A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kezdeményezésére a Főváros a Bem-szobornál tartott ünnepi megemlékezést március 15-én. A koszorúzáson részt vett Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint a CÖKA által meghívott lengyel Gazeta Polska klub tagjai. Az alábbiakban közöljük a főpolgármester ünnepi beszédét, amelyet a rossz időjárás miatt nem tudott megtartani.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Kedves Lengyel Barátaim!
Jó érzés számomra, hogy ezen a napon együtt ünnepelhetek Önökkel, kedves lengyel barátaimmal, itt e legendás helyen, Bem József szobránál. A magyar történelemben ez a nap a nemzeti felemelkedés legfontosabb szimbóluma. 1848. március tizenötödikén a magyarok a szabadság mellé álltak. Felemelő események sorozatát és nemes emberi cselekedetek sokaságát idézhetjük a történelemkönyvekből, de mindennél többet mond az tény, hogy e napon Pest városa összekötötte sorsát Magyarországgal és Európával.
A forradalmi hullám, mely végig söpört a kontinensen, megmutatta a népek szabadságvágyát és megfogalmazta társadalmi korszerűsítését, mai nyelven szólva: a modernizáció programját. A magyarok előtt jó példa állt: a történelmi barát, a lengyel nép már 1830-ban hősies és gigászi harcot vívott szabadságáért. A történelmi krónikákból tudjuk, hogy 1831-ben a cári csapatok vérbe fojtották ezt, és feldúlták Varsót. A vad kaukázusi csapatok az égő házból Chopin zongoráját kidobták az ablakon. Mi, és a lengyel barátaink jól tudjuk, hogy ez a zongora, az elveszett szabadság fájdalma, másfél évszázadig élt és munkált bennünk. Chopin forradalmi etűdje örökre az emlékezetünkbe véste: a szabadságot életünk árán is őrizni kell.
Tisztelt Barátaim!
Az 1848-as, márciusi forradalom üzenetét sokan és sokféleképpen megfogalmazták már. A magyar fővárosban élők számára azonban csak az maradt örökérvényű, ami a valódi szabadságot a demokráciával és a társadalmi változással köt össze. Ezt jelenti számunkra a pesti márciusi ifjak üzenete, Táncsics kiszabadítása budai börtönéből. Ez köt össze bennünket más népekkel és tart minket az európai nemzetek közösségében.
A lengyelek és a magyarok ezért harcoltak közösen évszázadokon át. Ez fonta történelmivé a két nép barátságát és ennek a közös harcnak volt kiemelkedő személyisége Bem József tábornok.
A mi szabadságharcunk legendás tábornoka előzőleg azonban 1831-ben, hazájáért, a lengyel szabadságért harcolt. Bem apót – ahogyan a katonái hívták, a székelyek és a magyarok egyaránt hazafiként szerették. Az ő tisztje volt Petőfi Sándor, a magyar szabadság legnagyobb költője. Együtt harcolt Bem József tábornokkal a győztes Piski csatában, melynek emlékét éppen nyolcvan esztendeje Istók János és Müller Tibor szobra őrzi itt a Bem téren. A mi szabadságunkat a hűség és a ragaszkodás fejezi ki leginkább. Hűség a hazához, ragaszkodás az értékeinkhez. Számunka a legfontosabb, ahogyan Petőfi írja, hogy helyünkön majd a becsület maradjon.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Maga a történelem időtlen, de az események nagyon is ehhez kötöttek. A mi időnk nagy iramot diktáló zaklatott korból támadt, de a szabadság jegyében formálódik, és jó reményünk van rá, hogy a közel egy évszázada viharba kerülve, romlásból romlásba jutva, magunkra találunk végre. A huszadik században nehéz próbák elé állított Magyarország megállja a helyét a nemzetek sorában, Európában és a világban, és nem kérdéses: megállja a helyét önmagáért is, ahogyan felnőttek a Széchenyi Hitel című munkájában megálmodott Duna-pari fák is. Igaz, miként az 1848-as forradalom bibliájaként is szolgáló műben olvassuk: panasz minden időben volt, de az igen különbözik a javítani kívánástól. Ez különböztet meg bennünket a korábbi időktől. Mindenkivel összefogva javítani szeretnénk Budapest és az ország sorsán. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert ma is vannak, akik úgy vélik: a demokratikus forradalmak vívmányai, Petőfi világszabadsága és nemzeti szuverenitás megőrzése szétválasztható vagy szembeállítható. Az utak bár lehetnek különbözőek, de a nemzet feladása nem lehet sem cél, sem eszköz.
