Megújulnak a csepeli Kossuth Lajos utca és a HÉV-végállomás P+R parkolói

​2015. március 7-étől (szombattól) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), mint a  Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője elkezdi a csepeli Kossuth Lajos utca felújítását. Ezzel 11 ezer négyzetméternyi új útburkolat, mintegy ezer méter kiemelt szegély épül, két helyszínen kijelölt gyalogos-átkelőhely létesül, megújulnak az utca buszmegállói.

Ezeken kívül az utca mentén haladó kerékpárút mellett közel húsz helyszínen több mint hatvan kerékpártámaszt építenek a felújítást követően. A munkálatok első ütemében (március 7-étől várhatóan április 27-éig) a Corvin út és a Szent Imre tér közötti szakaszon elkezdődik az utca felújítása. Ennek idejére változik a 35-ös, a 36-os, a 148-as, a 151-es, a 179-es, a 948-as, a 979-es és a 979A autóbusz közlekedése. A teljes felújítás mintegy 260 millió forintból valósul meg várhatóan 2015 május végéig. A Kossuth Lajos utca felújításán kívül március 3-án (kedden) elkezdődik a csepeli HÉV-végállomás melletti P+R és B+R parkoló átépítése és bővítése, amelynek köszönhetően nő a parkolóhelyek száma, valamint új, fedett kerékpártárolókat is kialakítanak.

A Kossuth Lajos utca bizonyos szakaszain az útburkolat, a szegélyek, a járdák és a gyalogátkelőhelyek állapota mára olyannyira elöregedett és elhasználódott, hogy szükségessé vált a javításuk.

A felújítás az aszfaltozáson kívül más fejlesztéseket is tartalmaz: ezerméternyi kiemelt szegély épül, két helyszínen új kijelölt gyalogos-átkelőhely létesül, a parkolóhelyek és az utca hét buszmegállója megújul, valamint az új kerékpáros átvezetések kialakításának köszönhetően összekötik a már meglévő Kossuth Lajos utcai kerékpárút szakaszait. Az utca mentén közel húsz helyszínen több mint hatvan kerékpártámaszt alakítanak ki a felújítást követően, egyszerre gondolva a gyalogosokra, a kerékpárosokra, a busszal utazókra és természetesen az autóval közlekedőkre is.

A felújítás két ütemben történik. Az első ütemben (március 7-étől várhatóan április 27-éig) a Kossuth Lajos utca Corvin út–Ady Endre út–Szent Imre tér közötti része újul meg. A Corvin út és az Ady Endre út közötti szakaszon az útburkolaton kívül a szegélyek melletti térkő és az aszfaltburkolatú járdák is megújulnak. Az út mellett található gyalog- és kerékpárutak is új burkolatot kapnak, valamint a kerékpárút Kossuth Lajos utcán történő átvezetéseinél, a kerékpárosok számára kihelyezett jelzőlámpák előtt a kerékpárosok biztonságos átkelésére szolgáló csőkorlátokat helyeznek ki. A gyalogosok és a kerékpárosok biztonságos közlekedése érdekében a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre utca kereszteződésének északi oldalán kibővítik a járdát, amelyet taktilis jelzésekkel látnak el.

Az Ady Endre út és a Vermes Miklós utca között a Kossuth Lajos utcán átvezető gyalogátkelőnél az út két oldalát és a középszigetet taktilis jelzésekkel látják el, valamint az átkelő középszigeténél a gyalogosok átkelésére szolgáló sáv mellett megépítik a kerékpárosok átvezetésére szolgáló sávot is. Az útszakasz bizonyos részeit új aszfaltréteggel látják el, valamint a Kossuth Lajos utca és a Vermes Miklós utca csomópontjában a teljes pályaszerkezetet csérélik, illetve a megfelelő és biztonságos gyalogosközlekedés érdekében kiszélesítik a járdát. A Vermes Miklós úti kereszteződés után található két buszmegálló peronja teljes szélességében megújul, továbbá a buszmegálló kiemelt szegélyeit is alacsonyabbra süllyesztik.

