Megegyezés született a március 15-i közterület-foglalásról

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére megegyezés született Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom szervezői között. Ennek eredményeként elhárult az akadálya annak, hogy március 15-én az érintett területen /az Erzsébet híd környékén/ délelőtt állami ünnepség kerüljön megrendezésre, délután pedig a civil szerveződés megtartsa demonstrációját.
 
Budapest, 2012. február 17.
dr. Szeneczey Balázs
főpolgármesteri kabinetfőnök

Közlemények

Az Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló és időszerű lehetőséget kínál az európai polgárok számára az Európa előtt álló kihívások és kiemelt feladatok megvitatásához.
Az aláíró szakszervezetek eltökéltek abban, hogy a bérmegállapodás végrehajtását biztosító kormányzati kompenzáció érdekében további akciókat szerveznek
A budapestiek a levegőtisztaság-védelemmel és a magánlakások energetikai korszerűsítésével kapcsolatban kaphatnak teljes körű felvilágosítást.
AKépviselőház Külügyi Bizottságának tagjai és a Szabad Városok Szövetségének alapító polgármesterei megerősítik a demokratikus értékek előmozdítása iránti elkötelezettségüket.
​A Fővárosi Önkormányzat ingatlanainak értékesítéséről a döntést – nyilvános előterjesztés alapján – a Fővárosi Közgyűlés vagy a Tulajdonosi Bizottsága (nagyritkán, egymillió forint alatt a főpolgármester) hozza meg.