Magyarország Külügyminisztériumának felkérésére a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság február 19-én kilencfős segélycsapatot indított az albániai Selenicë városába, melyről március 4-én este, feladatuk teljesítése után, hazatértek.
Az Albániában január vége óta zajló folyamatos esőzések rendkívüli árvízhez vezettek. Az árvízzel sújtott területek főként a Vjosa, a Drino, az Osum, és a Gjanica folyók mentén helyezkednek el, a legsúlyosabb helyzet pedig az ország déli részén, Vlora és Fier megyékben alakult ki.
A Fővárosi Vízművek részéről kiutazó nyolcfős misszió tagjai valamennyien részt vettek már korábban is hasonló segélyakciókban: megjárták már Srí Lanka, Románia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és a Fülöp-szigetek katasztrófa sújtotta területeit. Feladatuk ezúttal is a hazai és külföldi havaria-helyzetekben már számos alkalommal jól vizsgázott mobil víztisztítóberendezés üzemeltetése volt, míg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársa nemzetközi segélyakciókban szerzett tapasztalatával összekötőként és koordinátorként járult hozzá a misszió sikeréhez és biztonságához.
Mivel egy természeti csapás után a legsúlyosabb gondot a járványok és fertőzések megelőzése, és az ehhez nélkülözhetetlen egészséges ivóvíz hiánya jelenti, a víztisztító berendezés, amely az erősen szennyezett és fertőzött vízből egy 50 ezer lakosú város napi ivóvíz-szükségletnek megfelelő mennyiségű, napi 100 ezer liter tiszta víz előállítására alkalmas, életmentő jelentőséggel bír. A két, helyszínre szállított berendezés egyike zacskózott ivóvíz előállítására is alkalmas, ami a segélytábortól távolabbi területek ellátásában jelentett nagy segítséget. Ennek köszönhetően a mintegy kéthetes misszió alatt közel 100 ezer liter ivóvízzel látták el a szakemberek a helyi lakosságot. A berendezésekbe a 125 méterre lévő, Vjosa folyóból szivattyúval emelték át a vizet. A segélyakciók idején a víztisztító-berendezések segítségével előállított ivóvizet természetesen ugyanolyan szigorú minőségellenőrzésnek vetették alá, mint a normál körülmények között szolgáltatott ivóvizet, de a folyók ilyenkor szükségszerűen bekövetkező rendkívüli szennyezettsége miatt még fokozottabb az ellenőrzés. A lakosság ellátása csak a próbaüzemet követően, a tisztított víz minőségének ellenőrzése után indulhatott meg.
Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy az ideiglenes ivóvíz-ellátás mellett az állandó ivóvízellátó rendszer helyreállítása is minél előbb megtörténjen. A Fővárosi Vízművek szakemberei ezen a területen is támogatást nyújtottak albán kollégáiknak, hiszen hazai üzemeltetési tapasztalataik mellett a természeti csapások során sérült ivóvízhálózatok rekonstrukciójában is nagy gyakorlatra tettek szert a korábbi missziók idején. Selenice város polgármesterének felkérésére, a helyi polgári védelmi szervezettel együttműködve a vezetéképítésben és kútfúrásban is közreműködtek a magyarok.
A csapat munkáját mind magyar, mind albán részről nagy figyelem és szimpátia kísérte. A táborban látogatást tett Heizler Antal, Magyarország tiranai nagykövete, valamint Dr. Varga Szabolcs tiranai magyar konzul is, akik köszönetüket fejezték ki a szélsőséges körülmények között végzett munkáért, hiszen a csapat dolgát nehezítette az erős szél és a térségen végigsöprő homokvihar. Rendszeres vendég volt Ferdinant Aligjoni, Selenice város polgármestere is, aki a város lakóinak köszönetét tolmácsolta a magyar csapatnak.
Fővárosi Vízművek Zrt.