A Kossuth Lajos utca és a Károli Gáspár utca kereszteződése előtt, a Szenti Imre téri autóbusz-végállomásnál található láncos korlátot elbontják, helyére csőkorlátot tesznek, valamint – a gyalogosok biztonságos közlekedése és a megfelelő forgalombiztonság érdekében – az ellenkező oldalon szintén csőkorlátot, a kereszteződésben lévő gyalogátkelőnél pedig taktilis vezetősávokat építenek ki.

Az utolsó, második ütemben (várhatóan április 15-étől előreláthatóan május 31-éig) a Kossuth Lajos utca Szent Imre tér és az Erdősor utca közötti szakasza újul meg: a Karácsony Sándor utca és a Csepeli Szakorvosi Rendelő között a meglévő ferde parkolókat teljesen átépítik, és a Karácsony Sándor utcától délre, a gyorsétterem előtt új középszigetes kijelölt gyalogos-átkelőhelyet létesítenek. További új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Kossuth Lajos utca–Széchenyi István utca kereszteződésének Széchenyi utcai ágán, valamint  a buszok kanyarodásának segítésére átépül a kanyarodó sáv, amely hozzájárul a csomópont forgalombiztonságának a növeléséhez. A Kossuth Lajos utca–Szent István út kereszteződésének déli ágán a gyalogos-átkelőhelyen új középsziget létesül.

A régi posta épülete mögötti gyalogátkelő gyalogos- és kerékpáros átvezetésénél taktilis vezetősávokat építenek.  A Völgy utca és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében a már meglévő északi járdát kiszélesítik. Az Erdősor utca és a  Kossuth Lajos utca kereszteződésének keleti részén a leromlott állapotú szegélyt kétsoros kiemelt szegélyre cserélik. A Kossuth Lajos utca végén, az Erdősor utca torkolatánál – a járművek kanyarodásának segítése érdekében – a középső elválasztó szigetet is átépítik.

Megújulnak a csepeli HÉV-végállomás parkolói is

2015. március 3-ától várhatóan június végéig tart a csepeli HÉV-végállomás melletti P+R és B+R parkoló átépítése és bővítése, és a már meglévő parkoló területe szilárd burkolatot kap. Az építéssel egy időben új közvilágítási hálózat létesül, valamint 2 helyszínen 20-20 férőhelyes fedett kerékpártárolót helyeznek ki.

A Kossuth Lajos utca és a Baross utca melletti parkoló is a P+R parkoló része lesz, melyek között a felújítással kétirányú kapcsolat épül . Ezen a szakaszon 66 férőhelyes parkolóhely létesül, melyek között helyet kap egy családi parkolóhely is. A Baross utca felőli oldalon 41 férőhelyes parkoló létesül, melyek között a mozgáskorlátozottak és a családosok részére is alakítanak ki parkolóhelyet.

A Víztorony felőli oldalon további 4 férőhelyes párhuzamos parkolót alakítanak ki. A HÉV felé történő biztonságos gyalogosközlekedés érdekében a Baross utca keleti oldalán a meglévő kiemelt szegély mellett két méter széles járdát alakítanak ki a legközelebbi útcsatlakozásig.

A víztorony körüli területen egy mindkét irányban körüljárható és egy abból nyíló, kétirányú úton megközelíthető merőleges parkoló kap helyet. A Baross utcában lehetőség nyílik a párhuzamos parkolók kialakítására, melynek köszönhetően összesen 35 férőhelyes normál, egy mozgáskorlátozott és egy családi parkoló kap helyet, így egy 37 férőhelyes új P+R parkoló épül.

A BKK honlap folyamatosan frissülő aloldalán mindig elérhetők a Kossuth Lajos utca rekonstrukciójával és a vonatkozó közlekedési változásokkal kapcsolatos aktuális információk. 

Hírek

RSS megtekintés