Háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolót nyitott a BKK a KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál 2014. április 2-án. Ez az új létesítmény lett Budapest legnagyobb P+R parkolója.
György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg ma az új, 330 férőhelyes parkolóházat, amely a bevásárlóközpont közelében jelenleg is üzemelő nyitott, 206 gépkocsi fogadására alkalmas BKK üzemeltetésű P+R parkoló mellett a dél-pesti térségből érkező autósoknak az M3-as metró végállomásához kapcsolódva kínál várakozási lehetőséget. Az M3-as metróval innen negyedóra alatt elérhető a belváros. A metróvégállomásnál így összességében Budapest legnagyobb P+R kapacitása áll majd rendelkezésre több mint 530 autó részére. A parkolásért mindössze egy BKK-vonaljegy árát kell fizetni egész napra: 6 és 22 óra között 350 forint a parkolás alkalmanként, akár egész napra, míg ezen időszakon kívül, éjjelente 210 forint/óra.
György István megnyitóbeszédében kiemelte: A KÖKI P+R parkoló hiánypótló Kőbánya és Kispest számára, hiszen jelenleg a kispestiek nagy része a metróállomások környékén lévő lakótelepeken hagyja az autóját, elfoglalva az ott élők parkolóhelyét. A P+R fejlesztéssel újabb 330 darab parkolóhely áll a kispestiek rendelkezésére. A parkolóház mostantól éjjel-nappal várja az autósokat.
Az új P+R parkoló átadásával a fővárosi utazóközönség számára jelentős mértékben növekszik azon várakozóhelyek száma, ahonnan közvetlen átszállásra van lehetőség a belváros gyors eléréséhez az M3-as metróra, ezenkívül 23 másik autóbuszjáratra. A 330 férőhelyes parkolóházat a Budapesti Közlekedési Központ üzemelteti. Egyes beléptetéshez és fizetéshez kapcsolódó berendezések beszerzése még folyamatban van, ezért addig kollégáink állnak az autósok rendelkezésére a beléptetés és a fizetés során.
P+R parkolók fejlesztése
A BKK a Fővárosi Önkormányzat megbízásából 2012-13-ban megkezdte a fővárosi P+R parkolók fejlesztésének előkészítését. Az I. ütemben nyílt meg március végén az Etele téri P+R parkoló és most Kőbánya-Kispesten az új háromszintes, 330 férőhelyes P+R parkoló. Az előkészítő folyamat eredményeképp – részben a meglévő P+R parkolók átépítésével és bővítésével – további P+R parkolók építését tervezzük Cinkotán, Csepelen, Kaszásdűlőn a HÉV mellett, az Örs vezér terén és a Pillangó utcánál a metró mellett, illetve Hűvösvölgyben a villamos-végállomás közelében. Ezzel összesen mintegy 1500 új parkolóhelyet létesítünk, amely az eddigi férőhelykínálat csaknem 50 százalékos bővítését jelenti. A felsorolt parkolók terveztetési munkái nagyrészt lezárultak, engedélyeztetésük jelenleg még tart. Amennyiben az építési engedélyezési eljárások 2014 első felében lezárulnak, a parkolókat 2014-ben, illetve részben 2015 tavaszán kezdhetjük építeni.
A P+R parkolók hálózatának fejlesztését több ütemben tervezzük. Készítettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt további P+R helyszínekre (II. ütem: Zugló, Újpest, Ferencváros, Soroksár). Ezek várhatóan 2015–2016-ban a már előkészített Kelenföld vasútállomás őrmezői oldalára tervezett P+R parkolóval együtt épülhetnek meg, amennyiben a szükséges források rendelkezésre állnak összességében további mintegy 2000 új P+R férőhelyet teremtve.
Budapesti Közlekedési Központ