Nagy történelmi térben, kockázatokkal teli kitágult világban, ezer veszélynek kitéve élünk. Mint annyiszor századokon át, és mindig reménytől lobogva, mint a márciusi ifjak. Ha ünnep van, mindig kitűzzük a zászlót, de vajon kitárjuk-e szívünket is? Okosan és átgondoltan haladunk-e utunkon? Látjuk-e az elágazásokat, a zsákutcákat? Merünk-e előbbre lépni akkor is, ha tudjuk, hogy nehéz, vagy kockázatos? Az igazi március üzenete azt erősíti bennünk, hogy igen, vállalnunk kell! Múlttal és jövendővel egyaránt szembe nézve, cselekedni a nemzetért. Most ismét választás előtt állunk. Három hét múlva arról kell dönteni, hogy a józanul gondolkodó, szuverén, önálló országként a nemzetek közösségébe tartozó Magyarország mellett döntünk, vagy visszaengedjük azokat a kaméleonokat, akik már többször is, és majdnem mindent elrontottak. Meggyőződésem, hiszem, hogy a többség a kiszámíthatóság, a nemzeti érdekek útját járva, bizalmat szavaz a jelenlegi nemzeti kormánynak.
Fogalmazzuk egyszerűen, forduljunk Wass Alberthez: Igaz, Magyarországot sokszor, sokan akarták már olyan földdé tenni, "ahol vakok hajtják a szekeret, süketek lesik a hangokat és némák beszélnek csak igazságról".
Márciust április követi. Áprilisban azoknak segítsünk, akik bizonyítottak. Bizonyították, hogy a nemzet mellett állnak. Akik kiálltak azért a közelmúlt éveiben, hogy "magyarnak lenni ne annyit jelentsen ma se, mint süketnek, vaknak lenni. Mert nem azt a magyart szereti az Isten, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak, hanem az olyan magyart, aki szembe szegül a maga jussáért". Nem olyat, aki lelkének gyávaságát az alázatosság és béketűrés tetszetős álorcáját takarja el.
Tisztelt Barátaim!
Minden nagy ünnepünk a számadás és a remény ideje. Ma azt mondhatom, hogy ha a külső körülmények, a feltételek is engedik, jó ok van a bizakodásra Budapestnek is. A fővárosban programjaink és megalapozott terveink szerint jelentős építkezés és értékmegóvás kezdődött közel négy esztendeje. Megújul a Margitsziget, ha igaz, rövidesen befejezzük a négyes metrót, ma birtokba vehették a főváros Kossuth teret, tegnap a Pesti Vigadót és a vadonatúj Ferenciek terét avattuk. De nem a látvány a fontos. Nekünk mindennél előbbre való az élhetőbb város, az itt élők nyugalma és biztonsága. A főváros helyzete, a megoldásra váró feladatok szinte az egész ország működésére kihatnak. A felszíni közlekedés fejlesztésétől a hármas metró felújításáig, a víz- és csatornahálózat korszerűsítéséig, az árvízi védelem megerősítéséig összességében közel ezer milliárd forint sorsáról van szó. Hogy mit ígértek és mit nem teljesítettek korábban, azt tudjuk. Mi azt vállaltuk és vállaltam, hogy fenntartjuk a város működőképességét és átgondoltan, a lehetőséggel összhangban fejlesztünk. Ezt sikerrel teljesítettük és tiszta lelkiismerettel várhatjuk a pillanatot, amikor majd dönteni kell a folytatásról.
Tisztelt Barátaim!
Budapesten és szerte az országban és nagyvilágban, e napon több mint másfélszáz év óta sok nemzedék ünnepelt és tett hitet az 1848-as forradalom mellett. Szóltak értük harangok és volt fegyverropogás mögöttünk a rádiónál, 1956-ban. Volt idő, amikor hivatalosan tilos volt viselni a kokárdát, de amikor ez belső parancs lett, mert a nemzet szívben mindig eligazít. A márciusi üzenet lényegre törő és továbbélést sürget. Ady Endre írja egyik legszebb versének befejező sorában: „Március van s határtalan az Élet.”
A történelem irányt mutat, de a lehetőségek előttünk állnak!
