Tarlós: a vízművek visszaszerzése a városvezetés eddigi legnagyobb eredménye

Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek részvényeseivel kötött, a befektetői jogviszonyok megszüntetéséről szóló végleges megállapodást szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A zárt ülésen tárgyalt határozatot a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP támogatta, az MSZP képviselői a szavazáskor tartózkodtak. „A jelenlegi városvezetés eddigi legjobb teljesítményének tartom a vízművek, mint a város legfontosabb stratégiai cégének a visszaszerzését” – mondta a döntést követő sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.
 
Hangsúlyozta, hogy nagyon hosszú, nagyon nehéz, de rendkívül kulturált egyeztetés- és tárgyalássorozat eredményeként jött létre a végleges megállapodás, bonyodalmak és diplomáciai fesztültség nélkül. A főpolgármester elmondta, a francia fél köszönetét fejezte ki az egyeztetések stílusáért, módjáért, ami komoly eredmény.

A Fővárosi Közgyűlés három esetben is hozott döntést az ügyben, február végén, március 26-án, végül április 25-én. Legutóbb nyílt ülésen jóváhagyta a külföldi befektetőkkel 1997 áprilisában kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetését. A közgyűlés által ma jóváhagyott megállapodás-tervezetet a francia fél is parafálta, „ebből már nem lehet visszalépni” – fogalmazott a főpolgármester.

Mint ismertette, a közgyűlés lényegében két megállapodást hagyott jóvá; az egyik a felek közötti megszüntetési és elszámolási megállapodás, amely a felek teljes és végleges megállapodásáról rendelkezik a kisebbségi befektető vízművekbeli befektetése megszüntetéséről. Ez rendelkezik a befektetői részvények átruházásáról, a projektdokumentumok megszüntetéséről, és a 15,1 milliárd forintos tranzakciós értékről. (Mint azt a főpolgármester külön hangsúlyozta, a vízművek fővárosi tulajdonba való visszakerülése mindösszesen 15,1 milliárd forintba került.) A másik megállapodás a főváros és a vízművek közötti tagi hitelszerződésről szól, eszerint az önkormányzat 12 milliárd forint részvényesi kölcsönt nyújt a cégnek, letéti számlára, 2012. szeptember 7-i visszafizetési határidővel, a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatra.

A főpolgármester hozzátette: szükség lesz még az úgynevezett zárásra, miután a felek minden dokumentumot aláírtak, erre legkésőbb idén augusztus 8-ig sor kerül. Tarlós István a megállapodásból kiemelte a befektetői szavatosság kérdését. Mint elmondta, a befektető szavatossági nyilatkozatott tett, kijelentve és szavatolva, hogy törvényesen megalakult jogi személyek, érvényes és kikényszeríthető kötelezettséget vállalnak, a fővároshoz visszakerülő részvények minden tehertől mentesek, és ami a legfontosabb: a külföldi résztulajdonosok a legjobb tudomásuk szerint, a közgyűlési határozatokra figyelemmel valamennyi lényeges kötelezettségüknek a zárás napjáig eleget tettek.

Tarlós István a közgyűlés döntésével kapcsolatban megjegyezte: ellenszavazat nem volt, a javaslatot a három ellenzéki frakció közül kettő is támogatta.

 
Újságírói kérdésre válaszolva a főpolgármester azt mondta, jelenleg nem terveznek vízdíjemelést. A csővezeték felújítására, karbantartására ütemtervet fognak készíteni. A legutóbbi felmérések szerint a budapesti tűzcsapok 98 százaléka üzemképes.

Szintén kérdésre válaszolva közölte Tarlós István, hogy a vételárat a vízművek pénzéből, és nem a főváros igen szűkös költségvetéséből fogják előteremteni, ezért volt szükség ilyen bonyolult megállapodásra. Az összeg előteremtésére a vízművek fog hitelt felvenni, és remélhetőleg felmentést kap a közbeszerzés alól.

 

Hírek

RSS megtekintés