Megegyezés született a március 15-i közterület-foglalásról

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére megegyezés született Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom szervezői között. Ennek eredményeként elhárult az akadálya annak, hogy március 15-én az érintett területen /az Erzsébet híd környékén/ délelőtt állami ünnepség kerüljön megrendezésre, délután pedig a civil szerveződés megtartsa demonstrációját.
 
Budapest, 2012. február 17.
dr. Szeneczey Balázs
főpolgármesteri kabinetfőnök

Közlemények

A „Budapest 150” ünnepi év jegyében drámapályázatot hirdet Budapest Főváros Önkormányzata szakmai együttműködésben a Színházi Dramaturgok Céhével.
A program Európa-szerte több mint 10.000 iskolai szakácsnak és menzai alkalmazottnak nyújt kiegészítő képzést a környezetileg fenntartható étrendekről.
A főváros sajtódíját idén Bucsky Péter, Danó Anna, Hámori László, Ránki Júlia és Váradi Júlia kapták meg a fővárosi közgyűlés döntése alapján.
A Fővárosi Önkormányzat szállással, étkezéssel és logisztikai szervezéssel továbbra is segíti az Ukrajnából menekült embereket.