolák diákjai számára is.
Díjazás:
Az I. helyezett csapat tagjai 25.000,- Ft/fő, a II. helyezett csapat tagjai 20.000,- Ft/fő, a III. helyezett csapat tagjai 15.000,- Ft/fő kultúrautalványban részesülnek, valamint az I–III. helyezett csapatok 2017. év nyarán részt vehetnek a Fővárosi Önkormányzat által szervezett nyári táborozásban. Könyvjutalmat kap minden döntőbe jutott csapat, illetve különdíjban részesül a legtöbb csapatot kiállító iskola.
A verseny fővédnöke: Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes.
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály,
Budapest Főváros Levéltára,
Gimnáziumok Gazdasági Szervezete